Bayer: a nemzet 1100 éves története igazi sikersztori

Publikálás dátuma
2017.11.23 19:29
Fotók: Tóth Gergő
Fotó: /

„A magyar megmaradás emlékművét látnám szívesen” - válaszolta Bayer Zsolt író, publicista arra a kérdésre, hogy milyen szobor, emlékmű létrejöttének örülne. Bayer Zsolt Schmidt Mária történésszel, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával és L. Simon László, a 2015. novembere és 2016. júliusa között a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkárával beszélgetett az Emlékhelyek, emlékművek, köztéri alkotások - újraírt narratívák az emlékezetpolitikában című kerekasztal-beszélgetésen.

Schmidt Mária a Donáth-szobrot szeretné felállítani. (Az 1947-ben kivégzett, a II. világháború előtt és idején vállalt politikai szerepe miatt vitatott Donáth György mellszobrát Budapesten, az Üllői út és a Páva utca sarkán, alig néhány méterre a Holokauszt Emlékközponttól akarták felavatni. Az avatást antirasszista demonstrálók megakadályozták.)

L. Simon László - , aki nem nyitna vitát a Miska huszár szoborról - elmondta : „miután annyi balhét szenvedtem el, inkább passzolom a kérdést”.

A másfél órás beszélgetésen nagyon rövid ideig esett szó a rengeteg vitát kiváltott és az elmúlt hét év egyik szimbólumaként is tekintett Szabadság téri emlékműről, amellyel kapcsolatban L. Simon László egyrészt Kállay Miklós, Magyarország 1942-44 közötti miniszterelnökének emlékiratait ajánlotta, másrészt arról beszélt, hogy a vita valójában álvita volt, amelynek során az ellentábor igyekezett úgy beállítani őket, mintha a holokauszthoz való viszonyuk más lenne. Viszont a Jobbikkal összeboruló baloldali képviselők figyelmébe ajánlotta a Jobbik politikusa emlékmű gyalázását, amit Pauer Gyula Dunaparti alkotásánál követett el.

Hosszan hallhattuk azonban a résztvevők véleményét az Egyesült Államokban, Lee tábornok szobrával kapcsolatosan zajló vitákról, a franciaországi II. Szent János Pál pápáról készült szoborról, amelynek keresztjét törvényellenesnek nevezte és lebontásra ítélte egy francia bíróság; és Bayer Zsolttól megtudhattuk azt is, hogy „a románoknak mérhetetlen kisebbségi komplexusuk van a magyarokkal szemben”, amit az is bizonyít, hogy ahol magyar református vagy katolikus templom áll, oda egy nagyobb ortodox templomot építenek.

Schmidt Mária a nyelv fontosságára hívta fel a figyelmet, példaként az iszlamofóbia-keresztényellenes kifejezések közötti különbséget említve, Bayer Zsolt pedig a franciákat nevezte tudathasadásos nemzetnek amiatt, hogy legnagyobb ünnepük a nagy francia forradalom, és szerinte az sem volt véletlen, hogy a bolsevikok a jakobinusokat tekintették elődeiknek.

L. Simon László a székesfehérvári Hóman-szoborral kapcsolatos kálváriáját említette. (Két és fél évvel ezelőtt Hóman Bálint szobrának felállításáról döntött a székesfehérvári közgyűlés. Ám jelentős tiltakozás bontakozott ki, mert a kultúrpolitikus, történész az 1939 és 1942 közötti Magyarország vallás- és közoktatásügyi minisztere volt, majd Szálasi hatalomra kerülését követően a parlament tagja maradt, és azt megelőzően részt vett a zsidótörvények parlamenti előkészítésében, így végül a nevét viselő alapítvány elállt a szoborállítás szándékától.)

A volt államtitkár felvetésére Bayer Zsolt a „Miért mindig nekünk nem jár megbocsátás?” kérdéssel reagált. Schmidt Mária szerint pedig nem normális dolog, hogy még mindig az számít, hogy a II. világháborút ki nyerte meg és kik a vesztesei.

Bayer Zsolttól megtudhattuk, hogy „a nyugati civilizációkban a magát liberálisnak nevező értelmiség, aki életében egyetlen egy fontos és releváns mondatot nem mondott ki az elmúlt 30 évben semmiről, viszont hősiesen küzd nem létező ügyekért. És akkor a genderbe már nem is megyünk bele. Hogyha a liberalizmusból az lett, hogy 52-féle nemi identitás van, ez az autósztráda a végső pusztulásba.”

Beszéltek a Magyarországot és Lengyelországot támadó Európai Uniós támadásokról és arról, hogy Schmidt Mária szerint ezek ideológiai viták azért, hogy ne lehessen kimondani, hogy a kereszténység és a nemzeti identitás pozitív dolog. És szó esett arról, hogy öntudatosabbnak kell lennünk, ahogy Bayer Zsolt fogalmazott: „Nem méltóztattunk kipusztulni 1100 év alatt. Ideje lenne, hogy elkezdjünk úgy nézni magunkra, mint arra a nemzetre, amelynek 1100 éves története igazi sikersztori. És ha ezt elő lehetne segíteni egy magyar megmaradás emlékművel, azt látnám a legszívesebben.”

Szerző
2017.11.23 19:29

Verekedett az államfő biztonsági embere

Publikálás dátuma
2018.07.19 20:06

Fotó: AFP/ Christope Archambult
Csaknem negyed évvel a történtek után árasztotta el a francia sajtót egy botrány híre.  Eszerint a május elsejei párizsi tüntetésen az államfő egyik biztonsági embere tettleg bántalmazott egy tiltakozót. A Le Monde birtokába jutott fotó cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy Alexandre Benalla, az Élysée-palota helyettes kabinetfőnöke, a köztársasági elnök közeli munkatársa, nagy erővel vert egy tüntetőt a demonstráció közben. Utóbb rekonstruálták pontosan a történteket. A kora este folyamán tűnt fel egy rendőrségi sisakot viselő férfi, aki előbb gumilövedékkel rálőtt egy tőle éppen néhány méterre lévő fiatal lányra. Utána a nyakánál fogva a földre tepert egy férfit, ütötte, verte, ahol érte. Minthogy azonban láthatóan attól tartott, hogy fölismerik, ezért rögtön futásnak is eredt, igyekezett eltűnni a kamerák elől. Aggodalma indokolt volt, minthogy se rendőr, se biztonsági ember nem volt, viszont közeli munkatársa az államfőnek. Csak a beavatottak ismerik, irodája van az elnöki palotában, ám létezéséről eddig kevesen tudtak. A Le Monde hírének minden sorát megerősítette a csütörtöki Le Figaro is. A további részletek fölfedték aztán, hogy Benalla már a korábbi szocialista kormányzat idején is a politikai körök közelébe került, vezető férfiak és asszonyok „oltalmazójaként”. Hollande elnöksége alatt Macron egy ideig gazdasági miniszter volt, és Benalla már akkor körülötte is serénykedett, ugyancsak biztonsági feladattal. Az internet értesülései szerint Benallát még tegnap berendelték, és elismerte a terhére rótt cselekedeteket. A történtek idején Macron éppen Ausztráliában volt, és ott tájékoztatták a részletekről. Utasítására verekedő munkatársát néhány napig figyelték. Két hétre fel is függesztették a munkából. Az Élysée-palota csütörtökön kora délután közölte, hogy Benallát azonnal eltávolították az államfő környezetéből. Továbbra is az Elysée-palotában dolgozik, de már nem vesz részt az elnöki látogatások biztosításának szervezésében, hanem más munkakörbe került.  
2018.07.19 20:06
Frissítve: 2018.07.19 20:10

Nincs két egyforma pillanat – fotók a mindennapokból

Publikálás dátuma
2018.07.19 20:02
Fotó: Gerda Taro
Fotó: /
Apró rezzenések, őszinte arcok, mozdulatlanná merevedett táj – a Capa Központ legújabb kiállításain sokrétű és különösen élénk látvány fogadja a látogatót.
Mit árulnak el a képek készítőikről, valamint az azon szereplő emberekről és helyszínekről? A kíváncsi fotós tekintete által, vagy a dokumentálás eltökélt szándékából született pillanat tükröződik vissza a kép nézőire? Mitől szép egy fotó, és mely szempontok mentén válik egy pályázat nyertesévé? Miért ragadnak meg egyes képek a fejünkben örökre, míg mások eltűnnek a másodperc töredéke alatt? – többek közt ezeket a kérdéseket feszegeti a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ újonnan nyílt négy kiállítása. Az egyes fotósok és alkotók tárlatai persze ennél sokkal összetettebb és közvetlenebb üzenetet is közvetítenek. Garry Winogrand Women Are Beautiful (A nők gyönyörűek) címmel kiállított fotóin a 60-as, 70-es évek Amerikája, s benne a Nő elevenedik meg előttünk különféle mindennapi élethelyzetekben. „Az utcai fényképészet úttörőjének” képein a magabiztos, boldog, lázadó és legfőképpen önmagát szabadként meghatározó nőalakok jelennek meg. Azaz dehogyis jelennek, ők csupán élik megszokott vagy épp társadalmi és politikai változásokon átívelő életüket – szórakozóhelyekre járnak, bevásárolnak, nevetgélve trécselnek egy utcai padon –, miközben egy fényképezőgép lencséje nagyon is saját pillanataikat kutatja. „Képzeljék el, hogyha valakiről azt mondják, hogy Modricnak és a horvát csapatnak a fotósa. Vagy Griezmannak és a francia vb-nyertes csapatnak. Az ötvenes években ilyen volt, hogy Hemző Károly Puskás Ferencnek és a Honvédnak volt a fotósa. Egyszóval nagymenő volt” – méltatta Korniss Péter a megnyitón az elismert alkotót, aki idén ünnepelné 90. születésnapját. Korniss úgy látja, Garry Winogrand és Hemző Károly között sok hasonlóság volt: „mindketten keményen táplálkoztak a valóságból, úgy élték meg a világot, mint a számukra születő pillanatoknak a sokaságát, amit nekik meg kellett ragadni. Ez volt a kötelességük, a dolguk, az életük.” Az idén öt éve alapított Hemző-díj nyerteseinek, valamint finalistáinak fotóiból egy a Winogrand amerikai képeinél sokkalta hozzánk közelebb álló, a mindennapokat egész más fényben bemutató tárlat látható. A 2014 és 2018 között készült alkotásokon a néző nem csupán a marginalizált területek nyomorával, és az ott élő családokkal, de a cosplayes szubkultúra alakjaival, az első osztályú vidéki focistákkal, vagy egy artistaképző kötéltáncosaival is találkozhat. A fotók húsba vágóan elevenek, s egy számunkra alig, vagy épp, hogy nagyon is jól ismert közeget világítanak meg éles, szűretlen fényben. A Hemző-díj a Capa Központ nyári kiállításainak sorában másutt is helyet kapott: az intézmény új pop-up terében Pályi Zsófia 2017-es Hemző-díjas Tranzitország című jutalomtárlata látható, amely a napjainkat gyakorta foglalkoztató társadalmi-politikai jelenségről, a migrációról nyújt egy egyéni hangú, a részletekre fókuszáló látképet. Pályi Zsófia képei rávilágítanak: a szigorú szabályozásoknak köszönhetően a menekültek előtt megváltozott útvonalak nagyon sajátos nyomait őrzik mindannak, amit számukra nőként, férfiként, kisgyermekes családok tagjaként a mindennapi élet jelent ezekben az években. Az újonnan nyílt kiállítások képei rendkívül sokrétű látványt nyújtanak, hol a direkt, és erőteljes közelítés, a mélyreható tekintetek és elfojtott mosolyok kereszttüzében találja magát a néző, hol pedig a tárgyak, az emberek hagyta némaság és csend felől szemléli a képeket. A negyedik, Átcsúszás című tárlat mindehhez egy új horizontot ad: az időbeli és térbeli távolság központi elem a light boxokban kiállított képek esetében. 2016-2017 telének szokatlanul hideg időjárása alkalmat adott a Balatonon a jégkorcsolyás átcsúszásra, melyet számos fotós megörökített, és posztolt is közösségi média felületeken. A tárlaton a fotósok ezen, különböző indíttatásból készült képei a kurátori koncepció mentén egyesülnek, s felvetik a – további tárlatok által egyaránt feszegetett – kérdést: mennyiben változott meg a jelen pillanathoz és a képekhez való viszonyunk a digitalizációval párhuzamosan. S mennyire vagyunk hajlandók észrevenni a körülöttünk folyamatosan lüktető világ mindennapi történéseit.  Info:  Garry Winogrand – Women Are Beautiful – Lola Garrido Gyűjtemény, nyitva: szeptember 30-ig Pillantás a mába – Hemző Károly-díj 2014–2018, nyitva: szeptember 30-ig Tranzitország – Pályi Zsófi (Hemző Károly-díj 2017), nyitva: augusztus 19-ig Átcsúszás, nyitva: augusztus 19-ig Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ (1065 Budapest, Nagymező utca 8.) 
Miért ragadnak meg egyes képek a fejünkben örökre, míg mások eltűnnek a másodperc töredéke alatt
2018.07.19 20:02
Frissítve: 2018.07.19 20:02