tőzsde;BÉT;

2017-10-26 10:49:00

Emelkedésre számítanak a tőzsdén

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a kereskedés első felében alacsonyabb forgalomra lehet számítani, amely délután, az Európai Központi Bank (EKB) ülését követően emelkedhet.

Kovács Bálint, az Equilor senior elemzője kommentárjában kifejtette, hogy a vezető részvények közül az OTP újra nekifuthat a 2007. júliusi 10 970 forint csúcsának, miután szerdán csak kismértékben maradt el attól. Kedvező képet mutat a Mol, amelynek szerdán sikerült áttörnie a 3200 forintos ellenállási szintet, így tovább folytatódhat az emelkedés. Hozzátette: a Richter szerdai menetelését a 200 napos mozgóátlag akasztotta meg, de a nyár óta kirajzolódó sávban még van tér felfelé.

Kiemelte, hogy a blue chipek közül napközben a Molra érdemes figyelni, a társaság elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt, valamint Szijjártó Péter külügyminiszter is beszédet tart a Mol új petrolkémiai beruházásáról Tiszaújvárosban.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 429,56 pontos, 1,09 százalékos emelkedéssel, 39 840,92 ponton zárt szerdán, ami új történelmi csúcs volt. A részvénypiac forgalma 17,1 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol 57 forinttal, 1,79 százalékkal 3240 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,83 százalékkal 10 900 forintra nőtt, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,42 százalékkal 471 forintra csökkent, forgalma 256,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,44 százalékkal 6710 forintra emelkedett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.