Publicisztika;korrupció;Románia;tüntetés;

2017-11-06 13:57:00

"A lopás nem törvényes!" - A korrupció ellen tüntettek a szomszédban

Több mint 30 városban demonstráltak a civilek az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében Romániában - tudósít az Euronews.

Tízezrek tüntettek Románia-szerte a korrupció ellen és az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében vasárnap este. Bukarestben legalább 12 ezer ember vonult a kormánypalota elé, összesen több mint 30 romániai városban demonstráltak a civilek. Egy férfi azt magyarázta, a politikusok célja, hogy megbocsássák maguknak a megbocsáthatatlant. A lopás nem lehet bocsánatos bűn, és főleg nem lehet törvényes.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a liberális ALDE alkotta koalíció a múlt héten terjesztette a parlament elé az igazságszolgáltatást szabályozó törvény módosítását célzó javaslatát. Ennek értelmében egyebek mellett korlátoznák az államfő szerepét az ügyészek kinevezésénél, a bírák és ügyészek munkáját figyelő Igazságszolgáltatási Felügyelet ellenőrzését pedig kivonnák a szakma irányítása alól. A kormánykoalíció szerint erre részben az ügyészek túlhatalma miatt van szükség. Az ellenzék és civil szervezetek viszont úgy látják, hogy saját korrupt politikusaik védelmében változtatnának a törvényen. A tüntetők közöl sokan új választás kiírását követelték.

Egy idősebb demonstráló szerint siralmas, hogy nincs igazi alternatíva a politikusok és a pártok között. Hallotta, hogy sokan új választásért kiáltanak, de nincs kik közül választani, ez a legnagyobb gond. A román igazságszolgáltatási törvény módosításáról szóló javaslatot az Európai Unió és több külföldi nagykövet is aggályosnak tartja.