kgfb;kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás;munkaerőhiány;

2017-10-27 07:26:00

Növekedik a kötelező díja

Egy teljesen új tényező, a munkaerőhiány is drágíthatja a gépjárművek jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díját (kgfb).

Idén a biztosítási díjak terén teljesen új jelenséggel, a munkaerőhiánnyal is számolni kell a gépjárművek jövő évi kgfb díjának kialakításakor – vélik a CLB szakértői. A 20 biztosító ajánlatát kínáló alkusz szerint ugyanis az elmúlt egy évben akár százezrekkel is nőtt az autószerelők és karosszérialakatosok fizetése, olyan nagyfokú a hiány ebben a szakmában, hogy a cégek mindent elkövetnek a meglévők megtartásáért. Ez a tény is jelentősen befolyásolja a díjak kialakítását, miközben arra is figyelnek a biztosítók, hogy ne kalkuláljanak kiugróan magas tarifát, mert azzal ügyfelek tömegeit is elveszíthetik – szögezi le Németh Péter. A cég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint mindent figyelembe véve összességében 10-15 százalékos drágítás várható.

Mint ismert, egy 2010-ben született rendelet óta az év végi forduló már csak a módosítás éve előtt vásárolt autókat érinti, a járművek mintegy kétharmadának már a vásárlás pontos dátuma a kgfb-forduló – emlékeztet Németh. A biztosítóknak a tarifáikat minimum 60 nappal az érvénybe lépés előtt kell meghirdetniük. Ennek megfelelően az év végi kampány díjait a november 2-ig meghirdetett tarifák alapján ismerhetik meg az érintettek. Amennyiben a meglévő kgfb-szerződés felmondása mellett döntenek, ezt legkésőbb december elseje éjfélig közölniük kell az illetékes biztosítóval. Az új biztosítót december 31-éig kell kiválasztani.

Németh szerint idén sem kell elhamarkodottan dönteni és az első napokban váltani, mindenkinek érdemes megvárnia, hogy a saját biztosítója milyen tarifaajánlatot küld. Semmit nem kell tenniük azoknak, akik maradnak a régi biztosítójuknál, a válasz nélkül hagyott ajánlatot a cég érvényesnek tekinti, s a megajánlott tarifát fogja érvényesíteni. Az új díjakat viszont azoknak is érdemes lesz figyelniük, akiknek nem január elsején, de még abban a hónapban van a fordulójuk - figyelmeztet a szakértő.