Szerintem;nyugdíj;nyugdíjprémium;

2017-11-13 07:26:00

Nyugdíjas-matematika

A nyugdíjas-matematika nem azonos a kommersz matematikával. Ez november 10-én derült ki, az esedékes havi nyugdíjak kifizetésekor. Talán még minden nyugdíjasban nem is tudatosult, hogy az egyszeri kompenzáció, azaz az évi 9,6 százalék - a havi 0,8 százalék - nem épül bele a nyugdíjba. Ugyan egy összegben megkaptuk, januártól decemberig, de majd a jövő januári emelésbe nem fog beleszámítani. Így akinek 100 000 forint a nyugdíja, januártól minden hónapban (élete végéig) 800 + 24 forinttal kevesebbet fog kapni. Ennek az az oka, hogy kormányunk az idén januárban nem a most már látható 2,4 százalékos inflációval számolt, hanem a remélt 1,6 százalékkal, s a mostani kiegészítést nem tőkésítette. Ha azt tette volna, akkor a kiegészítés 8 százalékos lenne, az első tíz hónapra számolva, s 0,8 százalékkal emelte volna minden nyugdíj összegét. Ez felelt volna meg a "kommersz" matematikának.