MSZP;megállapodás;Molnár Gyula;partnerek;

2017-11-18 13:43:00

"Ne simliskedjenek" - üzente Molnár Gyula a politikai partnereknek

Az MSZP meg akar és meg is fog állapodni politikai partnereivel a jövő évi parlamenti választásra - ezt mondta az MTI tudósítása szerint a szocialista párt elnöke egy Budapesten tartott konferencián.

Az ellenzéki párt vezetője, az "Európa, a nők esélye, 25 év" című, az Európai Szocialisták Pártja (PES) és a 25 éves fennállását ünneplő MSZP nőtagozatának közös rendezvényén úgy fogalmazott, mire az "ünnepi díszek felkerülnek a fára", elő is készítik a megállapodást.

Molnár Gyula az addigi időszakra ugyanakkor azt üzente - név szerint nem említett - partnereiknek, hogy "ne simliskedjenek, ne ügyeskedjenek", és ne használják ki, hogy pártja ennyire nyitott a megállapodásra. Kiemelte, a győzelemhez nem elég a "meglévők intelligens újraosztása", az együttműködés akkor ér valamit, ha képesek megállapodni közös jelöltekben és egy közös kihívóban.

A feladat új szavazók szerzése, egyértelmű többség megszerzése - közölte Molnár Gyula, aki - Orbán Viktor miniszterelnök korábbi kijelentésére reagálva - aláhúzta, nem ellenzék-, hanem kormányváltásra készülnek. A szocialisták vezetője szólt arról is, hogy ebben a feladatban számítanak az MSZP nőtagozatának segítségére is. "Csináljuk azt, amiben a legjobbak vagyunk!" - mondta Molnár Gyula, aki szerint az MSZP akkor is képes elérni a céljait, ha már mindenki azt hiszi, elfogyott körülöttük a levegő. "Nélkülünk nincs kormányváltás!" - jelentette ki.