Tamás Gáspár Miklós: Ellenzékváltó hangulat

A miniszterelnök pártkongresszusi beszédében izzó szeretettel gratulált saját magának az elért nagyszerű eredményekért, majd – férfias elérzékenyüléssel – szerencsekívánatait fejezte ki Orbán Viktornak abból az alkalomból, hogy kétharmados, háromnegyedes, négyötödös, kilenctizedes többséggel megnyerte a 2018-i országgyűlési választásokat.

Evvel kapcsolatban a szónok megjegyezte, hogy az országban nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat észlelhető. Ebben a miniszterelnök úrnak véletlenül csakugyan igaza van.

Teljesen.

Az ellenzéki hajlandóságú választók semmit nem szeretnének jobban, mint a „béna” (ugyancsak a miniszterelnök úr festői szóleleménye) ellenzéket leváltani és másikkal fölváltani.

Ám itt a demokrácia (még fönnálló maradéka) csődöt mond.

Akinek nem tetszik a valóságosan létező ellenzék, az az ellenzék ügyeibe nem szólhat bele, legföljebb újabb pártot alakíthat magának, amivel persze csak súlyosbítaná a problémát, amelyet meg szeretne oldani.

Még Gulyás Márton ellenzéknevelő, ellenzékpedagógiai és ismeretterjesztő műsora (a Közös Ország Mozgalom), bár gyakran áll elő ellenzékhelyettesítő ötletekkel, sem ért el döntő sikereket az ellenzékteremtés terén, mert ehhez az ellenzék (ami nincs) beleegyezésére lenne szükség, s ez nyilvánvalóan lehetetlen.

Műkedvelő demokraták szívét (ha még dobog) megmelengetheti viszont az a tudásunk, hogy a sokféle és különféle demokraták észszerűen gondolkodnak és viselkednek abban a különös helyzetben, amelyben az általuk támogatott ellenzéki erők nem érdemlik meg ezt a támogatást, s ezt a támogatók és támogatottak egyaránt jól tudják. A fölmérések szerint az amúgy mogyorónyira töpörödött szabad sajtó hiányában is honfitársaink többsége nagyrészt jól (vagy legalább elég józanul) látja a hont – mindenesetre élesebb szemmel, mint azok, akik bizalmukat szeretnék elnyerni avégett, hogy majdan képviselhessék őket.

A heveny és idült problémák tekintetében a pártok (néhány megkülönböztető mániájuktól eltekintve) zömmel egyetértenek, mindez azonban nem segít.

A képviseleti (parlamenti) demokrácia egyik lélektani alapföltevése, hogy (állítólag) a nép képét viselő népképviselők hozzáértőbbek, okosabbak, önzetlenebbek és hazafiasabbak, mint a nép átlaga.

Mi olyan remekül állunk, hogy népünk csakugyan kiválóbb, mint törvényhozói. Örömre tehát van okunk bőven.

Népünk azt a paradoxont is érti, hogy kutyaütő kormányát nem tudja udvariasan kitessékelni a stallumaiból – egyszerűen azért, mert nincs kit megbíznia evvel a munkával: az ellenzéket mégse tudja leváltani.

Még kevésbé, mint a kutyaütő kormányt. Kormányválasztás (azaz országgyűlési választás, amely létrehozza a következő kormánytöbbséget) van. Ellenzékválasztás nincs. A nép megszüntetheti azt az állapotot, hogy Orbán úr és barátai legyenek kormányon, de nem jelölheti ki azokat, akik Orbán urat és barátait ez esetben helyettesíthetnék. (Ebben persze a választási rendszer is ludas, de nem kizárólag.)

Voltaképpen arra lenne szükség, hogy a józan, észszerű, demokratikus hazafiak az országgyűlési választások előtt ellenzékválasztást rendezzenek, amelynek a győztese aztán megküzd Orbán úrral és barátaival, s akkor az ellenzékválasztás nyertese úgy megveri Orbán urat és barátait, mint a kétfenekű dobot. Az ellenzékválasztás intézményét azonban sajnos nem ismeri a nemzeti sajátosságainktól – ugye, ugye? – idegen alkotmányunk.

Azért nincs kormányváltó hangulat, mert az ellenzéki választók sokkal kevesebben vannak, mint az ellenzéki választók (vagyis azok, akik elküldenék a kormányt jó messzire, és akik egyébként többségben vannak), s ezért a kormányváltás előtt ellenzékváltásra lenne szükség. (Olvassa el nyugodtan, lassan az előző mondatot, és meglátja: nagyon is van értelme.) Az ellenzékválasztásra a mi szétbarmolt demokratikus köztársaságunk alapító atyái (köztük e sorok írója) annak idején bezzeg nem gondoltak, úgyhogy ezt a lépést nem ismeri választási rendszerünk.

Ezért méltányos tehát, hogy Orbán miniszterelnök úr már most megünnepelhette jövőre esedékes választási diadalát, amely egyébként a választók döntő többségének a mélységes elkeseredését váltja ki.

Érdekes ország ez csakugyan. Párja nincs.