Miklós Gábor: Iráni anzix

Ha az ember szervezett utazással jut el egy távoli világba, épp annyi látnivalóhoz jut, amennyi belefér a szoros programba. Különösen, ha vagy ezer kilométert buszozik végig a sivatagos iráni tájon, s közben olyan helyeknél halad el, amelyek nem pár órát, de pár hetet is megérnek. Iránban most elég sok a turista, az atomalku óta az ország megnyílt valamennyire a nekibátorodott nyugati világ előtt. Sok a korlátozó szabály, de ezek látszólag lazulnak. A turisztikai infrastruktúra is alakul, az irániak pedig nagyon vendégszerető, kíváncsi emberek. Íme pár felületes benyomás, felfirkantva a képeslap hátuljára.

PERSZEPOLISZ, PASZARGADAI. Régóta szerettem volna eljutni ide. Kiskamasz koromtól fogva, amikor elolvastam Hegedűs Géza egyik ifjúsági regényét a görög-perzsa háborúkról. Milyen is lehetett igazából a hatalmas állam, a világ első szuperhatalma? És miként verhették mégis meg a hellének?

Irán, illetve Perzsia csak mellékesen került szóba a történelemkönyveinkben, miközben folyamatosan szereplője és alakítója volt a világnak. Néha az akkori ismert világ közepén, néha a perifériájára szorulva. Fársz (Perzsia névadója) tartomány sivatagi romvárosai, rémisztő és mulatságos szobrai, hatalmas falvésetei megérik az utazást. Ez az a Kelet, amelyhez a Nyugat mindig is viszonyult. A birodalomalapító II. (Nagy) Kürosz és utódai Egyiptomtól Közép-Ázsiáig, az Égei-tengertől Indiáig érő soknépű és -vallású államot építettek. Perzsia túlélte a birodalmi létet, túlélte Nagy Sándor pusztítását, a rómaiakkal folytatott háborúkat, de túlélte az arab hódítást és az iszlamizálást is. Létezik egy iráni, perzsa nyelvű és kultúrájú világ, amely kulturálisan messze túlterjeszkedik az állam mai területén. Most iszlám köztársaság az ország, de ősi történelme megkerülhetetlen. Paloták romjai jelzik Perszepoliszban a hajdani erőt, a birodalmi székvárost, ahová a meghódított népek ajándékot hurcolva gyülekeztek.

A másik, korábbi főváros Paszargadai romterülete nem olyan impozáns, mint Perszepoliszé. De itt van a birodalomalapító nagykirály, Kürosz síremléke: a hatalmas emelvényen terpeszkedő szarkofág. Ma turisták veszik körül, szelfiznek a nagykirállyal. Vannak köztük irániak is - Iránban a belső idegenforgalom sokszorosa a külföldinek. Később megtudom, hogy épp, amikor ott jártunk, irániak sokasága kapott aláírás nélküli sms-t, amelyben attól óvták őket, hogy felkeressék a síremléket ezeken az október végi napokon, különösen a Nagy Kürosz nemzetközi napon. Ez a nap ugyanis tavaly emberi jogi tüntetéssé vált, 15 ezernél többen gyűltek össze. A hatóság nem szereti a spontaneitást. Azt sem szeretik az ajatollahok, ha "archaizálnak" az irániak, azaz az ősi kulturális örökségre, az iszlám előtti korra emlékezetnek. A potenciális tüntetőket ezért – írták külföldi hírügynökségek – inkább behívták elbeszélgetésre az illetékesek.

AJATOLLAHOK. Az utazó nem kerülheti el őket. Az iszlám köztársaság alapítója, Ruholláh Khomeini arcképe mindenütt látható. Szigorúan tekint a mostaniakra. Mellette többnyire ott van utóda, az aktuális legfőbb állami és vallási vezető portréja: Khamenei ajatollah inkább mosolygósan néz ránk. A szállodai tévén látom, hogy azért ő is tud szigorú lenni, amikor valamilyen katonai rendezvényen elvonul a harcosok előtt. Az Egyesült Államokat és Izraelt fenyegeti, derül ki az angol nyelvű híradóból. A két főpapi portrén kívül fiatalemberek arcképei néznek ránk az utcán. Kiderül, az iraki-iráni háborúban (1980. szeptember - 1988. augusztus) elesett mártírok képei. Irán legalább félmilliós veszteséget szenvedett el; nem csak katonák haltak meg, hiszen a felek egymás városait is rakétázták. Hogy az irániak mit gondolnak minderről, azt nehéz kideríteni, ha valaki nem beszéli a perzsa (fárszi) nyelvet.

A síita klérus tagjaival véletlenszerűen találkozhattunk. Akár a több iráni, ők is barátságosak, szívesen fényképezkednek a turistákkal. Iszfahánban az egyik mecset udvarán még tájékoztató standot is üzemeltetnek. A fiatal molla jó angolsággal válaszol a kérdésekre. Öt évig kell tanulni, mire valaki jogosult lesz a hittudósok által hordott ruházat és turbán viselésére. A szeminárium elvégzése feljogosítja, hogy hittanár legyen, prédikáljon a mecsetben, vezesse az imákat. És ítélkezzék az igazságszolgáltatásban. Végül is Iránban a saría alapján bíráskodnak (és ostromolnak rekordot a kivégzések terén). Ahhoz, hogy valaki ajatollah lehessen – mondja a molla –, legalább húsz évig kell tanulmányokat folytatnia.

A turista kapcsolata az államvallásként működő iszlámmal egyébként a repülőgépen kezdődik, amikor a külföldi nők is felöltik a szükséges ruhadarabokat: a hajat és nyakat fedő kendőt, a testvonalakat rejtő ruhát, vagy kabátot. Az ajatollahok manapság engedékenyek a kibukkanó női tincsek és fedetlen férfikönyökök tekintetében. De ne bízzuk el magunkat!

PIAC. A piac a turista számára kihagyhatatlan. Egyébként nem csak Keleten. Iránban viszont nyilvánvalóan az élet központja, nem pedig turistalátványosság, idegenforgalmi cuccok árusító helye. Sikerül több városban is bekeverednünk a bazárba és szerencsésen ki is találtunk a fedett utcák labirintusaiból. Textiles, bádogos, büfé és mecset egymásba ér, kordék elől kell a falhoz simulnunk, s ha szerencsénk van, a fűszerárus megengedi, hogy megkóstoljuk valamelyik bódító illatú termékét. A fűszeres, tudom meg, egyben patika is, a másfél négyzetméteres boltocskában teát mér egy elegáns úr, s a szomszédja hajlandó nekem kávét főzni – hagyományosan. Az irániak inkább teaivók. Külön boltjuk van az illatszereknek. Irán pisztácia-nagyhatalom, de árulnak mindenféle diót, mogyorót, magokat is a szakosodott üzletekben. Melyik szuper bevásárlóközpont képes versenyezni egy ilyen hellyel? Itt nem plázáznak, itt élnek. Soha nem láttam agresszív vevőcsábítást. Az alku is lehetséges, de ismerni kell hozzá a rituálét. És az idegennek tudomásul kell vennie a perzsa bazár aranyszabályát: az eladó jár jól. A zöldségpiac is fantasztikusan gazdag: a helyi gyümölcsök, fűszernövények illatorgiát hoznak össze. Gránátalma- és szőlő-szezon van.

Szőlő van, bor nincs. Az itt tilos, illetve csak a keresztény örményeknek és a pár ezer iráni zsidónak engedélyezik hitbuzgalmi célokra. A sör 0 százalékos. Az internet úgy tudja, hogy naponta másfél millió dollár értékben csempésznek alkoholt Iránba. Vajon kinek?

FIATALOK. Sokan vannak, Irán fiatal ország. Négy-öt gyerek a családban nem ritkaság. De mintha babából már kevesebb lenne. Az iskolások egyenruhát hordanak, a kislányok is szigorúan az iszlám módi szerint vannak csomagolva. Kisfiúk egyen-ingben bandáznak. Hello! Hi! - köszöngetnek a külföldinek. Többen megpróbálják gyakorolni is angol nyelvtudásukat, vagy a franciát. Egyébként sokszor tapasztaltam nem várt kedvességet. Egy poros utcán, útban egy kisvárosi nevezetesség felé, idősebb nő állt ki a kapuba. Gránátalmát szemezgetett. Széttörte és odanyújtotta. Akárhol jártunk, csak kedvességgel találkoztunk és érdeklődéssel. Honnan jöttél? – kérdezték. Madzsarisztán jól hangzott a fülüknek. A legtöbben tovább akarnak tanulni valamilyen egyetemen, sokan emlegették a mérnöki pályát. A lányok szívesebben beszélgetnek. Az utcán sokszor láttunk lányokat-fiúkat együtt – nem hiszem, hogy mind házasok lettek volna. De az ismerkedésnek sok a gátja, csak az egyetemen tanulnak együtt. Egy fiatal nő elmondja, ma már ott is később házasodnak a diplomások, de az ő nővére hamar férjhez ment, az unokatestvére vette el, akivel középiskolás korukban szerettek egymásba. Sokszor a fiatalok szinte provokálják öltözetükkel, viselkedésükkel a most hátrább húzódott erkölcsrendőrséget. Pedig az létezik, időnként le-lecsapnak a bulizókra. Nemrég metál-rajongók egy csoportjának bekasztlizását, azzal jelentették be, hogy sátánista szektát számoltak fel. A rendőrség továbbra is nyomoz az alkoholfogyasztók és „törvénysértő vegyes” partik ügyében. Láthatóan sok a lézengő, sok helyen túlfoglalkoztatás van – különösen a fiatalok körében. A turizmus segíthetne, meg a gazdasági fellendülés. Iránban a munkanélküliség lehet a legnagyobb gond.

FOTÓ: DPA/BERND WEISSBROD

KÖZLEKEDÉS. Egy 125-ös motorbiciklit látva, amely négytagú családot visz a fővárosi csúcsforgalomban egy hatsávos úton szlalomozva, elhiszem, hogy Irán a második a halálos balesetek világranglistáján (a WHO szerint csak Sierra Leone előzi meg). Az iráni rendőrfőnök nyilatkozata szerint 17 ezren halnak meg évente az utakon, de az évezred elején ez a szám még 27 ezer volt. Elképesztő a városi forgalom, sűrű a levegő, mindenütt erős a zaj. A kisebb (fél-másfél milliós) városokban alig van tömegközlekedés. A 17 milliós Teheránban vannak metróvonalak és buszok, de itt is a személyautók és a motorok szállítják a többséget. Nehéz leírni a közlekedést, még nehezebb a szabályokat. Mert nyilván van szabály a látszólagos káoszban. Az utakon tolongó, dudáló, tülekedő autók sokat elárulnak az ország elmúlt évtizedeiről, kezdve a harminc-negyven éves Paykanoktól, amelyek a Chrysler egy régebbi modelljétől származnak, egészen a hasonló korú Peugeot és Renault típusokig. Néhány típust korábban nem is láttam. Ezek többnyire a kínai autógyártás büszkeségei. Irán sok autót gyárt, a szankciók enyhítése óta pedig újabb típusokkal térnek vissza a francia autógyárak és a Volkswagen. Iráni gyártmányúak a teherautók, a kamionok és a buszok is. A nagyvárosokat többsávos pályák kötik össze. Az üzemanyag nagyon olcsó és nem túl jó minőségű a kipufogó-füstből ítélve.

VALLÁSOK, NYELVEK, EMBEREK. Iránban nem csak perzsák élnek és nem csak síita muzulmánok. Vannak kurdok, arabok, azerbajdzsániak és mások. Sokszínű és soknyelvű kultúrájú ez a hatalmas és ősi ország. Iszfahánban örmény templomot és múzeumot láttam. Teheránban az adatok szerint több zsinagóga is működik. Az ország közepén van Jazd, amely a zoroasztrizmus, a Zoroaszter(Zarathustra)-hívők fő központja. A városban látogatható a felekezet temploma, ahol örök tűz ég. Amit látunk üveg mögött lobogni, vagy 1500 éve folyamatosan ég. Egyidős kb. az iszlámmal. A város és sivatag találkozásánál van az ősi iráni vallás (az iszlám köztársáság alkotmányában a kereszténységgel és a judaizmussal együtt bevett felekezetként szerepel) hajdani temetkezési helye. A Hallgatás tornyának nevezett épület egy meredek domb tetején áll. Ide vittek fel a holttesteket, hogy azok ott enyésszenek el a keselyűk által. Így óvták a test szennyétől a szentnek tartott vizet, tüzet, földet és a levegőt. A helyet már nem használják, a szertartást egy távolabbi helyen folytatják le.

A félmilliós városban ma pár ezer Zoroaszter-hívő él. Az iráni közbeszédbe ritkán kerülnek be a kisebbségek, most mégis ez történt. A városi tanácsba ugyanis bekerült, immár másodszor, egy harmincas éveiben lévő férfi, Sepanta Niknam. A Zoroaszter-hívő tanácsnok megválasztását megtámadta a választáson alulmaradt síita klerikus, aki szerint más vallásúak nem dönthetnek egy muzulmán többségű városban. Igen ám, de az iszlám köztársaság alkotmánya ezt lehetővé teszi. A vita odavezetett, hogy alkotmánymódosítással tiltanák meg a kisebbségieknek, hogy a helyi képviselő-testületekben mandátumot szerezzenek. Így is lehet gyakorolni a toleráns iszlámot.