Puigdemont nem ábrándult ki a politikából

Publikálás dátuma
2017.11.03 21:46
Tüntetés Barcelonában FOTÓ: Josep LAGO / AFP
Fotó: /
A spanyol bíróság péntek este adott ki körözést a leváltott katalán vezető ellen, ám Carles Puigdemont megüzente Belgiumból: külföldről is hajlandó elindulni a december 21-i regionális választásokon. Minisztereihez hasonlóan a függetlenségi mozgalom során elkövetett lázadás, zendülés és hűtlen kezelés miatt kell felelnie, ám úgy tűnik, ez sem vette el a kedvét a politikától. Az RTBF televíziócsatornán sugárzott interjúban hangsúlyozta: hajlandó bíróság elé állni, de Belgiumban, és nem Spanyolországban.

A jelek szerint nem akar úgy járni, mint a Katalóniában maradt miniszterei, akik csütörtöki letartóztatásuk óta börtönben vannak. Az egyetlen, aki – 50 ezer eurós – óvadék ellenében tegnap szabadon távozhatott, az Santi Vila volt, mert Carmen Lamela bírónő szerint az ő esetében nem áll fenn annak veszélye, hogy újabb bűncselekményt követ el.

A korábban munkaügyi miniszteri posztot betöltő Vila még a függetlenség kikiáltása előtt lemondott, s végig a párbeszédes megoldást sürgette. Ennek ellenére szabadulása után kemény szavakat intézett a központi kormányhoz. A politikus nehezményezte a függetlenségi törekvésekre adott túlzó, „aránytalan” madridi reakciót, és sajnálatát fejezte ki, amiért egykori kollégáinak nem adták meg ugyanazt a lehetőséget, mint neki . „Biztos vagyok benne, hogy a világ demokratái nem értik, mi folyik itt” – idézte az El País Vilát. aki hozzátette: bízik benne, hogy mihamarabb véget ér ez a „szörnyű helyzet”. A politikust egyre gyakrabban emlegetik Carles Puigdemont lehetséges utódjaként. Jogi akadálya ennek nem lesz, ahogy a többi bebörtönzött katalán politikus is indulhat a katalán önrendelkezés felfüggesztése után Madrid által december 21-re kiírt regionális választásokon. Inigo Mendez de Vigo kormányszóvivő tegnap közölte, hogy addig, amíg nem ítélik el őket, részt vehetnek a voksoláson.

Nem csupán a belpolitikai helyzet aggasztó Katalóniában, a gazdasági mutatók sem sok jót ígérnek. A munkaügyi minisztérium pénteken ismertetett adatai szerint már harmadik hónapja nő – az elmúlt egy hónapban 1,67 százalékkal – a munkanélküliség. Októberben azonban gyakorta megfigyelhető ez a tendencia – figyelmeztet a Reuters –, a turisztikai szezon végén ugyanis sok idénymunkást szoktak elbocsátani. A minisztérium ugyanakkor régiókra lebontva is közölte az adatokat, s ezek már tükrözhetik a krízis hatásait: Katalóniában ugyanis 3,67 százalékkal nőtt a munkanélküliség, az egész országban itt veszítették el a legtöbben a munkájukat. A bizonytalanságot csak növeli, hogy az október 1-jei, az alkotmánybíróság által felfüggesztett függetlenségi referendum óta közel kétezerre nőtt azon cégek száma, amelyek áttették a jogi székhelyüket Katalóniából Spanyolország más régióiba. A Spanyol Bank csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy az elkövetkező hónapokban csökkenhet a gazdasági növekedés, ha nem oldódik meg mihamarabb a válság.

Szerző
2017.11.03 21:46

A rendkívüli állapot múlt idő, a diktatúra marad

Publikálás dátuma
2018.07.18 16:16

Fotó: AFP/ OZAN KOSE
Szerdán véget ért a Törökországban két éve, a 2015 júliusában végrehajtott puccskísérlet óta érvényben lévő rendkívüli állapot. Kérdéses azonban, hogy az ország ennek köszönhetően elindul-e a normalizálódás útján, s szabadon engedik-e legalább azokat az újságírókat, akiknek semmi közük sincs a terrorizmushoz.
Több tény szól amellett, hogy változás nem várható. A tavalyi alkotmánymódosítás teljhatalmat adott Recep Tayyip Erdogan elnöknek, aki ennek minden előnyét élvezheti a júniusi elnök- és parlamenti választás óta. Az államfő mindeddig semmi jelét sem adta annak, hogy hajlandó lenne demokratikusabban kormányozni. Sőt ennek az ellenkezője tapasztalható. Egyrészt azért, mert egy sor olyan rendelkezés marad érvényben, amely fenntartja a jelenlegi állapotokat, másrészt mert az AKP kormánypárt az ultranacionalista MHP segítségével olyan törvényeket visz keresztül a parlamenten, amelyek révén még akár rosszabbodhat is a helyzet. 
Egyebek mellett tüntetési tilalmat vezetnének be. A tartományi vezetők számára lehetővé teszik, hogy kitiltsanak bizonyos személyeket az adott régióból, ha fennáll „a nyilvános rend megzavarásának esélye”. Válsághelyzetekben pedig az újságíróktól is megtagadhatják a munkát. Ez elég gyászos jövőképet fest fel, hiszen azt jelezheti, hogy a túlnyomórészt kurdok által lakott régiókban a rendőrség minden korábbinál keményebben lép majd fel a helyi lakossággal szemben. Bülent Turan, az AKP frakcióvezető-helyettese azt közölte, hogy a – ahogy fogalmazott - terrorellenes harc a rendkívüli állapot után is mindenfajta gond nélkül folytatódik. Szerinte azonban demokratikus intézkedések is várhatóak, ezek között említette, hogy az őrizetbe vételek maximális időtartama „ésszerűbb” lesz.
 A kormányzat új terrorellenes törvényt tervez, amit az ankarai parlament két héten belül fogadhat el.

Jogtiprás a szükségállapot árnyékában

Törökországban 2016. július 16-án, néhány nappal a 250 ember halálát okozó puccskísérlet után vezették be a rendkívüli állapotot. Az eltelt idő alatt 140 ezer embert vettek őrizetbe, s 80 ezer embert ítélték börtönbüntetésre. Több tízezren vesztették el a munkájukat, iskolák, egyetemek ezreit, továbbá médiaházak és újságok százait zárták be. A parlament hét alkalommal hosszabbította meg a rendkívüli állapotot, így a legutóbbi választások során is érvényben volt.Az államfő dekrétumokkal, a parlament megkerülésével is kormányozhat, vagyis bármit megtehet. Az ellenzék ezért a rendkívüli állapot de facto meghosszabbításáról beszél.

Erdogan elnök az Egyesült Államokban élő prédikátort, Fethullah Gülent vádolja a puccskísérlet megszervezésével.
2018.07.18 16:16

Ma lenne 100 éves Nelson Mandela

A Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke az apartheid-rendszer tárgyalásos felszámolásáért Nobel-békedíjat kapott, majd a faji megkülönböztetés elleni harc, a szabadság és az egyenlőség jelképévé vált.

Szerző

Megosztás
2018.07.18 15:23
Frissítve: 2018.07.18 15:23
A fiatal MandelaWikipedia/
1961-ig már több évet töltött börtönben az Afrikai Nemzeti Kongresszus tagjaként, később vezetőjekéntAFP/
1964-ben-ben szabotázs- és terrorcselekményben való részvétel vádjával életfogytiglanra ítéltékAFP/
Második felesége, Winnie Madikizela az apartheid-ellenes mozgalom meghatározó alakja lett, míg Mandela börtönben ültAFP/
70. születésnapján 1988-ban Desmond Tutu érsek egy londoni tüntetésen követelte a szabadon engedésétAFP/
1990-ben szabadon bocsátottákAFP/
Beszédet mondott a sowetói zavargások áldozatainak temetésén/
A londoni Madame Tussauds panoptikumban viaszfigurát kapott/
Jichák Rabin, Mandela, Frederik W. de Klerk és Jasszer Arafat a Time címlapjánAFP/
Az apartheid-rendszer tárgyalásos felszámolásáért Frederik de Klerkkel megosztva Nobel-békedíjat kapott 1993-banAFP/
1994-ben elindult az elnökválasztásonAFP/
1994 május 9-én letett esküjét Dél-Afrika első fekete elnökeAFP/
A líbiai vezetővel, Moammer KadhafivalAFP/
Hosni Mubarak egyiptomi elnökkelAFP/
Jasszer Arafat palesztin vezetővelAFP/
Fidel Castro iránti rajongását sokan kritizáltákAFP/
1995-ben a Robben-szigeti börtönben, ahol húsz évet raboskodottAFP/
II. János Pál pápával 1995-benAFP/
A hírességek imádtak vele fotózkodni, a képen Steve WonderrelAFP/
II. Erzsébet királynővel 1996-os Londoni látogatásánAFP/
2002-ben egy AIDS ellenes konferencián. Második fia, Makgatho AIDS-ben halt megAFP/
A 2004-es sorroláson, amikor Dél-Afrika nyerte a 2010-es foci vb rendezési jogátAFP/
A Tsotsi című Oscar-díjas film szereplőivel. Több film is készült az életérőlAFP/
2013-ban hunyt el, temetését az egész világ nyomon követteAFP/