oltás;Tarlós István;

2017-11-06 07:04:00

Nem a streptococcus!

A ma hatalmon lévők eddig nagyjából háromféle módon tértek ki a nekik szóló kérdések elől: elszaladtak, a kérdezésre érdemtelennek minősítették, ill. eleve oda sem engedték a kérdezőt. Ebbe vitt nemrég új színt Budapest főpolgármestere. Ő a Fővárosi Közgyűlés október 25-i ülésén ugyan megengedte, hogy egy MSZP-s képviselő, Horváth Csaba rákérdezzen bizonyos árvízvédelmi lépések anyagi hátterére, ám erre korántsem a firtatott összegek megnevezésével válaszolt. Ehelyett átértelmezte az ókori irodalomtörténetet, majd önkényes diagnózist állított fel a kérdezője pszichés állapotáról, amit azután fenyegetéssel zárt le.

Kétségtelen, hogy Tarlós ehhez kapott némi muníciót, hiszen Horváth szintén bevett a szövegébe egy fenyegetést, amivel eltért a tárgytól: Tarlós addig válaszoljon, amíg ő kérdezi, és ne amikor majd egy Polt Pétert felváltó ügyész fog érdeklődni nála – mondta. Ez azonban kevés ahhoz, hogy a kérdését generálisan támadásnak lehessen minősíteni, ahogyan azt azután Tarlós tette. „Mond valamit önnek az a szó, hogy filippikák?” – kérdezett vissza, majd meg sem várva a választ, nekifogott, hogy felvázolja az általa említett szónoki műforma eredettörténetét, melyet gondolkodás nélkül beleillesztett a saját, hatalomról és politikáról alkotott felfogásába. Abban pedig értékes embernek kizárólag a hatalmi pozíciókban lévők, illetve a híres emberek apukái számítanak. Mint például az általa Fülöpként említett II. Philipposz makedón király, akiről mindenképp ki kellett emelnie, hogy Nagy Sándornak volt az apja. Ezért az uralkodót szenvedélyes beszédével megtámadó Démoszthenészt, a filippikák megteremtőjét csakis az értéktelen rendzavarók közé lehet besorolni – hát ahová a mai utódait is. Így került Horváth Csaba (és nyilván minden a hatalmasokat kritizálni merészelő ellenzéki) egy bugyorba Démoszthenésszel és még egy további, ókori nyikhajjal: „Azután egy Cicero nevű kopaszodó suhanc Antoniusszal szemben alkalmazta ezeket a filippikákat, ezek ilyen dörgedelmek” – fejezte be Tarlós az antik huligánokról tartott értekezését.

Majd miután a „kopaszodó suhanc” kifejezéssel szándékai szerint vélhetően az egész, mai humán értelmiséget is elintézte, gondolta, most már mi sem akadályozhatja meg abban, hogy átugorjon a pszichiátria területére. Ahol is arra a következtetésre jutott, hogy miközben Horváth az ellene irányuló filippikát mondta, „akkor olyan pszichogén" (bizonyára a „pszichotikus”-ra kell gondolnunk) "tünetek jelennek meg az ön bársonyos arcán, amik az esetek tipikus többségében a vitustánc nevű elváltozásban szoktak kiteljesedni”. Ehhez kapcsolódott azután a diagnózisát záró fenyegetése: „Ügyeljen a vonásaira, ha jót akar magának”. Amihez hasonlót egyszer már hallottunk tőle: akkor a másik szemüvegének leverését is felvillantotta, de talán most nem akarta ismételni magát, ezért nem jelezte, hogy vitapartnerének konkrétan mitől is kéne tartania.

Hozzá kell tennünk azonban, hogy vitustáncot semmiképp sem idézhet elő egy filippika előadása, hiszen azt egyetlen dolog váltja ki: a streptococcus. Amiért is a vitustánc nem tekinthető erkölcsi megnyilvánulásnak (megjegyzem, ha tisztán pszichés betegség lenne, akkor sem nevezhetnénk annak). Miközben ráadásul ilyesmi még a kezdeti formájában sem volt jelen Horváth Csaba arcán. Ahogyan a főpolgármesterén sem. Így valószínűleg nem tévedünk, ha azt állítjuk: nála sem bakteriális kérdés, hogy érdemi válasz helyett a másik fél és néhány ókori szónok leminősítésével felelt. Hogy ezzel szemben micsoda, azt itt most ne találgassuk. Elégedjünk meg azzal, hogy az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokat nem kenhetjük a streptococcusokra. Ezért ha hatalmi arroganciát látunk, semmiképp se közelítsünk injekciókkal, esetleg sokkoló masinákkal az előadójához. Lehetőleg akkor is maradjunk a témához illő módszereknél, ha a megkérdezett látványosan képtelen erre. Van olyan néző, és nem is kevés, aki látja, hogy ez őt minősíti.