Az elnöki politika a vagyonosabb rétegeknek kedvez

Az ellenzéki összefogás akadályát mindenki másban látja: van olyan felfogás, amely egyes pártpolitikai személyiségeket, más viszont némely pártokat tart tehertételnek. A civil megmozdulások viszont a magyar politikai élet teljes, hangsúlyozottan demokratikus megújítására irányulnak, ezért az újonnan szerveződő pártok - némi joggal - azt gondolják, hogy ha egy régi vagy a demokrácia alapértékeit tekintve aggályos szereplőgárdával fognának össze, akkor éppen azt tennék zárójelbe, amit az állampolgári akarat a kibontakozás útjának jelöl. Könnyen levonható a következtetés: a gyökeres megújulást - a hazai demokrácia helyreállítását - csak azokkal az új erőkkel lehet hitelesen képviselni, amelyek mentesek a korábbi tévedésektől.

Az effajta üzenet minden egyértelműsége ellenére sem biztos, hogy kellő visszhangra talál a magyar társadalom széles köreiben. Mert igaz ugyan, a hibák emléke visszatarthatja a megújulásra törekvő tömegeket, de úgyannyira bizonytalansággal tölthetik el a vadonatúj jelentkezők próbálkozásai is. Hiszen a rendszerváltás idején például a Fidesz is újszerű kezdeményezésnek tűnt, és a demokrácia feltétlen elkötelezettségű élharcosának mutatkozott, amelyből nem hiányzott a fiatalság kellő bája. És sokan meg is ajándékozták őket a gyanútlan bizalommal. A fideszeseket nem terhelte – akkor legalábbis úgy látszott - a pártállami múlt. Energikusak voltak, bátrak és mindenekelőtt patyolat tiszták, akikre eszerint rá lehetett, sőt rá is kellett bízni a demokrácia kiteljesedésnek a gondját. Napjainkban azonban a magyar társadalom már kevésbé hajlamos az efféle bizalomra.

Mert már tudjuk, hogy a nehezen felejthető hibákat a pártok nem a kezdet kezdetén, nem ellenzékben, hanem kormányra kerülve szokták elkövetni. De akkor aztán mindent elkövetnek, ami belefér, sőt valamivel többet is.
És aztán akadnak botcsinálta politikusok is. Ha valaki szervez egy sikeres tömegdemonstrációt vagy képes egy népszavazást kezdeményezni, mindjárt politikai életünk kitüntetett tényezője lesz. Ritkán fordul elő, hogy a vadonatújnak mutatkozó és a megújulás ígéretével fellépő szereplő idejekorán lelepleződik. De azért napjainkban figyelmeztető jel is akad: gondoljunk csak Pukli István esetére, aki a Tanítanék Mozgalomban tűnt fel, majd onnan kilépve azt nyilatkozta, hogy nem kíván pártpolitikai szerepet vállalni, marad a szakmai kritika területén. Majd ezt követően pártot alapított, amelynek alelnöke a Civil Összefogás Fórum egyik szponzora lett.

Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy a kormányváltó akaratnál jobban csak a választói bizonytalanság növekszik.
Talán ha idejében összeültek volna mindazok a civil szervezetek és politikai pártok, amelyek meg akarnak egyezni, és közösen jelöltek volna egy miniszterelnököt, akkor némileg oldható lenne a mindent beterítő bizonytalanság. Az egységes fellépés és a kidolgozott közös program talán feledtetni tudta volna az egyes résztvevők iránti választói bizalmatlanságot. Akkor ez a széleskörű összefogás kellő nagyvonalúsággal békén hagyhatta volna az önállóan induló pártokat, hiszen az ellenzéken belüli viták túl sok helyet foglalnak el a média világban, és ez ugyancsak bizonytalansághoz vezet.
De más is növeli a tanácstalanságot. Az ellenzéki pártoknak van ugyan hathatós válasza és megvalósítható programja az egyes szakterületekre - egészségügy, oktatás -, de nincs válasza a NER-ideológiával szemben. Nincs DER, azaz Demokratikus Együttműködés Rendszere, amelyet csakis egy széleskörű összefogás tudna megjeleníteni. Amely nem kevesebbre vállalkozna, mint a nemzet demokratikus hagyományainak felelevenítésére.

Ennek híján marad a berzenkedés az önállóan induló és a választási kampányban újonnan feltűnő pártokkal szemben, mondván, hogy ezek a biznisz pártok, pusztán a költségvetési pénzek megszerzése miatt indulnak. És bizonyára vannak is ilyenek. De azért akadhatnak olyanok is, amelyek éppen a jelenlegi ellenzék vitatható értékű pártpolitikai kínálatát akarják kétségbeesetten - akár az utolsó percekben, a saját anyagi erejüket latba vetve - bővíteni. De a Demokratikus Együttműködés Rendszere nélkül, a kormánypártok és az ellenzék egymásra mutogató, hangos vádaskodása közepette akár arra a következtetésre is juthatunk, hogy Magyarországon csak bizniszpártok léteznek.

Szerző
2017.11.05 17:55

A rendkívüli állapot múlt idő, a diktatúra marad

Publikálás dátuma
2018.07.18 16:16

Fotó: AFP/ OZAN KOSE
Szerdán véget ért a Törökországban két éve, a 2015 júliusában végrehajtott puccskísérlet óta érvényben lévő rendkívüli állapot. Kérdéses azonban, hogy az ország ennek köszönhetően elindul-e a normalizálódás útján, s szabadon engedik-e legalább azokat az újságírókat, akiknek semmi közük sincs a terrorizmushoz.
Több tény szól amellett, hogy változás nem várható. A tavalyi alkotmánymódosítás teljhatalmat adott Recep Tayyip Erdogan elnöknek, aki ennek minden előnyét élvezheti a júniusi elnök- és parlamenti választás óta. Az államfő mindeddig semmi jelét sem adta annak, hogy hajlandó lenne demokratikusabban kormányozni. Sőt ennek az ellenkezője tapasztalható. Egyrészt azért, mert egy sor olyan rendelkezés marad érvényben, amely fenntartja a jelenlegi állapotokat, másrészt mert az AKP kormánypárt az ultranacionalista MHP segítségével olyan törvényeket visz keresztül a parlamenten, amelyek révén még akár rosszabbodhat is a helyzet. 
Egyebek mellett tüntetési tilalmat vezetnének be. A tartományi vezetők számára lehetővé teszik, hogy kitiltsanak bizonyos személyeket az adott régióból, ha fennáll „a nyilvános rend megzavarásának esélye”. Válsághelyzetekben pedig az újságíróktól is megtagadhatják a munkát. Ez elég gyászos jövőképet fest fel, hiszen azt jelezheti, hogy a túlnyomórészt kurdok által lakott régiókban a rendőrség minden korábbinál keményebben lép majd fel a helyi lakossággal szemben. Bülent Turan, az AKP frakcióvezető-helyettese azt közölte, hogy a – ahogy fogalmazott - terrorellenes harc a rendkívüli állapot után is mindenfajta gond nélkül folytatódik. Szerinte azonban demokratikus intézkedések is várhatóak, ezek között említette, hogy az őrizetbe vételek maximális időtartama „ésszerűbb” lesz.
 A kormányzat új terrorellenes törvényt tervez, amit az ankarai parlament két héten belül fogadhat el.

Jogtiprás a szükségállapot árnyékában

Törökországban 2016. július 16-án, néhány nappal a 250 ember halálát okozó puccskísérlet után vezették be a rendkívüli állapotot. Az eltelt idő alatt 140 ezer embert vettek őrizetbe, s 80 ezer embert ítélték börtönbüntetésre. Több tízezren vesztették el a munkájukat, iskolák, egyetemek ezreit, továbbá médiaházak és újságok százait zárták be. A parlament hét alkalommal hosszabbította meg a rendkívüli állapotot, így a legutóbbi választások során is érvényben volt.Az államfő dekrétumokkal, a parlament megkerülésével is kormányozhat, vagyis bármit megtehet. Az ellenzék ezért a rendkívüli állapot de facto meghosszabbításáról beszél.

Erdogan elnök az Egyesült Államokban élő prédikátort, Fethullah Gülent vádolja a puccskísérlet megszervezésével.
2018.07.18 16:16

Ma lenne 100 éves Nelson Mandela

A Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke az apartheid-rendszer tárgyalásos felszámolásáért Nobel-békedíjat kapott, majd a faji megkülönböztetés elleni harc, a szabadság és az egyenlőség jelképévé vált.

Szerző

Megosztás
2018.07.18 15:23
Frissítve: 2018.07.18 15:23
A fiatal MandelaWikipedia/
1961-ig már több évet töltött börtönben az Afrikai Nemzeti Kongresszus tagjaként, később vezetőjekéntAFP/
1964-ben-ben szabotázs- és terrorcselekményben való részvétel vádjával életfogytiglanra ítéltékAFP/
Második felesége, Winnie Madikizela az apartheid-ellenes mozgalom meghatározó alakja lett, míg Mandela börtönben ültAFP/
70. születésnapján 1988-ban Desmond Tutu érsek egy londoni tüntetésen követelte a szabadon engedésétAFP/
1990-ben szabadon bocsátottákAFP/
Beszédet mondott a sowetói zavargások áldozatainak temetésén/
A londoni Madame Tussauds panoptikumban viaszfigurát kapott/
Jichák Rabin, Mandela, Frederik W. de Klerk és Jasszer Arafat a Time címlapjánAFP/
Az apartheid-rendszer tárgyalásos felszámolásáért Frederik de Klerkkel megosztva Nobel-békedíjat kapott 1993-banAFP/
1994-ben elindult az elnökválasztásonAFP/
1994 május 9-én letett esküjét Dél-Afrika első fekete elnökeAFP/
A líbiai vezetővel, Moammer KadhafivalAFP/
Hosni Mubarak egyiptomi elnökkelAFP/
Jasszer Arafat palesztin vezetővelAFP/
Fidel Castro iránti rajongását sokan kritizáltákAFP/
1995-ben a Robben-szigeti börtönben, ahol húsz évet raboskodottAFP/
II. János Pál pápával 1995-benAFP/
A hírességek imádtak vele fotózkodni, a képen Steve WonderrelAFP/
II. Erzsébet királynővel 1996-os Londoni látogatásánAFP/
2002-ben egy AIDS ellenes konferencián. Második fia, Makgatho AIDS-ben halt megAFP/
A 2004-es sorroláson, amikor Dél-Afrika nyerte a 2010-es foci vb rendezési jogátAFP/
A Tsotsi című Oscar-díjas film szereplőivel. Több film is készült az életérőlAFP/
2013-ban hunyt el, temetését az egész világ nyomon követteAFP/