Trump hosszú estéje

Kezdjük Trump dicséretével: még nem tört ki a nukleáris háború Észak-Koreával. Kim Dzsong Un majdnem mindent megtett, hogy milliók haljanak meg, de az amerikai elnök eddig észnél volt. Sokat és dühösen beszélt, provokatívan twitterezett, ellenben nem kezdett a konfliktust gyorsan visszafordíthatatlanná tevő katonai akcióba. Mexikóval sem veszett végleg össze, amihez persze az is kellett, hogy a sokszor lenézett déli szomszédok példát mutassanak intelligenciából. A NATO is működik még, és - talán ez a legfontosabb - szó sincs valami világfelosztó amerikai-orosz egyezségről, új Jaltáról. Vagyis (két nap híján) túl vagyunk az elnökválasztás utáni első éven, és a kezdeti megdöbbenést lassan felváltja a felismerés, hogy Trumpba sem pusztul bele a világ, de még a liberális demokrácia sem. Azért ez megnyugtató, még ha Magyarországon kormánystratégiát építettek is az ellenkezőjére.

Másrészt ne igyunk előre a medve bőrére! Trump, ha csak bele nem csap a villám, még legalább három évig és három hónapig lesz elnök. Eddig az ellenkezőjét csinálja annak, amit Theodore Roosevelt javasolt, még a XX. század legelején: "Beszélj halkan és legyen nálad egy nagy bot!" Trump ezzel szemben folyamatosan handabandázik, miközben senki sem lehet benne biztos, hogy tényleg hajlandó-e új katonai kalandba bonyolódni. Pláne kirobbantani a világ első nukleáris háborúját. Amivel persze beírná magát a történelemkönyvekbe, de nem lehet benne biztos, hogy ennyivel megúszná.

Az amerikai választóknak most csak 37 százaléka véli úgy, hogy Trump jól kormányoz, 59 százalék szerint rosszul. Már csak 40 százalék tartja erős vezetőnek - lám, mit tesz, ha valaki nagy szavakat használ, de aztán nem támasztja alá azokat tettekkel. A kétharmad szerint nem őszinte, és nem rendelkezik az elnökséghez szükséges jellembeli tulajdonságokkal. Még választási győzelmének bázisa, a fehér munkásosztály is kezd tőle elfordulni. Amerikai elnök a modern felmérések kezdete óta nem állt ilyen rosszul.

Mégis, most nagyon úgy fest, hogy akkor sem lesz könnyű őt elfelejteni, ha majd visszaköltözik New Yorkba és végre teljes figyelmét a golfnak szenteli. (Most csak a felét, a japán miniszterelnökkel is ütnek kilenc lyukat, mielőtt megbeszélnék, mi az ördögöt is lehetne kezdeni Észak-Koreával.) Az amerikai politikai rendszeren széles repedések jelentek meg: mindkét nagy párt lázasan keresi a módját, hogyan lehetne megfékezni törzsszavazóik radikalizálódását és visszatérni az eltérő érdekek összebékítésére épülő politikához. Ha még egyáltalán lehet. Utána persze még másutt is le kellene győzni ugyanezt a gonosz démont, az embereket egymással szembefordító zsigeri politizálást.

Senkit ne tévesszen meg tehát, hogy Trump a gyenge kezdés után kissé visszaesett, és a kampánystábja orosz kapcsolatai ügyében folyó vizsgálatok miatt is fogy körülötte a levegő. Nem úgy néz ki, hogy a 2020-as elnökválasztás előtt megbukna. Valószínűbb, hogy hosszú, keserves hanyatlását figyelhetjük majd, abban reménykedve, hogy közben minél kevesebb kárt okoz.