A szokásos ügymenet

Döbbent csend volt a válasz, amikor a múlt héten azt mertem mondani szakszervezeti vezetőknek, hogy az Orbán-kormány tesztelte őket, és a vizsgán mindannyian megbuktak. Vagy én vártam túl sokat tőlük, vagy a múltjukat cipelve tényleg lehetetlen megérteni, miért kellett volna elutasítaniuk a kabinet stratégiai partnerségre hívó üzeneteit.

Pedig azt még a legmélyebb felháborodással fogadta a többi konföderáció, amikor a hangzatos titulust viselő stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott bejelentette: néhány héten belül stratégiai partnerségi megállapodást köt a kormány a Munkástanácsok Szövetségével. Azonnal felhorkant az önérzet: mi az, hogy különalkuval felszalámizza őket a kormány, mi az, hogy a már éppen megszilárduló együttműködésüket akarja megbontani… Másnap pedig kiderült, csak annak szólt a felháborodás: mi az, hogy ők kimaradnak ebből? Miközben még azt sem tudják, miből, mert a bejelentésnek nem volt semmilyen tartalma, csak éppen meglebegtetett valamit.

Történelmi lehetőség előtt állna az érdekvédelem, mégis elég volt egy halvány ígéret, hogy mindenkinek jut egy ilyen stratégiai valami, s máris lecsillapodott a harci kedv. Könnyű magunk elé képzelni, ahogy a vezír kaján vigyorral meglapogatja Nyitrai Zsolt vállát, jól csináltad, öcsi! Látod, megoldod te egyedül is a szakszervezetek felpuhítását. A leghírhedtebb, a munkavállalók szerveződéseit érintő alku, a Bethlen-Peyer paktum aláíráshoz még fel kellett sorakoztatni kormányzati oldalról egy miniszterelnököt, öt minisztert és a MÁV vezetőjét, be kellett ígérni parlamenti székeket, a szocdemek legális működését, hogy az érdekvédők lemondjanak a közalkalmazottak, vasutasok, postások képviseletéről. Ma elég ehhez egy államtitkár-szerű alpolitikus.

De tudjuk, az rémes történelmi pillanat volt, ma pedig „virágzik a demokrácia, dübörög a gazdaság”. Bár a dübörgést egyre jobban halkítja a munkaerőhiány, a jelek szerint Orbán még most is igyekszik kiverni az érdekvédők fejéből, hogy eljött az idő a kemény és határozott tárgyalásokra. Igaz, a szakszervezetek kihasználása és befolyásolása évtizedek óta a magyar politikai kultúra része, de most éppen a Fidesz van abban a pozícióban, hogy diktálhat az érdekvédőknek. És talán ehhez kevésnek találta az országos érdekegyeztető fórumokban való részvételért nekik utalt összesen 630 millió forintos éves állami apanázst, ezért külön alkukkal akarja bebiztosítani magát a választások előtt.

Tudom, hogy pontosan látják a szövetségek: ha a közéjük dobott üveggyöngyökért egyenként megállapodásokat kötnek, történelmi esélyt szalasztanak el, hiszen az alkalmazottak után ácsingózó cégeket és a növekedésben érdekelt államot most kényszeríthetnék a dolgozók pozícióját javító valódi alkukra. Kérdés, vajon képesek lesznek-e a konföderációk túllépni a napi túlélés kényszerén és közös tárgyalásra kényszeríteni a kormányt meg a munkaadókat. Ha nem, biztosra vehetjük, a KSH következő felmérése még rosszabb eredményt hoz, mint a legutóbbi 9 százalékos szervezettség. Eddigi az volt a mélypont.

2017.10.31 07:12

Mentalitás

Megint sokat tanultunk a futball világbajnokságon. Fájdalom, egyelőre nem a labdarúgás terén, ezért a magyar csapatok maradnak, ahol eddig voltak (a futottak még kategóriában). Viszont a politikusok! Nem véletlenül jegyezte meg a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője, hogy a foci mindig sokkal többről szól, mint hogy miképpen küzd két csapat a pályán. A megszólalásaival gyakran feltűnést keltő Hollik Istvánt eme Facebook-bejegyzése miatt éles támadások is érték. Pedig ő csak megpróbált - ahogy már annyiszor - méltó lenni főnöke szavaihoz, netán bővíteni is őket.
Orbán Viktor ugyanis már a múlt heti NATO-csúcs után is szükségesnek tartotta, hogy szót ejtsen a vb-ről, különösen a horvátok remek szerepléséről. Döntőbe jutásukat egyenesen ama régió dicsőségének nevezte, ahová mi, magyarok is tartozunk. Azt is mondta, "azért ez mégiscsak a mi kutyánk kölyke" (mármint a futballkultúrájuk, amit mi meg sem közelítünk). Csoda-e, ha ezek után Hollik képviselő vonalban akart maradni? A döntő előtt azt írta tehát, hogy "egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország!”.
Lényegében szót sem érdemelne ez a történelmi és politikai tudatlanság és szűklátókörűség, ha nem a Magyarországon uralkodó körök szinte hivatalos álláspontját képviselné. És nem az a szomorú, hogy a horvátok kikaptak, ami - a jelek szerint - a mi kudarcunk is. Hanem hogy ez a gondolkodás a miniszterelnöknek is sajátja. Hiszen szerinte a horvátoknak el kell hinniük magukról: bár kevesebben vannak, de semmivel sem kisebb nemzet az övék. Győztes mentalitással, nagy nemzetként kell küzdeni - üzente Orbán kedvenc lapjában, a Nemzeti Sportban. És ez már valóban nem a fociról, viszont a magyarokról szól.
Csak hogy tudják, mire számíthatnak a jelenlegi hatalomtól.
2018.07.17 10:22
Frissítve: 2018.07.17 10:23

Leégtek

Az ellenzék számára siralmas eredménnyel jártak az utóbbi hetek időközi választásai: Józsefváros, Miskolc, Veszprém csúfos bukás, jellemzően kétharmad-egyharmad arányú vereség, helyben szinte megismétlődnek az áprilisi eredmények. Lám, még Rokker Zsoltti is elcsúszott a jégen, pedig nem panaszkodhat lanyha sajtóérdeklődésére. Humoristaként nevét, arcát is többen ismerik Miskolcon, mint győztes fideszes ellenfeléét, akiről még a saját körzetében sem tudták sokan megmondani, kicsoda.
Mégis. Lett, ami lett.
Politikai elemzők és ellenzéki politikusok azt mondják, nem kell messzemenő következtetést levonni az eredményekből, ez csak egy időközi, jövő ősszel jönnek az igazi önkormányzati választások, most már arra koncentrál mindenki, nem vesztegeti az erőit, nem dob be apait, anyait, inkább kivár. A részvételi arány pedig jellemzően olyan alacsony, hogy ezt akár azzal is magyarázhatnánk: a fegyelmezett fideszes szavazótábor kötelességtudóan elment most is, a többiek meg vagy nyaraltak, vagy meccset néztek, s legfeljebb az egzotikum kedvéért ugrottak be néhányan szavazni, ha egyáltalán.
Itt, most, július közepén nem igazán látszik, mi változna, változhatna meg a bő egy év múlva esedékes „rendes” helyhatósági választásokig. Miskolc az üzeni: a fideszes jelöltnek nincs szüksége arcra, egyéniségre, netán politikai programra, sőt még csak el se kell mennie a választói közé, elég, ha a voksolás előtti napokban kiplakátolják vele a környéket jó narancssárgával: a néhány tíz méter alatt, míg az oszlopoktól beérnek a fülkébe, a szavazásra jogosultak tán nem felejtik el a nevét. Az erő szavaz, nem az eszme.
Jól is jön a nyár, már a miniszterelnök is „kációzik”. Az ellenzéki politikusoknak sem kell „kijönniük” a fényre, nem is nagyon akaródzik nekik, az is titkolózik, aki már eldöntötte, hogy ilyen körülmények között is megméreti magát jövőre. A leégés most látványos, talán az őszi napfény kíméletesebb lesz velük.
Miskolc az üzeni: a fideszes jelöltnek nincs szüksége arcra, egyéniségre, programra. Az erő szavaz, nem az eszme
2018.07.17 09:10
Frissítve: 2018.07.17 09:10