nemi erőszak;Playmate;Howie Rubin;

2017-11-03 18:03:00

Playmate-eket erőszakolt meg a Wall Street ismert figurája

Megerőszakolt, és egy manhattani penthouse-ban kialakított szexbarlangban bántalmazott több nőt Howie Rubin, Soros György egyik befektetési alapjának volt vezetője. 

A 62 éves pénzügyi szakembert három nő – köztük egykori Playmate-ek – most 27 millió dollárra pereli – írja az Index a Daily Mail nyomán. A New York Post beszámolója szerint Rubin 2-5000 dollár közötti összeget fizetett a modelleknek akiket fotózás ürügyén csábított New Yorkba az elmúlt évben. A bírósági dokumentumok tanúsága szerint a családapa többször is megerőszakolta, s úgy megverte őket, hogy orvosnak kellett aztán ellátni a sérüléseiket.

Az eset többször is megismétlődött, a Daily Mail azt írja, a modellek azért tértek vissza az első abúzus után, mert pénzre volt szükségük. A férfi igencsak felkészült a kegyetlenkedésre, ugyanis előzőleg titoktartási szerződést íratott egy ügyvéddel, amelyet aláíratott az áldozataival is. A bírósági papírokból arra lehet következtetni, hogy a Wall Street ismert figurája szövetségeseivel már-már emberkereskedő hálózatot működtetett.