Publicisztika;környezetvédelem;Keystone XL kőolajvezeték;Nebraska;olajlobbi;

2017-11-25 06:31:00

Amerikai energiajátszma

A jelek szerint Nebraskában is vereséget szenved a környezetvédelem az olajlobbitól: az állam úgynevezett Közügyi Bizottsága úgy döntött, hogy jóváhagyja a kanadai olajhomok-lelőhelyről kitermelt olajat dél felé továbbító Keystone XL olajvezeték tervét.

A Keystone XL olajvezeték megépítésére rábólintó nebraskai Közügyi Bizottságnak négy republikánus és egy demokrata választott tagja van. Nem teljesen párthovatartozás szerint, csupán 3-2 arányban szavazták meg a 8 milliárd dolláros beruházási tervet, és annak nem is azt a verzióját, amelyet a TransCanada társaság leginkább preferált volna, hanem - az élővilág védelmére hivatkozva - egy nyolc kilométerrel hosszabb nyomvonal mellett döntöttek. A döntés ellen még bírósághoz is lehet fordulni, amit akár a tiltakozó környezetvédelmi mozgalmak, vagy éppen az indián őslakos érdek-képviseleti szervezetek, de leginkább a földjük minősége miatt aggódó farmerek minden bizonnyal meg is fognak tenni.

Mindezek ellenére az állásfoglalás jelentős győzelem azoknak, akik a szénhidrogének minél intenzívebb, majdhogynem bármi áron történő hasznosításában érdekeltek. A tervezett vezeték nyomvonalán Nebraska volt az utolsó olyan állam, amelynek a részéről még hiányzott a hatósági rábólintás.

A nebraskai Közügyi Bizottság a mérlegeléskor – jogi előírás alapján – köteles volt teljesen figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy mindössze néhány nappal ezelőtt nagyon súlyos olajömlés történt a meglévő Keystone-on Dél-Dakotában, értékes mezőgazdasági terület alatt. Összesen 210 ezer gallon – 800 ezer liter, vagyis ötezer hordónyi – olaj áztatta fel alulról a talajt, mielőtt elhárították a csőtörést. Az eset érthető módon felpaprikázta a nebraskai gazdákat, de az állami testület köteles volt süketnek és vaknak tettetnie magát, a csőtörés nem befolyásolhatta a döntésben, annak okán, hogy a vezetékbiztonság nem az állami, hanem az amerikai szövetségi hatóságok illetékességébe tartozó kérdés.

De a jog nem csupán a TransCanadának kedvez jelen esetben, hanem a projekt ellenzői is találtak olyan svédcsavart az előírások között, amibe most reményeiket vetik. Mivel a vezeték az Egyesült Államok határát átlépő létesítmény, a megvalósításhoz szükséges a washingtoni külügyminisztérium hozzájárulása. Ez azonban eddig a TransCanada által első helyre sorolt verzióra született meg. A Nebraska által elfogadott nyomvonalverzió új washingtoni állásfoglalást igényel.

A Keystone XL föld alatti olajvezeték nem csupán „felfelé”, közvetlenül a termőföld irányába lehet veszélyes, hanem „lefelé” is, hiszen a nyomvonal alatt húzódik a világ legnagyobb föld alatti vízbázisa, a 450 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, nyolc amerikai államot érintő Ogallala. A vízbázis fölötti termőföldek adják az öntözött amerikai mezőgazdasági földek 27 százalékát, és ebből a vízbázisból termelik ki az öntözésre használt víz 30 százalékát az Egyesült Államokban.

Környezetvédelmi szempontból maga az olajhomok-kitermelés is erősen megkérdőjelezhető. Kanadában a zöld szervezetek egyre gyakoribb földrengésekről számolnak be, amelyek a földalatti robbantások és fúrások „mellékhatásai”. A nem hagyományos technológia és a kitermelendő olajhomok elhelyezkedése miatt a talajvíz szennyezésének a veszélye is fennáll.

A kitermelés központjában, Alberta államban egyre több a rákos megbetegedések száma. A „fekete aranyért” folytatott hajszában egész erdőket pusztítottak el, ami a globális éghajlatváltozást is negatívan befolyásolja. A szénhidrogének „nem-hagyományos” bányászata a politikusokat is megosztja, hiszen a fosszilis energiahordozók új „nemzedékének” a kiaknázása visszaveti a zöldenergia fejlődését.

Ezekkel a szempontokkal szemben állnak a ma még meglehetősen homályos, gazdasági előnyökre vonatkozó megfontolások, amelyek – azon túl, hogy a vezeték megépítése, majd üzemeltetése is bizonyos mennyiségű munkaalkalmat teremtene – a kanadai olajhomokkincs jobb értékesítési lehetőségeiből fakadna. A Keystone XL áteresztő kapacitása nagyjából a mai kanadai olajexport bő egynegyedének felel meg, vagyis valóban jelentős kiviteli bővítést jelentene – abban az esetben, ha a fent említett környezetvédelmi aggályok nem vetik vissza idővel az olajhomok-kiaknázást.

A Keystone XL projekt
A TransCanada társaság 2008-ban terjesztette elő a projektet, amely arról szól, hogy a Kanadából induló, napi 830 ezer hordó áteresztő képességű, összesen több mint 2700 kilométer hosszan kanyargó, földalatti olajcső Montana, Dél-Dakota és Nebraska amerikai szövetségi államon áthaladva csatlakozna a már 2010 óta meglévő Keystone vezetékhez, amelyet a jelenlegi déli végpontjától meghosszabbítanának a Mexikói-öbölig. (Lásd a mellékelt térképet.) Az Obama-kormányzat hosszas mérlegelés után 2015-ben megtagadta az engedélyezést, Donald Trump azonban ezt a döntést idén márciusban megváltoztatta. Ez azonban csak a legmagasabb szintű elvi engedélyezés: szükség van még az érintett államok jóváhagyására, majd pedig az esetleges bírósági akadályok leküzdésére, illetve további egyedi jogviták rendezésére – például a telektulajdonosokkal.