futball;Costa Rica;magyar labdarúgó-válogatott;

2017-11-14 06:52:00

Ma véget ér a válogatott fájdalmas éve

A világbajnoki résztvevő Costa Rica ellen ma este, a Groupama Arénában zárja csúfosra sikeredett évét a magyar labdarúgó-válogatott.

A csütörtöki, szégyenletes luxemburgi vereség mellett nem lehetett szó nélkül elmenni.

Még el sem kezdődött a nyolc 2017-ben vívott mérkőzésén leszereplő, hatszor - például Andorrában is - kikapó nemzeti csapat idei utolsó mérkőzés előtti sajtótájékoztatója tegnap Telkiben, a legutóbbi, 2-1-es vereség máris csípős élcelődésre adott okot. Amikor a mikrofonpróbánál az illetékes az „egy-kettő, egy-kettő” ismételgetésével számolt vissza, az egyik újságíró máris feltette a kérdést: most tényleg a luxemburgi eredményt dörgölik az orrunk alá?

Ilyen felvezetés után érkezett aztán a megbízott szövetségi kapitány, a csapat élén második, ám a januártól munkába álló Georges Leekens kinevezése miatt valószínűleg jelenlegi minőségében egy ideig utolsó találkozójára készülő Szélesi Zoltán, aki elébe ment a kérdéseknek, s mindjárt a kínos kudarcra terelte a szót.

„Sajnos valóban nem úgy alakult a legutóbbi mérkőzésünk, ahogyan szerettük volna. Elhihetik, hogy nem ez volt a tervünk, nem erről szólt a felkészülésünk sem. Noha kevés közös edzésünk volt, a tréningek alatt nem volt előjele annak, hogy nem lesz megfelelő a csapat hozzáállása. Teljes mértékben megértem a szurkolóinkat, amiért az idei teljesítményünk után kedden nem támogatnak minket szervezett keretek között” – utalt a Luxemburg után némasággal tüntető drukkerekre is a szakember, majd hozzátette: a történtek mellett értelemszerűen ő sem tudott szó nélkül elmenni, egyes játékosokat pedig – leginkább a tanúsított hozzáállás, a mutatott mentalitás miatt – kénytelen volt komoly „fejmosásban” részesíteni.

Szélesi a folytatásban utalt rá, hogy várhatóan több ponton is változtat majd a legutóbb pályára küldött csapaton, kiemelve, hogy ettől nem titkoltan mentális frissességet is vár csapatától. Habár kényszerűségből, de Costa Rica ellen a csapatkapitány személye is módosul, Dzsudzsák Balázs ugyanis térdproblémái miatt biztosan kihagyja az évzárót, távollétében a karszalagot Kádár Tamás viselheti majd.

„Ha valakinek a teljesítményét kiemelhetjük a luxemburgi vereség után, az Kádár Tamásé. Klubjában, a Dinamo Kijevben és a címeres mezben nyújtott játéka és hozzáállása alapján méltán viselheti majd a csapatkapitányi szalagot” – jelentette ki a megbízott kapitány.

A szakvezető után két labdarúgó, a 2016. márciusi szereplése után ma este minden valószínűség szerint újra kezdőjátékosként szereplő kapus, Dibusz Dénes és a Franciaországban légióskodó Bese Barnabás állták az újságírók kérdéseit. Dibusz gyakorlatilag „felmondta a kötelezőt” azzal, hogy nyomatékosította: a keddi ellenfél világbajnoki résztvevő, amely még akkor is komoly játékerőt képvisel, ha több sztárjátékosa – például a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid kapuját védő Keylor Navas – sem utazott el Budapestre.

„Nehéz mérkőzésre számítok egy jó ellenféllel szemben – mondta a Ferencváros kapusa. – Szeretnénk megmutatni, hogy erős csapat vagyunk és együtt magunk mögött tudjuk hagyni a kudarcokat."

Bese kitért a szurkolók szerepére is: a hátvéd azt közölte, társaival együtt tiszteletben tartják a fanatikusok döntését, a csapat legfontosabb célja pedig csakis az lehet, hogy újra maga mellé tudja állítani a közönséget.

Hogy a fájdalmasan eredménytelen, nem egyszer lélektelen játékkal lehozott év kudarcaira gyógyír lehet-e egy esetleges siker ma este, az nem valószínű, az viszont kijelenthető: változásra van szükség. Hogy ezt a Costa Rica elleni találkozó, Georges Leekens vagy egyáltalán valami elhozza-e, az már a jövő kérdése.