Bulvár;egészségügy;Náray Tamás;

2017-10-22 16:27:00

„Kegyetlen rendszer” - Náray dühös posztban ír az egészségügyről

Náray Tamás ismert divattervező a Facebookon osztotta meg a magyar egészségüggyel kapcsolatos, elkeserítő tapasztalatait. Mint írja, sokáig azt hitte, túloznak, akik borzasztó állapotokról számolnak be a kórházakban. Egy családtagjának betegsége miatt azonban ő is szembesült azzal, hogyan bánnak a betegekkel az állami intézményekben.

"Álljon most itt egy elképesztő történet, ami velünk esett meg. Ez a bizonyos családtagom, a nyári melegben, miután felborult az ionháztartása, elvesztette az eszméletét és elesett. Bekerült egy vidéki klinika sürgősségi osztályára. Megröntgenezték vajon tört-e valamije. Megállapították, hogy szerencsére épen megúszta. Elvégeztek néhány laborvizsgálatot, helyreállították a sókat és az ionháztartást, majd hazaengedték" - kezdi történetét Náray.

Amikor újra kórházba került a rokona, az osztályon az egyik nővér erőszakosan bánt vele, rángatta, hogy ne szimuláljon. "Azt mondta, ő tudja, hogy sok idős ember eltúlozza a fájdalmait. Amikor végképp nem bírt mozdulni, akkor tüzetesebben megvizsgálták, és kiderült, hogy eltörött a keresztcsontja. Előbb tagadták, később belátták, hogy ez a korábban észre nem vett repedés következménye lehet. Nővérhiányra hivatkozva bepelenkázták és katétert tettek bele. Nincs aki ágytálazza! - mondták.

Nem volt más választásunk, ki kellett onnan menekíteni. Sajnos nem lévén egyéb hirtelen megoldás, magánkórházba szállíttattuk. Itt megszabadították a megalázó helyzettől, és két hét kezelés után már járókerettel képes volt mozogni. Azonban itt nem volt, csak két hétre hely az előjegyzett műtétek miatt, így tovább kellett mennünk egy másik magánkórházba, de itt is csak egy hetet maradhattunk a krónikus helyhiány miatt. Az állapota persze folyamatosan javult, így már örültünk amikor rehabilitációs központba kerülhetett. Ebben az intézményben, amelyen nem magánintézmény volt, elkeserítő állapotokat tapasztaltunk.

Magasvérnyomásos betegnek hétvégente nem mértek vérnyomást, nem tájékoztatták arról, hogy milyen gyógyszert szedetnek vele, a fürdetésért könyörögni kellett és fizetni, az ételt pénzért kellett megrendelni, mert amit egyébként adtak, attól még a disznók is elfordultak volna" - ír a döbbenetes állapotokról a divattervező, majd azt is elmeséli, hogy a rokonát nyolc órán át szállították haza - gyógyszer, fájdalomcsillapítás, élelem, víz és wc-zési lehetőség nélkül - mert más kórházakból is szállítottak közben betegeket.

"Türelmetlenül és tehetetlen dühöt érzek. Az egész kezd Auschwitzra emlékeztetni. Kegyetlen, embertelen, irgalmatlan, és végtelenül erodálódott rendszer. Miután a családtagom is, meg én magam is egész életünkben fizettünk nem keveset azért, hogy ha valami baj történne emberhez méltó körülmények közé kerüljünk, úgy tűnik ez mégsem volt elég. A kiadásaink eddig többmilliós nagyságrendűek. Ki tudja ezt átlagos életkörülmények között kifizetni? (- Mi igen. Ez nem dicsekvés akart lenni - teszi hozzá) Aki nem, haljon meg? Valóban így kell ennek kinézni? - kérdezi Náray Tamás, azzal zárva dühös posztját, hogy a helyzet több, mint elkeserítő.