Putyin falova

Moszkvából egyáltalán nem csak rossz hírek jöhetnek. Az orosz külügyminiszter egy hete Puskin éremmel tüntette ki Vidnyánszky Attilát. Szergej Lavrov többek közt azt mondta, nagyra értékelik, hogy a Nemzeti igazgatójának köszönhetően sikerült felújítani az oroszországi és magyar színházak együttműködését. Ez valóban remek dolog, ráadásul épít a korábbi tradíciókra. Negyven éve Oleg Ljubimov vígszínházi rendezései egyenesen a budapesti kulturális élet szenzációinak számítottak, de később Törőcsik Marinak is óriási sikere volt Moszkvában, amikor hónapokig dolgozott Anatolij Vasziljev színházában. E sorok írója ott volt a nézőtéren, amikor a filmjei miatt az oroszok milliói által kedvelt, törékenyen is óriási művész magyarul játszott egy amúgy orosz nyelvű előadásban, és a dolog, csodák csodájára, remekül működött. Ritka élmény volt ennyire közvetlenül érezni, belül milyen egyformák is vagyunk, magyarok és oroszok, általában mi, emberek.

Egészen más kérdés, hogy manapság nem pont a színház, a mozi vagy a könyv jut az ember eszébe, ha Moszkva budapesti befolyásáról esik szó. A Kreml ugyanis nem éri be a kulturális kapcsolatokkal, netán a kölcsönösen előnyös kereskedelemmel. Oroszország vezetői, legfeljebb néhány rövid időszaktól eltérően, hagyományosan birodalomban, befolyási övezetekben gondolkodtak, legkönnyebben pedig a diktatúrákkal értettek szót. Magyarország esetében kiváltképp rossz időzítéssel szokták felkarolni az emberek szemében addigra már erősen diszkreditálódott rezsimeket. 1849-ben segítettek leverni a Habsburg-ellenes szabadságharcot, 1948-ban Magyarországra erőltették a sztálinista egypártrendszert, aztán 1956-ban megakadályozták annak bukását. Most pedig éppen azon dolgoznak, hogy a magyarok akkor is rossz szájízzel emlékezzenek a szerepükre, amikor Orbán Viktor egyszer majd elveszíti a hatalmát.

Putyin úgy jár Budapestre, mint a cárok annak idején a birodalmukhoz tartozó Finn Nagyhercegségbe. Demonstratívan. Az egyenlőtlen, Magyarország számára erősen hátrányos üzletek közül kiemelkedik az országot legalább félévszázadra az orosz atomenergia felé terelő Paks2, s említhetnénk a napi bosszúságot okozó, de legalább méregdrágán vett metrószerelvényeket is. A Daily Beast a minap Szergej Markov Kreml-tanácsadót idézte, aki szerint "azért állunk szoros kapcsolatban a magyar jobboldali ideológusokkal, mert az az egyetlen hely a Washington által irányított Európai Unióban, ahol a vezetők elég bátrak ahhoz, hogy kimondják azt, amit mindenki gondol a migránsokról és a liberálisokról". Az orosz hírszerzés nyugalmazott tábornoka, a szélsőjobboldali Cárgrád televízió vezetője, Leonyid Resetnyikov szerint Oroszországnak is szüksége lenne egy olyan jobboldali pártra, mint Orbán Viktoré, merthogy az ottani ortodox körök szerint is Soros a sátán.

Az ideológia és a biznisz azonban csak része az orosz érdeklődésnek. Moszkva leginkább annak örül, hogy van egy rombolásra használható trójai falova a nyugati szövetségi rendszer falain belül. Nem véletlen, hogy az Orbánról szóló angol nyelvű cikkek alatt rendre feltűnik az őt éltető orosz trollok hadserege.

2017.11.13 07:08

Mentalitás

Megint sokat tanultunk a futball világbajnokságon. Fájdalom, egyelőre nem a labdarúgás terén, ezért a magyar csapatok maradnak, ahol eddig voltak (a futottak még kategóriában). Viszont a politikusok! Nem véletlenül jegyezte meg a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője, hogy a foci mindig sokkal többről szól, mint hogy miképpen küzd két csapat a pályán. A megszólalásaival gyakran feltűnést keltő Hollik Istvánt eme Facebook-bejegyzése miatt éles támadások is érték. Pedig ő csak megpróbált - ahogy már annyiszor - méltó lenni főnöke szavaihoz, netán bővíteni is őket.
Orbán Viktor ugyanis már a múlt heti NATO-csúcs után is szükségesnek tartotta, hogy szót ejtsen a vb-ről, különösen a horvátok remek szerepléséről. Döntőbe jutásukat egyenesen ama régió dicsőségének nevezte, ahová mi, magyarok is tartozunk. Azt is mondta, "azért ez mégiscsak a mi kutyánk kölyke" (mármint a futballkultúrájuk, amit mi meg sem közelítünk). Csoda-e, ha ezek után Hollik képviselő vonalban akart maradni? A döntő előtt azt írta tehát, hogy "egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország!”.
Lényegében szót sem érdemelne ez a történelmi és politikai tudatlanság és szűklátókörűség, ha nem a Magyarországon uralkodó körök szinte hivatalos álláspontját képviselné. És nem az a szomorú, hogy a horvátok kikaptak, ami - a jelek szerint - a mi kudarcunk is. Hanem hogy ez a gondolkodás a miniszterelnöknek is sajátja. Hiszen szerinte a horvátoknak el kell hinniük magukról: bár kevesebben vannak, de semmivel sem kisebb nemzet az övék. Győztes mentalitással, nagy nemzetként kell küzdeni - üzente Orbán kedvenc lapjában, a Nemzeti Sportban. És ez már valóban nem a fociról, viszont a magyarokról szól.
Csak hogy tudják, mire számíthatnak a jelenlegi hatalomtól.
2018.07.17 10:22
Frissítve: 2018.07.17 10:23

Leégtek

Az ellenzék számára siralmas eredménnyel jártak az utóbbi hetek időközi választásai: Józsefváros, Miskolc, Veszprém csúfos bukás, jellemzően kétharmad-egyharmad arányú vereség, helyben szinte megismétlődnek az áprilisi eredmények. Lám, még Rokker Zsoltti is elcsúszott a jégen, pedig nem panaszkodhat lanyha sajtóérdeklődésére. Humoristaként nevét, arcát is többen ismerik Miskolcon, mint győztes fideszes ellenfeléét, akiről még a saját körzetében sem tudták sokan megmondani, kicsoda.
Mégis. Lett, ami lett.
Politikai elemzők és ellenzéki politikusok azt mondják, nem kell messzemenő következtetést levonni az eredményekből, ez csak egy időközi, jövő ősszel jönnek az igazi önkormányzati választások, most már arra koncentrál mindenki, nem vesztegeti az erőit, nem dob be apait, anyait, inkább kivár. A részvételi arány pedig jellemzően olyan alacsony, hogy ezt akár azzal is magyarázhatnánk: a fegyelmezett fideszes szavazótábor kötelességtudóan elment most is, a többiek meg vagy nyaraltak, vagy meccset néztek, s legfeljebb az egzotikum kedvéért ugrottak be néhányan szavazni, ha egyáltalán.
Itt, most, július közepén nem igazán látszik, mi változna, változhatna meg a bő egy év múlva esedékes „rendes” helyhatósági választásokig. Miskolc az üzeni: a fideszes jelöltnek nincs szüksége arcra, egyéniségre, netán politikai programra, sőt még csak el se kell mennie a választói közé, elég, ha a voksolás előtti napokban kiplakátolják vele a környéket jó narancssárgával: a néhány tíz méter alatt, míg az oszlopoktól beérnek a fülkébe, a szavazásra jogosultak tán nem felejtik el a nevét. Az erő szavaz, nem az eszme.
Jól is jön a nyár, már a miniszterelnök is „kációzik”. Az ellenzéki politikusoknak sem kell „kijönniük” a fényre, nem is nagyon akaródzik nekik, az is titkolózik, aki már eldöntötte, hogy ilyen körülmények között is megméreti magát jövőre. A leégés most látványos, talán az őszi napfény kíméletesebb lesz velük.
Miskolc az üzeni: a fideszes jelöltnek nincs szüksége arcra, egyéniségre, programra. Az erő szavaz, nem az eszme
2018.07.17 09:10
Frissítve: 2018.07.17 09:10