Közönségdíjat nyert a Testről és lélekről Indiában

Publikálás dátuma
2017.10.20 18:01
Enyedi Ildikó rendező a Velencei Filmfesztiválon. FOTÓ: TIZIANA FABI / AFP
Fotó: /
Közönségdíjat nyert Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje Mumbai nemzetközi filmfesztiválján - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

Az összegzés felidézi, hogy India nagyszabású "vörös szőnyeges" filmünnepe október 12. és 18. között 49 országból 220 filmet vonultatott fel.

A Testről és lélekről az év filmtermésének legfontosabb szerzői alkotásait bemutató World Cinema válogatásban szerepelt többek között Agnieszka Holland, Aki Kaurismaki, Abbas Kiarostami, Ruben Östlund, Sally Potter, Hong Sangsoo és Andrey Zvyagintsev filmjeivel együtt.

A közönségdíjat Borbély Alexandra főszereplő és Muhi András producer személyesen vette át a záróünnepségen.

A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét. Sőt a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is. Júniusban - első magyar filmként - elhozta a Sydney Filmfesztivál fődíját, az amerikai fesztiválpremierje a nagy presztízsű torontói seregszemlén volt.

A fanyar humorú szerelmesfilm története során két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik. A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra. A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, könyves szakember, a magyar kortárs irodalmi élet meghatározó alakja. A filmben látható még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában készült. Producerei Mécs Mónika, Muhi András, valamint Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. Enyedi Ildikó filmjét a hazai mozikban márciusban mutatta be a Mozinet, eddig mintegy 82 ezren váltottak rá jegyet - olvasható a közleményben.

Szerző
2017.10.20 18:01

„Tom Waits dalait megszólaltatni kifogyhatatlan örömforrás”

Publikálás dátuma
2018.07.16 09:10

Fotó: / Erdélyi Gábor
A Braindogs tizenöt éve jött létre, hogy koncertekkel, örömzenéléssel tisztelegjen nagy kedvence és példaképe, Tom Waits életműve előtt. Varga Liviusszal, a csapat ütősével – a Quimby és A Kutya Vacsorája alapemberével – beszélgettünk.
„Ez a zenekar úgy alakult, hogy Podlovics Péter koncertrendező szeretett volna egy 55. születésnapi Tom Waits-bulit Budapesten; Waits azonban végül sajnos nem jött el Magyarországra. Péter ezért egy tisztelgő koncertet kezdett szervezni, és felhívta Tom Waits-kedvelő zenész barátait Londontól Grazig, Antwerpentől Szigetszentmiklósig. Ez a buli olyan frenetikus siker lett, hogy rámutatott a rajongók körében tomboló Tom Waits-éhségre. Mi, zenészek is pontosan ugyanígy éreztük. Azóta úgy tűnik, ha akarnánk, sem tudnánk abbahagyni a koncertezést” – mondja Varga Livius. A zenekar vezetője Ian Siegal londoni énekes-gitáros, aki a kritikusok szerint az egyik leghetségesebb fehér soul-blues énekes. Livius szerint Siegal „lehengerlő előadásával és oltári orgánumával tökéletes vezető. A legkisebb kézmozdulatából azonnal ért mindenki a színpadon: pontosan tudhatod, hogy mit vársz tőle, mégis képes minden koncerten meglepni. Hol érdekesen búgó baritonját használja, hol pedig – mint egy defektes gőzgép – fújtat, hogy a következő pillanatban extrém sípoló hangot csaljon ki a torkából.” Siegal mellett a másik külföldi muzsikus a gitáros Ripoff Raskolnikov, „a grazi blues-fenomén, akinek saját, semmivel nem összekeverhető stílusa tökéletesen kirajzolódik, miközben Tom Waits-dalokat énekel. Annyi szeretettel és fájdalommal játszik, hogy olyan talán még a Mississippi-deltában sem található.”
A hazai zenészek közül a Quimby frontembere, Kiss Tibi a közelgő óbudai koncerten (július 18., szerda, 19:30, Kobuci kert) nem lesz színpadon – a holland Mischa den Haring helyettesíti, aki Varga Livius véleménye szerint „a saját világát ülteti bele ebbe a tribute-ba. Nem pótolni akarja Tibit, hanem alternatívát nyújtani, de éneke és gitárhangzása tökéletesen passzol a szövedékbe.” Állandó tag a Pál Utcai Fiúkból ismert Varga Laca basszusgitáros, valamint a dobos Frenk (Budapest Bár, ex-Hiperkarma). „Laca a blues-nak, a groove-os tánczenéknek és a kísérletező zenének is kiváló ismerője; éppen ezért Tom Waits extrém hangszereléseinek remek tolmácsolója. Frenkkel pedig olyan ritmusszekciót adnak, amelyet a világ bármely zenekara megirigyelhetne. Aztán jön a csavar: Frenk kilibben a mikrofonhoz egy szál gitárral és egyedül előad egy dalt. Némi durván húzós dobolás után pedig újra megteszi ezt – de immár a zongora mögé ülve.” A Braindogs alapembere, szürke eminenciása a zongorista Nagy Szabolcs, aki – Livius szerint – „mindezt az egészet összefűzi, fenntartja, továbblendíti és a háttérből igazgatja. Mindent tud a bluesról és a környéki műfajokról, s amikor egy-egy szólója megvillan, akkor felkiált az idegrendszer. Mindezt oly könnyedséggel teszi, hogy a néző elhiszi: nagyszerűen zongorázni nem is olyan nehéz. Fanyar humorát jelzik zenei tréfái, utalásai, amelyeket pókerarccal sző bele varázslatosan pulzáló játékába.” A Braindogs jövőjéről, terveiről Varga Livius mindössze annyit mond: minden azon múlik, hogy a publikumot meddig érdekli a Tom Waits-repertoár. „A közönség egyelőre nő, mi pedig bármeddig bírjuk. Tom Waits dalait megszólaltatni kifogyhatatlan örömforrás. Nagyon tudunk figyelni egymásra, érezzük egymás rezdüléseit. Ez nem is csoda, hiszen különböző zenekarokban és összetételekben, de egyébként is játszunk együtt.”

Whiskys tartály, füstölő, autó-motor

A jövőre hetvenéves Tom Waits 1972-ben jelentette meg debütáló lemezét, s azóta folyamatosan színpadon van. Zeneszerzőként is jelentős sikereket aratott: a nyolcvanas-kilencvenes években sorra írta a filmzenéket Francis Ford Coppola számára. Hangja összetéveszthetetlenül egyéni: monográfusa, Gary Graff szerint olyan, „mintha Bourbon-whiskys tartályban áztatták volna, majd a füstölőben lógatták volna néhány hónapig, és végül áthajtottak volna rajta autóval vagy egy erős Harley Davidsonnal.” Egy másik kritikusa szerint „ami Charles Bukowski a költészetben, Jack Kerouac a prózában és Edward Hopper a festészetben, az a zenében egyértelműen Tom Waits.” Az amerikai zene olyan ikonjai is példaképüknek tartják, mint Rod Stewart vagy Bruce Springsteen. Waits többszörös Grammy-díjas, emellett filmes munkáiért Arany Glóbusz-díjban és Oscar-jelölésben is részesült. Kaliforniában él feleségével és három gyermekével.

2018.07.16 09:10
Frissítve: 2018.07.16 09:10

Milliókkal drágulnak az új otthonok - egy kormányintézkedés miatt

Publikálás dátuma
2018.07.16 08:11

Fotó: Népszava/
Egy 80-100 négyzetméteres épületet legalább 4 millió forinttal lehet majd drágábban felépíteni.
Az áfaked­vezmény kivezetése többmilliós áremeléssel fenyegeti a zömmel CSOK-os vásárlói kört - írja a Világgazdaság. Egy átlagos méretű, 80-100 négyzetméteres épületet a mostaninál legalább 4 millió forinttal lehet majd drágábban felépíteni, ha újból a 27 százalékos áfát kell alkalmazni.
A teljes újlakás-piacinál 50 százalék fölött van a CSOK-os vásárlók aránya.
Az 5 százalékos áfa megszűnése csak tovább rontja az újlakás-piaci helyzetet, ahol egyébként is drágulás várható: 2020-tól csak a közel nulla energiaigényű épületekre fognak használatbevételi engedélyt adni. Márpedig az ilyenek építése áfakulcstól függetlenül is milliókkal kerül majd többe a mostaniaknál. Kész-házas árfolyamon ez azt jelenti, hogy a mostani 300 ezer forint körüli négyzetméterárak pusztán attól 350 ezerre emelkednek, hogy megújuló energiaforrásokkal – hőszivattyúval, napelemekkel és egyéb innovatív, környezetbarát megoldásokkal – kell az épületeket felszerelni.
A 300-350 ezer forintos négyzetméterenkénti ár a fővárosi újlakás-áraknak még így is csak a felét teszi ki.
2018.07.16 08:11