Lengyel Anna;Marton László;Sárosdi Lilla;

2017-10-21 12:41:00

„Lilla igazat mondott” - Lengyel Anna más zaklatókról is tud

Lengyel Anna is tudna neveket mondani a színházi vezetők közül, akik szintén szexuálisan zaklattak színészeket a múltban. A dramaturg szerint aki ismeri Sárosdi Lillát, tudja, hogy igazat mondott, most pedig azért szólalt fel, mert Marton László rágalomról beszél ahelyett, hogy bocsánatot kért volna.

"Ez egy kicsi ország, kicsi a szakma, a kiszolgáltatottság ezért nagyobb ebben a körben" - Lengyel Anna ezzel magyarázta az ATV műsorában, hogy előfordulhatott Sárosdi Lilláéhoz hasonló eset.

Azzal kapcsolatban, hogy Marton László letagadta a zaklatást, a dramaturg azt mondta: el tudja képzelni, hogy a rendező nem is emlékszik erre az esetre, de szerinte ez csak ront a helyzetén. „Én még mindig azt remélem, hogy Marton László meggondolja a dolgot és nem fenyeget perrel, hanem bocsánatot kér”- tette hozzá.

Szerinte azt kell feldolgoznunk, hogy miként lehet ilyen fokon kiszolgáltatva egy fiatalember, diák egyetlen embernek. "Az olyan rendszer, ahol ekkora a kiszolgáltatottság, az nagyon veszélyes. Hogy lehet itt szabad művész bárki, ha ennyire egy-egy embertől, az osztályfőnöktől függ?” - fogalmazta meg aggodalmait a dramaturg.