Art Market - Kortárs pénzért és ingyen

Publikálás dátuma
2017.10.13 07:45

Fotó: /
David Bowie fotósa is kiállít az Art Marketen, ahová érkeztek művészek Ausztráliából is. A gyűjtők bevásárolhatnak, a művészetkedvelők ingyen sétálgathatnak a galériák között.

„Vásárolj élő művésztől, a holtaknak nem kell a pénz” – aki követné ezt a tanácsot, vagy csak nézelődne több, mint 500 művész alkotásai között, az látogasson ki az Art Marketre, ami nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár és kiállítás is egyben a Millenárison. A díszvendég ország idén Izrael, a két kiemelt izraeli alkotó pedig a videoművész Dana Levy és Ilit Azoulay. Utóbbi a fotósszekció, az Art Photo kiemelt művésze, s egy kilencméteres installációval van jelen.

Azoulay egyik leghíresebb projektjében olyan tárgyakról és falrészekről készített fotókat, amelyeket az 1940-50-es években Tel-Avivba érkezett menekülteknek épített, aztán lerombolt épületek romjai között gyűjtött össze. A többi alkotására is ez jellemző: terepre megy, felfedez, archivál, fotóz, majd a képeket egymás mellé helyezi. „A mindennapi használat fotográfiai nyomot hagy a tárgyakon. Többször ellátogattam ezekbe az épületekbe és fotóztam a falakon található nyomokat, karcolásokat, lyukakat, repedéseket. Ezek sokszor vezettek el nem mondott emberi történetekhez, amelyek az épület lerombolásával pár nap múlva eltűntek – mondta lapunknak Ilit Azoulay, aki a munkái ismerőitől sokszor kap helyszínötleteket is. Így talált rá arra az épületre, amelynek fotóiból készült az Art Marketen is látható, Képzeletbeli rend című munkája. –Az észak-izraeli kisvárosba, Zikhron Yaacovba egy nő hívott meg, aki megvett egy Jacob Rechter által az 1960-as években tervezett brutalista épületet és renoválni akarta azt. Hét évig fotóztam az épületet, és csak ekkor jöttem rá, hogy a katonaság is használta.” Izrael állam itt börtönözte be azokat a katonákat, akik az 1967-es háború után kiszabadultak a szír és egyiptomi börtönökből. – A projekt a háború utáni állam és a katonák kapcsolatát vizsgálja. Úgy kezelték őket, mint árulókat, mert feltételezték, hogy ha még életben vannak, akkor biztos katonai titkokat mondtak el az ellenségnek. A Képzeletbeli rend azon polgárok személyes és társadalmi státuszáról beszél, akik sorkatonaként túlélték az erőszakos fizikai és pszichológiai kínzásokat, de kivetette őket az állam és a társadalom a hazatérésük után.

A 2011-ben létrejött Art Market – ami Kelet- és Közép-Európa legjelentősebb kortárs művészeti vásárának nevezi magát – 2014-ben indította el az Art Photo-t, ami a régió egyetlen fotóművészeti vására. – Már az Art Market első évében megjelent a fotóművészet. Ráadásul Budapestnek Brassai, André Kertész, Robert Capa miatt speciális helyzete lehet a nemzetközi fotóművészeti életben - mondta lapunknak Ledényi Attila műgyűjtő, az Art Market Budapest igazgatója. – Akadnak piaci közegek, amelyekben a fotóművészet szinte azonos elbírálás alá esik, mint a klasszikus művészeti ágak. Megjelenésében, technikájában, témaválasztásában ugyanannyira komplex, mint a festészet – mondta és hozzátette: nehéz meghatározni népszerűségi trendeket. Az Art Photo-n is sok különböző művész van jelen. Kiállít például a londoni Tony McGee, aki David Bowie fotósa volt 16 éven keresztül. Tőle teljesen elütő fotóművészetet képvisel a magyarok közül az év sztárja, az idén 80 éves Korniss Péter. – Nem általánosítható, mi befolyásolja egy fotó árát. Meghatározza, hogy vintage kópiáról van-e szó, azaz, hogy a művész által készített első sorozat első darabja vagy későbbi előhívás. Befolyásolja, hogy hány darabból áll egy sorozat, mekkora méretűek a fotók. Egy Moholy-Nagy-kép is más árkategóriába kerül, mint egy pályakezdő munkája.

A külföldi gyűjtőket is ide vonzó Art Market kiállító művészeinek alkotásai valóban elég különbözőek, jelen van félszáz izraeli művész, a német, japán, osztrák, boszniai, szlovén, ír és lengyel galériák, magyar művészeti egyetemek, budapesti és vidéki galériák mellett pedig helyet kaptak olyan kiállítók is, mint az Autistic Art Alapítvány és idén először a Magyar Üvegművészeti Társaság. Az árak pedig változatosak, láttunk fotót 85 ezer forintért, de egymillió fölötti tételek is vannak. Ha nem is veszünk semmit, nézelődni szabad.

2017.10.13 07:45

323,08 forinton az euró

Publikálás dátuma
2018.07.16 19:46
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Vegyesen alakult az árfolyam a főbb devizákkal szemben.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő este a reggeli szintekhez képest – írja az MTI. Az euró jegyzése 323,08 forintra emelkedett este fél hétre a reggel fél hétkor jegyzett 322,84 forintról. Az euró hétfőn 321,62 és 323,66 forint között mozgott. A svájci frank árfolyama 275,81 forintról 276,78 forintra emelkedett, a dolláré pedig alig változott, 276,17 forintról 276,12 forintra csökkent.
2018.07.16 19:46
Frissítve: 2018.07.16 19:46

Szerdától olcsóbb lesz a tankolás

Publikálás dátuma
2018.07.16 14:56

Fotó: Népszava/
A benzin literenkénti átlagára 397 forintra, a gázolajé pedig 405 forintra csökken.
A Mol bruttó 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán – értesült piaci forrásokból az MTI. A csökkentéssel a benzin literenkénti átlagára 397 forintra, a gázolajé pedig 405 forintra csökken. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt szerdán változott, a benziné 3 forinttal 399 forintra mérséklődött, a gázolajé 2 forinttal, 408 forintra csökkent literenként. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. 
2018.07.16 14:56
Frissítve: 2018.07.16 14:56