Leekens;

2017-11-02 15:18:00

Leekens biztosan kihozza a maximumot a csapatból

Kű Lajos a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek hajnalán, például a Bajnokcsapatok Európa-kupája 1978-as fináléjában szerepelt egy csapatban, a Club Brugge együttesében azzal a Georges Leekensszel, aki hétfő óta hivatalosan is a magyar labdarúgó-válogatott következő szövetségi kapitányának vallhatja magát. A pályája nagyját a Ferencvárosban töltő Kű épen gratuláló üzenetét fogalmazta meg egykori klubtársának, amikor kedden megkerestük.

„Csodálatos ember, kitűnő játékos” – jellemezte röviden az egykori Leekenst lapunk érdeklődésére a hajdani támadó. – Ez azért érdekes, mert a legtöbb edzőt, aki nem rendelkezik komoly játékosmúlttal, szokás kinevetni, ám Georgesnek azért nem akármilyen pályafutása volt… Hihetetlenül szigorú focistaként tartották számon, nem is tudom, kihez lehetne hasonlítani. Mindenki rettegett tőle, pedig amikor lejött a pályáról, a világ egyik legközvetlenebb, leghumorosabb embere volt, aki bárhol, bárkivel megtalálta a közös hangot – idézte fel a közös emlékeket Kű.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a belga bemutatásakor arról beszélt, hogy habár több jelöltjük volt a Bernd Storck távozásával megüresedő posztra, valójában csak egyetlen szakember kapott konkrét ajánlatot: Georges Leekens. Kű Lajos ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta: évekkel ezelőtt, már Storck szerepvállalása előtt is felmerült lehetőségként Leekens szerződtetése, ő pedig akkor csak ajánlani tudta korábbi csapattársát, aki egyébként legutóbb 2012 nyarán járhatott Magyarországon, amikor a Club Brugge edzőjeként 7-1-es összesítéssel búcsúztatták a Debrecent az Európa-liga selejtezőjében. Vajon győztes pályára állítja a nemzeti tizenegyet is?

„Amennyire tudom, Georges úgy fogadta el a posztot, hogy vállalta: kivezeti Magyarországot a következő Európa-bajnokságra. Meg vagyok róla győződve, hogy az adott játékosállományból ez az úriember ki fogja tudni hozni a maximumot. Hogy ez mire lesz elegendő? Nos, azt majd a mellékelt ábra fogja megmutatni” – beszélt egykori klubtársa esélyeiről Kű Lajos.