gyilkosság;újságíró;Málta;Daphne Caruana Galizia;

2017-10-18 07:38:00

„Az újságírók az utolsók a gáton”

Fotó: AFP/Matthew Mirabelli

Fotó: AFP/Matthew Mirabelli

Az újságíróknak joga van nyomozni, kényelmetlen kérdéseket feltenni és megírni. Ez az általunk képviselt értékek alapja, s ezt a jogot minden körülmények között garantálni kell – reagált egy nyilatkozatban az Európai Bizottság kedden Daphne Caruana Galizia halálhírére. A máltai újságíró elleni brutális gyilkosság megrendítette az európai közvéleményt: a Panama-iratok felgöngyölítésében is kulcsszerepet játszó oknyomozó újságíró – aki az elmúlt időben állítólag több halálos fenyegetést is kapott – autóját hétfőn robbantották fel.

Egyelőre nem tudni, hogy ki áll a gyilkosság mögött, de Daphne Caruana Galizia évek óta leplezte le a máltai elit – köztük a kormányfő – piszkos ügyeit, így sokaknak érdekében állhatott az elhallgattatása. Gyakorlatilag az ő munkájának eredményeképp kellett idén előrehozott választásokat kiírni, ugyanis kiderítette, hogy Joseph Muscat miniszterelnök és felesége egy offshore-paradicsomban pihentették a kétes eredetű összegeket, amelyeket többek között az azeri elnök, Ilham Aliyev lányától kaptak.

Hogy ténykedése mennyire szúrta a hatalmasok szemét, jól mutatja a rendőrségtől azóta elbocsátott őrmester Ramon Mifsud Facebook-bejegyzése. „Mindenki azt kapja, amit megérdemel… Boldog vagyok!” – írta a közösségi oldalon a férfi, akinek szavait Caruana Galizia fia is elítélte.

„Az édesanyámat azért gyilkolták meg, mert a törvény, és törvénysértők között állt, ahogy számos újságíró teszi” – írta a Facebookon a szintén oknyomozó újságíróként dolgozó Matthew Caruana Galizia, majd maffiállamnak nevezte Máltát.

„Ez történik, ha az állami intézmények nem működnek: gyakran az újságírók az utolsók a gáton” – tette hozzá.

A hétfő esti virrasztás után – emlékeztetett a Times of Malta – kedden is folytatódott a tiltakozás: Vallettában a bíróság épülete előtt demonstráltak az újságíró halála miatt.