NATO;Ukrajna;Szijjártó Péter;Kijev;

2017-11-03 06:36:00

Magyarország késlelteti Kijev NATO-integrációját

Decemberben a nagykövetek részvételével tarthat ülést a NATO-Ukrajna Bizottság - mondták lapunknak az észak-atlanti szövetség brüsszeli székhelyén arra reagálva, hogy Magyarország megakadályozta a grémium külügyminiszteri szintű tanácskozásának megtartását. A magyar diplomácia azért emelt vétót az eszmecsere ellen, mert Ukrajna még mindig nem vonta vissza a területén élő kisebbségek jogait sértő törvényt - amint azt Szijjártó Péter külügyminiszter napokkal ezelőtt kifejtette. Érdeklődésünkre a NATO szóvivői szolgálata nem kommentálta a magyar döntést, csak annyit jegyzett meg, hogy a szövetség “érdekelt az Ukrajnával fenntartott szoros partneri együttműködésben”.

A NATO-Ukrajna Bizottság állam- és kormányfői, miniszteri és nagyköveti szinten rendszeresen ülésezik. Legutóbb júliusban, Kijevben tanácskoztak és a nagykövetek október végén is összeültek volna, de az ukránok elfoglaltsága miatt ez elmaradt. Magyarország nem gördít akadályt a NATO misszióvezetők és az Ukrajnát képviselő Olekszandr Turcsinov nemzetbiztonsági titkár rendszeres találkozói elé, sőt, ezeket az alkalmakat is felhasználja arra, hogy konzultáljon az általa diszkriminatívnak tartott ukrán oktatási törvényről. A külügyminiszteri ülés megvétózásával a magyar diplomácia annak az ígéretének tesz eleget, hogy a vita rendezéséig minden magas szintű fórumon keresztbe tesz Kijev integrációs törekvéseinek.

A helyzetet jól ismerő források lapunknak kifejtették: a NATO-tagságot megcélzó Ukrajna 2008 óta minden évben úgynevezett nemzeti programot nyújt be a szövetségnek. Ezekben kötelezettséget vállal a jogállam, a demokrácia és a piacgazdaság, benne a nemzeti kisebbségek jogainak a maradéktalan tiszteletben tartására. A vállalásokat a NATO folyamatosan értékeli, “az ígéreteik tehát simán számon kérhetőek Brüsszelben” — hallottuk.

Információink szerint a magyar vétó nem okozott megrökönyödést a szövetségesek körében, bár a keleti partnerországot támogató Lengyelország és a három balti állam nem örült neki. A december elejére tervezett brüsszeli tanácskozáson Ukrajna helyett Grúzia külügyminiszterével tárgyalnak majd a szövetségesek. Kijevi tárcavezető legközelebb a februárban esedékes védelmi miniszteri ülés margóján kaphat helyet a NATO-Ukrajna Bizottság asztalánál.