Egy szolgáról

Európa új törésvonaláról és más badarságokról beszélt az ország egyre kisebbik felének miniszterelnöke. Az Európai Unióban elveszítették jelentőségüket a régi különbségek – régi vagy új tagok, nyugatiak vagy keletiek vagyunk -, az új törésvonal a bevándorló-országok és a nem bevándorló-országok között húzódik – írták a beszédírók.

Ha a szöveget megtisztítjuk a nyílt vagy burkolt sorosozástól (inkluzíve: zsidózás), kiderül: kormányunk fejében elég nagy káosz uralkodik. Kabinetünk kapari feje szereti például a cseh választások oligarcha győztesét: „Kiválóan lehet vele együttműködni. Nekünk, magyaroknak fekszenek az ilyen vezetők. Ő üzletember, világosan beszél, nem szereti az időt vesztegetni, és ha megállapodtunk vele, akkor ahhoz tartja magát. Örülünk tehát a győzelmének.”

Fordítsuk le: miniszterelnökünk éppúgy el tudná képzelni országvezetőnek Mészáros Lőrincet, mint Simicska Lajost. (Jelzem, utóbbi az is volt, és azóta bukdácsol kormányzati hülyeségből kormányzati hülyeségbe Orbán, mióta barátja bejelentette a G-napot.)

„Aki mások pénzéből él, az végső soron szolga. Ez nem illik a magyar jellemhez” - mondta emellett. Szálazzuk szét demagóg módon? Nem hinném, hogy szeretné, de lássuk. Vajh’, kinek a pénzéből él minden magyarok atyja? Az adófizetők pénzéből? Igen. Szolga? Szolga. Szolgál az adófizetőknek? Nem.

Vagy talán az orosz atomlobbi pénzéből? Vannak „ráutaló” jelek. És ki akar itt Paks 2-t? Ő. Ki akar még? Putyin. Kinek van pénze rá, drága kamatért? Nekünk. Jó nekünk Paks 2? Nem jó. De kinek jó? Aki pénzért – értsd: munkabér – dolgozik, annak nem. Aki másért szolga, annak igen.

Csúnya, rosszízű szöveg ez egy miniszterelnöktől, de legalább már a hívei – ha hajlandók kinyitni szemüket – is láthatják: istenük már csak ilyen. Szolga. Hol Sorosé, hol Putyiné.