Modern szemfényvesztés

Gyakori, hogy a nemzeti kormányok országfejlesztő programjukban olyan figyelemfelhívó jelzős szerkezetet használnak, mint a manapság sokat hallott, de már százhúsz éve ismert "modern város". Éhen Gyula, Szombathely egykori polgármestere A modern város című könyvében (1897) hosszan sorolja, hogy mit ért ez alatt. Többek közt azt írja, hogy „A modern város megalkotásához nem kell teremtő zseni. Csak becsület és igyekvés, érzék a szép, a jó és üdvös iránt, emberbaráti szeretet, lankadatlan munka és szorgalom, s az arra hivatott tényezőknek együttműködő akarata kell csak ahhoz, hogy a modern városban végre fény gyulladjon.”

Nincs új a nap alatt, ezt a jelzős szerkezetet használja az Orbán kormány is a 2015-ben meghirdetett, a vidék megerősítését célzó - sokak szerint imázsnövelő, mások szerint a kormányközeli vállalkozóknak húsosfazekat juttató -, 250 nagy projektből álló programjában. Melynek legújabban már saját minisztere is van, Kósa Lajos személyében.

A Modern Városok Program deklarált célja, hogy a 23 megyei jogú város a XXI. század nyertese legyen, az érintett önkormányzatok és a kormány között megkötött és aláírt együttműködési megállapodások alapján. Mivel a kormányfő szerint „úriember nem köt olyan szerződéseket, ami az utánuk következőkre vonatkozik”, ezért azt gondolhatjuk, hogy alaposan felmérték az érintett városokban azokat a szükségleteket, amelyek 2018 ig megvalósíthatók. Persze csak akkor, ha "jól teljesít a gazdaság”. Az meg manapság már dübörög.

A kormányfő korábban elvárásként fogalmazta meg, hogy az uniós források felhasználása csak a helyi közösségek bevonásával lehetséges. Nehézséget okoz arról meggyőződni, hogy a megismert - 3388 milliárdot kitevő - program ilyen módszerrel készült-e el. Mindenesetre kár, hogy csak napjainkban született döntés a kormányzat részéről egy spirituális elvonulási központ megépítéséről a Pilisben. Így korábban nem volt hol elmélázni azon, hol is a határa a „merjünk nagyot álmodni” filozófiájának.

Mert álmodni álmodtak a polgármesterek, volt, aki jó nagyot. Rendben lévők azok az álmok, amelyek - ha utólag is -, de szeretnék a településeket megfeleltetni az Orbán-kormány várossá nyilvánítási feltételeinek, amelyeket 2015-ben fektettek le a 61/2015.(III. 24) sz. rendeletben. De senki sem álmodott arról, hogy a programba jusson pénz például az utak rendbetételére, a gépjármű forgalom okozta károk - zaj és légszennyezettség - enyhítésére, szociális hálózat fejlesztésére, a szennyvízhálózat (ahol nincs) kiépítésére?

A program megvalósítását előmozdító első megállapodás aláírására - a kormány és az érintett települések között - 2015 március végén került sor, s ugyanebben az évben még 12 település polgármestere állhatott kamera elé a kormányfővel, majd 2016-ban hét, míg ebben az évben három megyei jogú város reménykedhetett a pénzesőben. Sokan közülük talán még most is bizakodnak, annak ellenére, hogy azóta rövidebb lett az ígéretcunami által megismertetett lista, így a pénzügyi forrás is csökkent. Csak azok a beruházási ígéretek állnak meg ugyanis, amelyek költségei az uniós operatív programokban elszámolhatók.

A lista rövidülésének oka lehet még az is, hogy miniszterelnök által ismertetett célok egyes megyei jogú városok esetében okafogyottak. Az sem kizárt, hogy a nemzeti fejlesztésekkel foglalkozó kormányzati vagy kormányközeli szakpolitikusok rájöttek, a Modern Városok Program csak hablaty az országra vonatkozó távlati terv nélkül. Nincs nyoma, hogy miképpen épül be ez a program az ország távlati tervébe, a parlament által is megvitatott, a realitások talaján álló jövőképbe. Ezért sem túlzóak azok a vélemények, hogy meghirdetésével a Fidesz, de főképpen a miniszterelnök népszerűségének a növelése, továbbá egyes vállalkozók helyzetbe hozása a cél, amihez uniós pénzeket akarnak felhasználni. Bizonyosság lehet erre, hogy a program napi szinten történő koordinálását tárca nélküli miniszter végzi, a fent már említett Kósa Lajos. Ő lesz az érintett települések sebész orvosa, ahogy a frissen kapott posztot jellemezte még jelöltként az egyik bizottsági meghallgatáson.

Ugyanott az viszont nem derült ki, hogy mi lesz az új miniszter tényleges feladata. Majd adódik valami, ha más nem, a nemzeti színű szalagok átvágásának előkészítése. Nyilván nem állítható, hogy az egyes települési önkormányzatok által megfogalmazott fejlesztési célok nem tartalmaznak valós szükségleteket - amelyeket majd koordinálni kell -, hisz az év feléig kettőszázmilliárd forint landolt az érintett megyei jogú városok közül húsz település számláján. A huszonhárom megyei jogú város közül csak kettő nem fideszes irányítású, azaz koordinálásuk könnyített tempóban történhet.

Éhennek igaza volt abban, hogy a modern város fogalma nem egy fantom. Ahogy abban is igaza volt, hogy a ”lankadatlan munka és szorgalom” meghozza gyümölcsét, és akkor nem az uniós közös kasszából kell osztogatni a pénzt a városok fejlesztésére. És ha van ”együttműködés” is, akkor kigyúlnak a fények. Igaz, ma nincs együttműködés - hiszen a települési önkormányzatoktól éppen az önkormányzatisághoz szükséges feltételrendszert vették el -, csak alárendeltség. A fények mégis - ha pislákolva is, de - kigyulladtak: no nem abban az átvitt értelemben, ahogy ezt Éhen gondolhatta, hanem temérdek pénzért, a LED-lámpákra való csere után, zömében az Elios közreműködésével, a miniszterelnök vejének irányításával.

Igaza volt abban is, hogy a modern város megteremtéséhez kell érzék a jó és üdvös iránt, azaz kell elszánás a testi és lelki jólétünk biztosítására - tehát kell a jól működő egészség-és oktatáspolitika. Éhen, ha ma élne, bizonyára belátná azt is, hogy tévedett, mert szükség van teremtő zsenire a modern város megalkotásához.

2017.10.24 08:01

Focika

Magyar labdarúgás immár évtizedek óta nem létezik, van helyette focink vagy valami hasonlónk, ami nyomokban is egyre kevésbé emlékeztet arra, amit a világ más országaiban labdarúgásnak neveznek. Minden bizonnyal ezt ismerte fel a MOL is, amikor névadó szponzora lett a bajnoki címvédőnek, és a felek abban állapodtak meg, hogy a Videoton a jövőben Vidi néven szerepel az NB I-ben.
Ha arra gondolunk, hogy volt Székesfehérvárnak 1985-ben egy UEFA Kupa-döntős csapata Videoton néven, akkor a mostaniakra illik a Vidi elnevezés. Viszont nagy kár lenne megállni egy csapatnál, ugyanis a többiek sem érnek az elődök nyomába. Ezért nyugodtan lehet becézni (kicsinyíteni) a mezőny többi résztvevőjét is. Miért ne lehetne az FTC-ből Groupama Fradika, a Debrecenből Loki TEVA vagy a Puskásból Öcsi Akadémia? A Haladás lenne a Hali Swietelsky. Az Azerbajdzsánban látott Újpestre – és vezetőségére - is jobban illik az Újpestke elnevezés, ahogy a Honvéd is csupán Honvédka napjainkban.
Talán a közvélemény is elnézőbben fogadná a havonta több milliót kereső focisták (a labdarúgók elnevezés nem illik rájuk) csetlését-botlását Luxemburgtól Macedóniáig, ha a vezetéknevük helyett a becenevük jelenne meg a tudósításokban. Elnézőbbek lennének a szurkolók, ha az újpestiek bakizó kapusa Pajovic helyett Brankóként szerepelne a tudósításokban. Az azeri utazás lehetetlen körülményei – repülés kétszeri leszállással tankolás miatt, étlen-szomjan maradó csapat - kifakadó csapatkapitány szavait nem Litauszkitól, hanem Robitól idéznénk.
A fegyelmi határozat nem arról szólna, hogy a játékvezető sértegetése miatt marasztalnak el valakit, hanem Vikit (Kassai) érte méltánytalanság, vagy füstbombácskák miatt büntetne a szövetségecske fegyelmi bizottságocskája.
Komolytalan ez a becézgetés? Nem komolytalanabb annál, ami a magyar focikában zajlik.
2018.07.18 14:00
Frissítve: 2018.07.18 14:01

Holtponton

Amikor elkezdtem hazajárni a 60-as évek közepén, rokonaim, barátaim általában két kérdéssel fogadtak. Egy: na, mit gondoltok ott kint rólunk? Kettő: mondd, tulajdonképpen van valami különbség a két amerikai párt között?
Az első kérdésről már írtam néhány héttel ezelőtt, a másodikra ma sem könnyű válaszolni. Európai fejjel nehéz volt megérteni a két nagy párt, különösen a demokraták fegyelmezetlenségét és szervezetlenségét. Arculatuk más a déli államokban, mint északon, sok függ a vezető politikusaiktól, stb. Akkoriban, amikor New Yorkban éltem, néha a republikánusokra szavaztam, mert gazdasági kérdésekben meglehetősen konzervatív vagyok (nincs adósságom, az országnak se legyen), s kedveltem Nelson Rockefeller, a New York-i kormányzó és elnöki aspiráns erőteljesebb, szovjetellenes külpolitikáját.  
John F. Kennedy óta viszont mindig egyetértettem a demokratákkal a (számomra) meghatározó kérdésben: a szabadság kiterjesztését illetően. A külpolitika mellett a nők, majd a feketék egyenjogúsága számomra döntő szempont volt és maradt. Az egyetemi felvételi bizottságban, amelynek a 70-es években elnöke voltam, erőteljesen támogattam a különféle kvóták megszüntetését. Bár eleinte haboztam, de gyerekeim hamarosan meggyőztek a melegjogok kiterjesztésének szükségességéről is. Ennek ellenére 1972-ben nem tudtam a demokraták elnökjelöltjére szavazni, mert George McGovern véget akart vetni Amerika tradicionális külpolitikájának. „Come home, America!” ezt hirdette és ettől – finoman szólva – felfordult a gyomrom.
Megszoktam és kedveltem ezt a kétpártrendszert, különösen azt a politikai körülményt, hogy a többé-kevésbé középen álló többség számára az egyes államokban van választék. Azt is, hogy nem kellett a liberális New York Timest olvasni; ott volt a ragyogó (konzervatívabb) New York Herald Tribune. Ám a valaha Herald Tribunet kedvelő republikánusok Rockefeller-szárnya az évek során eltűnt, a párt déli, sőt északi része is jobboldali lett. 
Most két radikálisan különböző párt harcol egymás ellen. Aki nincs velünk, az ellenünk van, mondják egyre inkább mindkét oldalon. Az eredmény: politikai polarizáció és holtpont. A pozíciók is változnak, elsősorban a republikánusoké. Az elnök javaslatára pártja a kongresszusban akkora költségvetési deficitet szavazott meg az idén, amely sokszorosára növeli az ország adósságát. Ez már nem az a párt, amely évtizedeken át a költségvetési mérleg egyensúlyáért harcolt. A párt vezetői és támogatói egyaránt elvetették – akárcsak Orbán Viktor – évtizedes orosz-ellenességüket. A demokraták egy (kis) része pedig az ún. demokratikus szocializmussal flörtöl, ami a választási vereség biztosítéka.
Mivel a Trump párt elsodródott szélsőjobbra, és a demokraták nemigen tudják, hogy mit akarnak (kivéve Trump távozását), a két oldal között most mélyebb a szakadék, mint valaha. Az új, radikális republikánus párt mintha elfelejtette volna, hogy a sikerekben bővelkedő, gazdag, nyílt és befogadókész Amerikát egy középre húzó és gyakran együttműködő kétpártrendszer tette azzá, ami.
Aki nincs velünk, az ellenünk van, mondják egyre inkább mindkét oldalon
2018.07.18 13:58
Frissítve: 2018.07.18 13:59