választás;Jobbik-Konzervatívok;LMP;Momentum;

2017-11-23 06:07:00

Extrém szövetség - Jobbik, LMP, Momentum

Összenő az is, ami nem tartozik össze. Megtörténhet, hogy a Jobbik, az LMP és a Momentum részvételével létrejön a rendszerváltás utáni politikatörténet legfurcsább formációja.

Higgyék el nekem, az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) „soha a büdös életben” nem fogja leváltani a Fideszt – bizonygatta a jobbikos N1 tévében nemrég Soproni Tamás, a szabadelvű jegyeket felmutató Momentum Mozgalom alelnöke. A Fidesz-kormányt szerint csakis „XXI. századi pártok” válthatják le.

Mintha ezt a gondolatmenetét folytatta volna Vona Gábor, a magát a XXI. század pártjának nevező Jobbik elnöke. A szélsőjobboldali múltjától szabadulni igyekvő Vona az mno.hu-nak nyilatkozva közölte: bár a Jobbik egyedül szeretne győzni a választáson, ha a „történelmi helyzet” úgy hozza, akkor személy szerint kész koalíciót kötni a XXI. század reprezentánsának tartott LMP-vel és Momentummal. Az „előző század pártjaival” ő sem számol.

Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője a Népszavának azt mondta, a lehetséges koalíciókötés – az, hogy milyen elvek mentén, mely párttal kötnének szövetséget – a küldöttgyűlésükön kerül napirendre, amit valószínűleg még idén megrendeznek. A szóvivő biztosra veszi, hogy mindegyik párt esetében lesznek pró és kontra érvek. Addig viszont a Momentum nem foglalkozik a kérdéssel.

Mielőtt túl messzire mennénk a koalíciókötési teóriákban, nem árt emlékeztetni rá, hogy egyelőre még az is erősen kérdéses, a Momentum egyáltalán bekerül-e a parlamentbe. A mostani felmérések szerint inkább nem, mint igen.

Fiú-e vagy lány?
A jobboldalról most a Momentum Mozgalmat csúfolják „új SZDSZ”-nek, korábban az LMP-re ragasztották ezt a címkét. A 2010-es parlamenti választások idején még a Jobbik sem rokonszenvezett a zöldpárttal. A Jobbik jól szerepelt ugyan, de az eredményváró gyűlésen – azon túl, hogy nem tudták megelőzni az MSZP-t – az aktivisták azt fogadták a legnagyobb szívfájdalommal: LMP-nek is sikerült bejutnia a parlamentbe. A következő évben Vona Gábor a Jobbik egyik rendezvényén kifejtette: az LMP „még mindig nem tudta eldönteni, hogy fiú-e vagy lány”.

A másik hírbe hozott párt, az LMP viszont – ha nem követ el nagy hibát – várhatóan simán átlépi a parlamenti küszöböt. Az ökopártnak több olyan megnyilvánulása is volt a közelmúltban, amely arra utalt, hogy az LMP nem törekszik ellenséges viszonyra a Jobbikkal.

Schiffer András, az LMP volt elnöke és örökös háttérembere például a nyilvánosságot is vállalva írta alá a Jobbik béruniós kezdeményezését. Aztán: az LMP indulatos állásfoglalásban tiltakozott az ellen, hogy a számvevőszék beadványa nyomán az ügyészség nyomozást indított a Jobbikkal szemben. A zöldpárt – mivel „Orbán Viktor az ügyészségi komisszárjait használja fel egy politikai párt és a képviseleti demokrácia elleni hadjáratához” – a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) emberi jogi szervezethez fordult.

A DK elnökét az LMP egészen más bánásmódban részesítette. Elég csak egyik közleményük címét idézni: „Gyurcsány Ferenc elvesztette józan ítélőképességét” (mert azt mondta, hogy a DK nem ígér korszakváltást). Az LMP szerint a DK elnöke „azt a régi korszakot akarja visszaállítani, amiben Orbán és Gyurcsány váltott műszakban fosztja ki az országot”.

– Koalíciókötésről csak a választás után, az eredmény ismeretében lehet beszélni, addig minden csak fantáziálás – reagált

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a jobbikos felvetésre. Ugyanezt ismételte el arra a kérdésünkre, hogy az LMP-ben felmerült-e már valamilyen formában a Jobbikkal való esetleges koalíció lehetősége, és arra is, meglepte-e Vona Gábor gondolatkísérlete.

A cél az – folytatta Hadházy –, hogy a Fidesz 50 százalék alatt végezzen a választáson. Amikor megkérdeztük, hogy valamelyik párttal kizárja-e a kormányalakítást, az LMP társelnöke csak a Fideszt említette. Közben Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje a Hírt TV-nek azt mondta: „Nem tudom egyébként, hogy a Jobbik mivé lesz, mert folyamatos identitásváltásokon ment keresztül, de én nem gondolom azt reális jövőképnek, hogy mi koalícióban legyünk együtt, egyszerűen értékalapon nem hasonlít a két párt egymáshoz.”

A Jobbik – mondta László Róbert, a Political Capital választási szakértője – újabb jelét adta annak, hogy kormányzóképes erővé akar válni. Vona Gábor bejelentése nem arról szól, hogy a koalíció akár meg is valósulhat az LMP-vel és a Momentummal. Hanem arról, hogy a Jobbik szeretne minél szélesebb körben szalonképesnek mutatkozni.

Gulyás Gergely megint nekiment a Jobbiknak
Megszűnt a Jobbik, hiszen elvesztette az identitását – jelentette ki Gulyás Gergely. A Fidesz frakcióvezetője ezt a „milyen kilátásai vannak a liberalizmusnak Magyarországon” című tegnapi beszélgetésen fogalmazta meg, ahol Fodor Gáborral, a Liberálisok elnökével vitázott. A Fidesz indentitásáról azt mondta: a radikális párttól eltérően az egyáltalán nem volt hiteltelen, hiszen „a Fidesz nem veszítette el alapértékeit, így a konzervatív szabadelvűséget sem, csupán nagyobb lett.” Kiderült egyébként, hogy Gulyás szerint mindenki elfogadja a klasszikus liberalizmus alapelveit, sőt a magyar alaptörvény is tartalmazza és biztosítja az idevágó alapértékeket. Természetesen szó esett Orbán Viktor kormányfő hírhedt tusnádfürdői megszólalásáról is az illliberalizmusról - Lehet egy demokrácia keresztény demokrácia is, nemcsak liberális – védte meg főnökét Gulyás, aki szerint ez nem a liberalizmus megtagadása, csak kritikája volt. A beszélgetés moderátora, Somos András ekkor felolvasta Orbánnak a liberalizmust elutasító kijelentéseit, amelyekre reagálva Fodor Gábor kijelentette, hogy „ami ma Magyarországon zajlik, az a liberális demokrácia nagyon sok alapértékével, alapeszméjével szembemegy.” - Z. Á.