Jogunk van a szociális pillérhez

Azt szokták mondani, onnan lehet tudni, hogy mely esemény volt valóban történelmi pillanat, hogy pontosan meg tudjuk mondani, épp hol voltunk és mit csináltunk, amikor megtörtént. Nem túlzás állítani, hogy a mai nap is fontos pillanat az európai történelemben, ezért jól nézzenek körbe, mert erre a pillanatra emlékezni fognak. Igaz, a tankönyvek hasábjain nem feltétlenül fogunk 2017. november 17-ről olvasni, viszont ma olyan, közel ötszázmillió ember életére kiható változásoknak ágyaz meg az Európai Unió huszonhét állam- és kormányfője, melyek jelentősége talán csak az euró 1999-es bevezetéséhez mérhető. Ez a Szociális Jogok Európai Pillérének elfogadása, amely leteszi a szociális Európa alapjait. Ez talán egy kis lépés egy ekkora közösségnek, de - radikális európai demokratákként tudjuk - hatalmas lépés minden európai polgárnak.

Ahogy Jean-Claude Juncker bizottsági elnök és Stefan Löfven svéd miniszterelnök a Népszava tegnapi hasábjain már rámutatott: a szociális pillér húsz „kulcsfontosságú alapelvet" határoz meg, melyek egyfajta szociális minimumok összességeként a hatékonyabban működő munkaerőpiac és a méltányosabb jóléti rendszerek kiindulópontjául szolgálnának. A húsz alapelv végrehajtásának és betartatásának felelőssége az EU intézményeire, a tagállamok mindenkori kormányaira, valamint a szociális partnerekre hárul. Fontos megjegyezni, hogy a javaslatcsomag az eddig elért közös uniós jogi vívmányok keretein belül marad, annak bevezetése tehát nem jár EU-s szerződésmódosítással, illetve – euroszkeptikus nyelven szólva – a „tagállami szuverenitás" csorbításával sem. Lényegében egy olyan szociális normarendszer kidolgozása valósul most meg, mely a szerződés jellegétől függetlenül minden munkavállalóra kiterjed, miközben a legsebezhetőbb társadalmi rétegeket védi az esélyegyenlőség, a társadalmi befogadás, vagy épp a munkavállalói jogok megerősítésével. Ez a szociális Európa megalakulásának pillanata.

A javaslat három fő fejezete (esélyegyenlőség és munkaerőpiachoz való hozzáférés; méltányos munkakörülmények; szociális védelem és befogadás) az eddigi legambiciózusabb kísérlet az európai társadalmakban egyre csak táguló szociális szakadékok betemetésére. A progresszív politika egyértelmű diadala, hogy a végső javaslat előirányozza minden jelenleg létező munkaviszony felülvizsgálatát. Erre azért volt égető szükség, mert az elmúlt években bekövetkezett gazdasági változások (megosztáson alapuló gazdaság, digitalizáció, stb.) olyan szerződésformák előtt tárták szélesre a kaput, melyek köszönőviszonyban sem állnak a világ legfejlettebb szociális ellátórendszereit magáénak tudó EU alapértékeivel. Hogy lesz például nyugdíj-jogosultsága egy Uber-sofőrnek? A nagy gazdasági versenyfutásban lényegében elfeledkeztünk a szociális folyamatok monitorozásáról, az eredmény pedig az úgynevezett nullaórás szerződések túlburjánzása, a gyermekszegénység növekedése, illetve a munkaerőpiac erodálódása lett.

Ugyancsak a szociáldemokraták sikere, hogy a konzervatív erők szkepticizmusának ellenére sikerült a pillért kiterjeszteni az euróövezeten túlra is, így az abban foglaltak Magyarország számára is irányadók lesznek. Ez azonban egyúttal komoly figyelmeztetés is az Orbán-kormánynak: az EU kétsebességes modell felé történő elmozdulásával könnyen kimaradhatunk a hasonló jövőbeni kezdeményezésekből, Európa perifériáján tengődve pedig az eddig elért eredmények megtartására sem lesz garanciánk. Orbán Viktor és kormánya ebben is hazárdjátékot játszik: a szociális pillérben nem a dolgozó emberek érdekeinek hathatós védelmét látják, hanem saját hatalmuk – egyébként félreértett – kontrollálását. Orbán szerint a szociális pillér egy „brüsszeli titkos terv", ami a nemzeti szuverenitást támadja és hatásköröket akar elvonni, például a magyar kormánytól. A tervezet ezzel szemben világosan kimondja, hogy a kijelölt alapelveket kizárólag a jelenleg is létező uniós kereteken belül kell megvalósítani. Amennyiben tehát a magyar miniszterelnök nem támogatja a kezdeményezést, azzal ismét csak egy ordas nagy hazugságra hivatkozva semmibe veszi a társadalom legsebezhetőbb tagjainak jogait és szükségleteit. De persze jól tudjuk: nekik semmi sem drága, ha saját magukról van szó.

A javaslatcsomag természetesen távolról sem tökéletes. Az európai minimálbéreket vagy az egységes uniós munkanélküli segélyrendszert érintő intézkedésekkel nem, vagy csak alig foglalkozik (néppárti nyomásra kerültek ki bizonyos pontok a végső szövegből), noha ezek nélkül átfogó, hosszú távú szociális reformok aligha valósulhatnak meg. Épp ezért ésszerű, hogy a szociális pillért történelmi jelentőségével együtt egyfajta minimum-keretrendszerként értelmezzük, melynek alapjain egy valódi szociális Európát építhetünk. A keret tehát adott, mostantól kizárólag a magyar kormány felelőssége, hogy továbbra is kuruckodik az európai közösségben, vagy részese lesz az európai szövetségrendszer legátfogóbb szociális reformjának.

Szerző
2017.11.17 07:03

Az emberség kis körei Gazsó Ferenc halálára

Amikor a gazemberség nagy körei terjednek ki országra-világra a szabadság kis körei mellett, a legnagyobb szükség az emberség kis köreire van. A 86 évesen elhunyt Gazsó Ferenc iskola teremtő szociológusnak ilyen humánus köre volt. Egész életében tudta, hogy a fiatalok oktatásán és nevelésén túl a nevelők nevelése, a közösségek dialógusa emelhet fel nemzetet s népet.
Alulról, a peremről küzdötte fel magát, korán felismert tehetséggel és végtelen szorgalommal. Nélkülözés, éhség, hideg, társadalmi egyenlőtlenségből származó kitaszítottság nemhogy kedvét szegte volna, hanem még fogcsikorgatóbb erőfeszítésekre ösztönözte. A kommunizmusban nemcsak az úri Magyarország elsöprését látta, de az olyan paraszt fiatalok tanulásának és kiemelkedésének lehetőségét is, akik soha azelőtt közép- és főiskolának a padjait meg nem közelíthették, akik értelmiségi sorsról nem is álmodozhattak. És 1956 forradalma, majd a hatvanas évek reformjai arra indították, hogy magát reformkommunistaként, a rendszer elszánt átalakítójaként, emberarcúvá tételén munkálkodóként határozza meg.
Az emberarcú szocializmus Gazsó Ferencnek nem a politikát vagy a gazdaságot, hanem az iskolát, az oktatást és a nevelést jelentette. Ha a Kádár-rendszerben voltak reformközgazdászok, és voltak, akkor elmondhatjuk, hogy szűkebbre szabva, de létezett az oktatási reformerek köre. Ennek egyik alapítója és vezetője volt Gazsó. Amikor sokan gondolták, joggal, hogy a magyar gazdasági reform nem működhet politikai reform nélkül, Gazsó és társai úgy vélték, hogy a gazdasági és a politikai reform mellé oda kell helyezni az oktatás reformját. E nélkül nem lehetséges se a gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása, a nép tehetséges lányainak és fiainak beemelése a társadalom magasabb státusaiba, se azoknak a tudásoknak és készségeknek az elsajátítása, amelyek nélkül nem vihető végbe az évszázados modernizációs folyamat, felzárkózás a fejlettebb s tanultabb nemzetekhez. Másokkal együtt vallotta, hogy először meg kell ismerni, fel kell tárni a magyar iskolarendszer helyzetét, szerkezeti problémáit, majd a diagnózis után, részletesen ki kell dolgozni az átfogó oktatási reform intézményi és szellemi kereteit.
A nyolcvanas évek közepén, művelődési miniszterhelyettesként lehetőséget kapott arra, hogy elképzeléseit megvalósítsa a közoktatás reformjának keretében. Neki és kollégáinak köszönhető, hogy a politikai rendszerváltozás előtt már végbemehetett a rendszerváltás az oktatásban. Az általuk kidolgozott törvénynek és a körülötte folyó szakmai vitáknak volt köszönhető, hogy reformharcok kezdődtek az iskolákban, hogy e megrögződött, neobarokk, poroszos és egyben anyagilag és szellemileg lepusztult iskolai közösségek magukra találtak. Folyamatossá vált a dialógus nemcsak a pedagógusok közt az iskolákban, hanem az iskolák között is, párbeszéd folyt az oktatáskutatók és a különböző programokkal kísérletezők között. Soha annyi oktatási és nevelési kísérlet nem indult. Ezért is válhatott az 1989-es „megállapodásos forradalomnak” egyik gyújtópontjává a tanárok, a közép- és főiskolák mozgalma.
Gazsó Ferenc az oktatáspolitika ikertestvéreként kezelte az ifjúság szocializációjának, az ifjúságpolitikának a kérdéseit. Így válhatott az ifjúságszociológia műhelyének is alapítójává és vezetőjévé. Mitől válunk olyanná, amilyenekké lettünk? A honnan, milyen környezetből, milyen feltételek közül indulók hová és hogyan érkeznek? Gazsó műhelyének elfogulatlan kiválasztott tagjai, résztvevő megfigyelői lehettek a Bibó Kollégium, majd a Fidesz alakulásának és működésének. De ez az őszinte baloldali, aki őszinte szenvedéllyel vetette bele magát az állampárt megreformálásába, aki valamennyi 89-es tisztességes mozgást pártolt, el se tudta volna képzelni, hogy mi lesz azokból, akik a szeme előtt váltak ifjú politikussá.
Ottlik és Esterházy gyilkos iróniával és nyelvi leleménnyel írták le történeti osztályuk hibáit és erényeit, vállalva a nehéz felelősséget. Bibó és Kosáry, Mészöly és Hankiss tárgyilagos tisztességgel és fájdalmas felelősséggel írtak a középosztály és a belőle sarjadt értelmiség meghasonlásairól. Gazsó, mint annyian mások, akik a faluból vagy a városszélről jöttek, legyen az Békésszentandrás vagy Szajla, Hercegkút vagy Tótkomlós, s váltak első generációs értelmiségivé, megjárta a Rákosi-, a Kádár-, a rendszerváltás-, majd az Orbán-rendszer utcáit és zsákutcáit. Együtt vagyunk a nemzet. Hitt és csalódott. Reménykedett és reményt vesztett. Mindig épített és soha nem rombolt – de látnia kellett, hogy amit épített, újra meg újra lerombolják. Meg kellett tapasztalnia, hogy alcsúti és pápai fiúk miként válnak urakká, harácsolókká, országvesztőkké. Gazsó Ferenc öregen és betegen se adta föl: emberi és szakmai közösséget teremtett maga körül. Fenntartotta a tisztesség, a becsület, az együttérzés, az őszinteség kisvilágát, mikroklímáját egy tisztességtelen, becstelen, kegyetlen és hazug nagyvilágban. Az ész és a szeretet fegyvereivel küzdött a betegség hatfejű és az Orbán-rendszer tizenkétfejű sárkányával. Nem csorbult, nem régi fegyverek ezek, hanem új időké és új hősöké.
Álljon itt, mert megérdemli, Juhász Gyula Eötvösről írt néhány sora: „Mint a hű tanítvány, úgy állunk előtte, / Hiszen ő e nemzet nagy, bölcs nevelője, / Szelíd és jó mester. / Élete tanulság, emléke örökség, / Úgy daloljuk őt, mint új idők új hősét, / Ki új díszt adott e nagy, szent szónak: Ember!”
Gazsó Ferencnek és kollégáinak köszönhető, hogy a politikai rendszerváltozás előtt már végbemehetett a rendszerváltás az oktatásban
2018.07.19 09:57
Frissítve: 2018.07.19 09:57

Kutyasors

Oroszországban még nem volt külföldi vendégsereg a stadionok környékén, március lehetett, koratavasz, talán még hó is fehérlett a fagyos utakon, de már a brit Guardian, a Washington Post, a párizsi Libération, sőt a Moscow Times is azt írta, hogy a hajnali pirkadatban rejtélyes kommandók pásztázzák a meccsekre kiszemelt pályák környékét. Kóbor kutyákra, bolyongó macskákra vadásztak. Ezrével hajszolták a szerencsétlen állatokat, és vagy elvitték őket valami rejtekhelyekre, vagy ha nem volt elég idő az összeterelésükre, a helyszínen pusztították el őket.
Városonként változott a kép. A Guardian szerint Kalinyingrádban, Nyizsnij Novgorodban főként a frekventáltabb tájakon gyűltek az áldozatok, hogy mire érkezik a látogató vendégsereg, ne lehessen része a legcsekélyebb kellemetlen látványban se. A kósza hírek eljutottak a FIFA illetékes szerveihez is, és a Washington Post szerint a VB szervező bizottsága kapcsolatba lépett a meggyanúsított városok vezetőivel, nyilatkozatot várt tőlük arról, hogy garantálják, „semmiféle gyötrelem nem érheti az állatokat”. Franciaországban Belfortból, Pontarlier-ből és más városokból több civil szervezet küldöttségeket menesztett a hírbe hozott orosz tájakra, hogy meggyőződhessék, ez a fajta „eutanázia” rémhír csupán, a valóságban nem létezik. A szorongásra az adott okot, hogy Szocsiban 2014-ben kiderült, az olimpiai versengések előtt egy Basya nevű szervezet minősíthetetlen módszereket alkalmazott a kóbor állatok eltüntetésére.
A világbajnokság után a szinte hihetetlen vádak újult erővel bukkantak föl ismét a tudósítások között. Akadt persze kételkedő hang is, mondván, megtörténik gyakran, hogy rosszindulat vezeti a híresztelőket, különösen olyan időben, mint ez a jelenlegi is volt, amikor a sportrendezvényt szokatlanul sok diplomáciai esemény is kísérte. Voltak,  akik abban bíztak, elröpül az idő, jönnek majd a hivatalos körökből származó tényszerű cáfoló kommünikék, amelyek rámutatnak a cáfolhatatlan valóságra.
Akadtak ilyenek, hogyne lettek volna, csupán egyvalami volt, ami fékezte kissé jóindulatukat. Az a Moszkvából keltezett néhány kurta sor, amely nem tényeket szögezett szembe az állítottakkal, mindössze arra szorítkozott, hogy ha lett volna is bármi megdöbbentő, ha valóban lett volna, ahhoz az orosz kormányzatnak a világon semmi köze.
Rejtélyes kommandók pásztázták a pályák környékét. Kóbor kutyákra, macskákra vadásztak
2018.07.19 09:49
Frissítve: 2018.07.19 09:49