El kellene engedni

El kellene engedni 1956-ot, hiszen csak a levegőt markolásszuk, amikor a szabadság jelképe után kapkodunk. Lássuk be, nincs, nem lehet dolga a szabadsággal egy olyan nemzetnek, amelynek – a kormány saját felmérése szerint - 63 százaléka annyi tartalékot sem képes összeszedni, hogy egy hónapig fenn tudja tartani magát. És: mit tud kezdeni a szabadsággal az a baloldali párt, amelynek az Európai Parlamentben egymás mellett ülő két képviselője közül az egyik azt mondja, „Orbán szája mozog, de Rákosi beszél belőle”. Míg a másik a Facebookon azt osztja meg: „Ünnephez közeledvén”, és az idézőjel fölé odateszi egy Köztársaság téren meglincselt katona fényképét. Érti-e ez a politikus, miként robban fel a szabadságvágyat lefojtó kukta, s milyen vak rombolást tud végezni maga körül? Vagy ő sem érti, mint a mostani hatalom sem, amikor hergelve a gyűlöletet, mind szorosabbra csavarja a szelepet azon a kuktán, amely egyetlen óvatlan mozdulatra annyi mindennel és mindenkivel végezhet. Mi hihetőt tud mondani a szabadságról egy olyan demokratikus ellenzék, amelynek nyolc árva pártja még arra sem képes, hogy egyetlen színpadra lépjen, ahol még az eső áztatta deszka sem az övé, hogy néven nevezze a szabadságvágyat, mint 1956 talán egyetlen közös örökségét.

Mert hogy a hatalom – amelynek semmi köze 56 októberéhez – nem tud mit kezdeni a hivatalos nemzeti ünneppel, az világos.

Nem elég, hogy akkor nem volt mindenki Petőfi, a 60. emlékévben ezer "fancy, trendi és szexi" darabra sarabolták azt, ami legalább kicsit Petőfivé tehette volna az utókort.

Mire volt jó az egész? Arra, hogy "feledtessék a 2006-os, 50. évforduló kudarcát, hogy visszaadják a magyar nemzetnek '56-ot, továbbá, hogy arconként megmutassák, kik voltak a pesti és nem pesti srácok és lányok, hogy közelebb vigyék a forradalmat annak a négymillió állampolgárnak is, akinek már nincs élménye a diktatúráról". "Ez rekord, ilyen volumenű kampányt mondjuk a Coca Cola tud még" – kommentált egy túlképzett kormányzati ember, miközben a hatalom történésze logikát vitt a logikátlan történelembe, s párhuzamot vont 1848 és 1956 között: függetlenségi háború, fegyveres szabadságharc, a magyar emberek közös spontán vállalkozása, amelyben nemzetté vált a nép. S aminek következményeként a népszerűségét őrző párt kormányfője tegnap a tágas Kossuth tér helyett a Terror Háza elé merészkedett. Mondván: a haza természeti és szellemi valóság, mi pedig különleges szabadságnemzet vagyunk.

Szűk hely, szűk mondatok a "nemzetté vált népnek".

Talán mégis az '56-os örökösnek, Donáth László evangélikus lelkésznek van igaza: "Nincs olyan történelmi esemény, amelyben konszenzus lenne. A mi családtörténetünk a családunk története. Nem kell átalakulnunk, transzformálódnunk és integrálódnunk a társadalmi emlékezetbe vagy kollektív tudatba". El kellene engedni hát az őszi esőben ázó 1956-ot. Sok év után talán jön majd néhány derengő nemzedék, amely felfedezi magának a szabadságot megint. Elmegy háborogni a menzanormák ellen, aztán hirtelen forradalmat csinál.

Szerző
2017.10.24 08:11

Mentalitás

Megint sokat tanultunk a futball világbajnokságon. Fájdalom, egyelőre nem a labdarúgás terén, ezért a magyar csapatok maradnak, ahol eddig voltak (a futottak még kategóriában). Viszont a politikusok! Nem véletlenül jegyezte meg a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője, hogy a foci mindig sokkal többről szól, mint hogy miképpen küzd két csapat a pályán. A megszólalásaival gyakran feltűnést keltő Hollik Istvánt eme Facebook-bejegyzése miatt éles támadások is érték. Pedig ő csak megpróbált - ahogy már annyiszor - méltó lenni főnöke szavaihoz, netán bővíteni is őket.
Orbán Viktor ugyanis már a múlt heti NATO-csúcs után is szükségesnek tartotta, hogy szót ejtsen a vb-ről, különösen a horvátok remek szerepléséről. Döntőbe jutásukat egyenesen ama régió dicsőségének nevezte, ahová mi, magyarok is tartozunk. Azt is mondta, "azért ez mégiscsak a mi kutyánk kölyke" (mármint a futballkultúrájuk, amit mi meg sem közelítünk). Csoda-e, ha ezek után Hollik képviselő vonalban akart maradni? A döntő előtt azt írta tehát, hogy "egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország!”.
Lényegében szót sem érdemelne ez a történelmi és politikai tudatlanság és szűklátókörűség, ha nem a Magyarországon uralkodó körök szinte hivatalos álláspontját képviselné. És nem az a szomorú, hogy a horvátok kikaptak, ami - a jelek szerint - a mi kudarcunk is. Hanem hogy ez a gondolkodás a miniszterelnöknek is sajátja. Hiszen szerinte a horvátoknak el kell hinniük magukról: bár kevesebben vannak, de semmivel sem kisebb nemzet az övék. Győztes mentalitással, nagy nemzetként kell küzdeni - üzente Orbán kedvenc lapjában, a Nemzeti Sportban. És ez már valóban nem a fociról, viszont a magyarokról szól.
Csak hogy tudják, mire számíthatnak a jelenlegi hatalomtól.
2018.07.17 10:22
Frissítve: 2018.07.17 10:23

Leégtek

Az ellenzék számára siralmas eredménnyel jártak az utóbbi hetek időközi választásai: Józsefváros, Miskolc, Veszprém csúfos bukás, jellemzően kétharmad-egyharmad arányú vereség, helyben szinte megismétlődnek az áprilisi eredmények. Lám, még Rokker Zsoltti is elcsúszott a jégen, pedig nem panaszkodhat lanyha sajtóérdeklődésére. Humoristaként nevét, arcát is többen ismerik Miskolcon, mint győztes fideszes ellenfeléét, akiről még a saját körzetében sem tudták sokan megmondani, kicsoda.
Mégis. Lett, ami lett.
Politikai elemzők és ellenzéki politikusok azt mondják, nem kell messzemenő következtetést levonni az eredményekből, ez csak egy időközi, jövő ősszel jönnek az igazi önkormányzati választások, most már arra koncentrál mindenki, nem vesztegeti az erőit, nem dob be apait, anyait, inkább kivár. A részvételi arány pedig jellemzően olyan alacsony, hogy ezt akár azzal is magyarázhatnánk: a fegyelmezett fideszes szavazótábor kötelességtudóan elment most is, a többiek meg vagy nyaraltak, vagy meccset néztek, s legfeljebb az egzotikum kedvéért ugrottak be néhányan szavazni, ha egyáltalán.
Itt, most, július közepén nem igazán látszik, mi változna, változhatna meg a bő egy év múlva esedékes „rendes” helyhatósági választásokig. Miskolc az üzeni: a fideszes jelöltnek nincs szüksége arcra, egyéniségre, netán politikai programra, sőt még csak el se kell mennie a választói közé, elég, ha a voksolás előtti napokban kiplakátolják vele a környéket jó narancssárgával: a néhány tíz méter alatt, míg az oszlopoktól beérnek a fülkébe, a szavazásra jogosultak tán nem felejtik el a nevét. Az erő szavaz, nem az eszme.
Jól is jön a nyár, már a miniszterelnök is „kációzik”. Az ellenzéki politikusoknak sem kell „kijönniük” a fényre, nem is nagyon akaródzik nekik, az is titkolózik, aki már eldöntötte, hogy ilyen körülmények között is megméreti magát jövőre. A leégés most látványos, talán az őszi napfény kíméletesebb lesz velük.
Miskolc az üzeni: a fideszes jelöltnek nincs szüksége arcra, egyéniségre, programra. Az erő szavaz, nem az eszme
2018.07.17 09:10
Frissítve: 2018.07.17 09:10