Katalónia;Carles Puigdemont;

2017-11-02 22:02:00

Katalónia - Elfogatóparancsot adhatnak ki Puigdemont ellen

Minden valószínűség szerint ma ad ki európai elfogatóparancsot Carmen Lamela spanyol bíró Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen. Korábban Puigdemont ügyvédje – elhamarkodottan – már megtörtént tényként beszélt erről egy nyilatkozatban.

Korábban Carles Puigdemont ügyvédje azt mondta a belga VRT közszolgálati televízióban, hogy a körözést már kiadták és a spanyol médiában is megjelentek erről elhamarkodott hírek.

A Brüsszelben tartózkodó Puigdemont elítélte egykori kormánya nyolc tagjának előzetes letartóztatásba helyezését.

Amint kiadták az európai elfogatóparancsot Puigdemont ellen, azonnal őrizetbe vehetik a belga hatóságok, majd a kiadatása következhet. Az előzetesbe került egykori katalán kormánytagok jelenleg két madridi börtönben vannak. A spanyol központi büntetőbíróság azzal indokolta döntését, hogy fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.

 Mint Katalónia legitim kormányának elnöke, követelem kabinetem tagjainak és az alelnököm szabadon engedését. Az összes politikai opció tiszteletben tartását követelem és azt, hogy haladéktalanul érjen véget a politikai elnyomás – mondta a volt elnök az Euronews tudósítása szerint.  A bebörtönzöttek szabadon engedésére szólított fel rendkívüli sajtótájékoztatóján Ada Colau, Barcelona polgármestere is, aki aránytalannak nevezte a bírói döntést, amit egyúttal támadásnak tart a katalán intézmények és az állam demokratikus alapelvei ellen.

Tüntettek tegnap este több katalán városban. Barcelonában a parlament épületénél gyűlt össze nagy tömeg, amely a "politikai foglyok szabadon bocsátását" követelte, csakúgy mint Lleidában és Gironában.