Lelőhely - N. Kósa Judit: Mézeskalács házikó a Nagykörúton

Furcsa látványt nyújthatott a Ferenc körút, amikor a 35. szám alatti csinos palotácska felépült. Odaát, a hajdani Malom utca páros oldalán már ott sorakoztak a jobbára háromemeletes bérházak, földszintjükön kávémérésekkel és üzletekkel. Ezen az oldalon azonban, a Mária Terézia laktanya hatalmas tömbje mellett még falusias volt a táj. Gazdaházak, istállók, műhelyek, ahonnan már úgy kellett felkapaszkodni az új Nagykörút megemelt úttestjének szintjére. Miközben a kertekből lemetszett promenád miatt még mindig folyt a huzavona a Közmunkatanáccsal, a befektetők vidáman adták-vették a telkeket, bízva abban, hogy ha végre megindul az építkezés, jól kereshetnek rajtuk.

1894 nyarán készült el a Ferenc körút 35., és ahogy kimagasodott a környezetéből a maga földszint plusz két emeletével Geiger Jakab egykori majorsága helyén, még aligha sejtette bárki is, hogy tíz éven belül a déli körútvég legkisebb háza lesz. Városi palota, a Nemzeti Múzeum háta mögött áll néhány hasonló, de itt, a forgalmas főútvonalon már az is meglepő, hogy a tulajdonosok nem építtettek üzlethelyiséget az utcaszintre.

FERENC KRT. 35. - Sík Gizella a Népszínház primadonnájából vált háztulajdonossá

Gyerekkoromban olyan titokzatosnak láttam, mint egy elvarázsolt kastélyt. Kovácsoltvas kapuja, amelyik mögött a valódi bejárat rejlett, mindig zárva volt, ha pedig nagy ritkán be tudtam lesni a földszinti ablakon, cifra díszeket láttam a szoba mennyezetén. Talán a makacs kíváncsiságom eredményezte, hogy nagyanyám egyszer vonakodva és bizonyosan nem ezekkel a szavakkal, de beavatott a régi körúti legendába: egy herceg, esetleg gróf építette ezt a palotát a szeretőjének.

Lehetett volna így is, miért ne. De az igazság az, hogy a házat Sík József mézeskalácsos és viaszgyertya-öntő építtette azzal a céllal, hogy még életében lássa hasznosulni hagyatékát gyermekei kezében. S valóban, három évvel később már a temetőbe kísérték a Ferenc körúti házból a családfőt.

Sík Józsefről viszonylag keveset tudunk: Kecskemétről származott és 1847-ben, alig húszévesen nyerte el a pesti polgárjogot, 12 forint lefizetése ellenében. A belvárosi Kígyó utcában, majd a zsúfolt külvárosban – a Síp és a Dob utcában, végül a ma Rákóczinak hívott Kerepesi út elején - rendezett be üzletet, és hogy jól ment a bolt, arra bizonyság, hogy az egyesített főváros megalakulásakor virilistaként tagja lett a VII. kerület törvényhatósági bizottságának.

Négy gyermekéről tudunk, valamint arról, hogy egyikük sem vitte tovább a gáz-, majd villanyvilágítás által egyébként is erős konkurenciának kitett atyai ipart. Az 1855-ben született ifjabb József énekes lett, a leányok közül Anna Ceglédre ment férjhez, Gizella és Aranka pedig hajadon maradt. A levéltári iratok arra engednek következtetni, hogy a testvérek megváltották Anna örökrészét, és hárman lettek a Ferenc körúti bérház tulajdonosai: aligha véletlen, hogy az Ybl-tanítvány Liszkay Boldizsár tervei szerint felépült ház utcai palotaszárnyában három elegáns, nagypolgári lakás sorakozott egymás fölött.

Mint minden legendának, persze a Ferenc körút 35. meséjének is van valami alapja. Ha más nem, hát az, hogy Sík Gizellát, aki 1894 után mint "magánzó", illetve "háztulajdonos" szerepel a címtárakban, jól ismerték a pestiek. Pár évvel korábban még a Népszínház egyik csillaga volt, szoprán és mezzoszoprán szerepekben tündökölt, nevét gyakran említették az újságok. Pályája csúcsát alighanem akkor érte el, amikor 1887-ben Szent Istvánkor a Jókai Mór által kezdeményezett Segítség-népünnepélyen Blaha Lujza és Ligeti Irma mellett állhatott a menetet felvezető díszkocsin, amely a Budapesti Hírlap szerint „az irodalom és művészet egyesítését jelképezte”. Óriási méretű paletta és ecsetek, tintatartó és lúdtollak díszítették a hintót, melyen a hölgyek – Blaháné két oldalán a „két szőke szépség” – végigkocsiztak a Sugárúton, és röplapokat osztogattak, kérve a polgároktól, hogy adományaikkal segítsék az azon a nyáron leégett Nagykároly, Eperjes és Torockó újjáépítését.

1890-ben viszont már mint „volt primadonnát” említette Sík Gizellát a Pesti Hírlap, beszámolván arról a perről, melyet Schick Gizella kisasszony ellen indított. Történt ugyanis, hogy a posta véletlenül a névrokonnak kézbesítette a Párizsban 56 frankért megrendelt három pár cipőt, ő pedig boldogan elhordta a lábbeliket, sőt még a kárt sem sietett megtéríteni.

Negyven körül járhattak a Sík-testvérek, amikor édesapjuk jóvoltából háztulajdonossá váltak. Gizellának és Arankának a nyugodt megélhetést jelentette az udvari traktusban megépült kisebb lakások bére – a címtárak szerint iparosok, kistisztviselők laktak itt –, József pályája azonban éppen ekkor indult másodvirágzásnak. Az egykori operai baritonista, illetve "Mecklenburg nagyhercegi kamaraénekes" a századfordulón magánénekiskolát nyitott a Ferenc körúti ház második emeletén, hirdetve, hogy ott „jelentkezők felvétetnek és a hangképzés kezdetétől a legfelsőbb kiművelésig kiképeztetnek”. Sikerét igazolja, hogy hamarosan a Zeneakadémia is alkalmazta tanárként, 1912-ben pedig kiadták az általa írott „a modern énekművészet magaslatán álló elméleti és gyakorlati” tankönyvet.

Sík Aranka 1923-ban halt meg - vélhetően az így megüresedett egyik utcai, ötszobás rezidenciát bérelte később Jób Dániel, a Vígszínház legendás igazgatója. A kisebb lakások kiadása sem jelentett gondot, sőt a bérházban működött a vegyi áruk kereskedelmével foglalkozó Pantodrog Rt., akárcsak a – sajnálatos módon igen gyorsan tönkrement – Amerikai paprikakiviteli Kft.

1935 decemberében, amikor Sík József és Sík Gizella egy ajándékozási szerződés keretében átruházta a ház tulajdonjogát Anna testvérük menyére, özvegy Gombos Gézánéra, az énektanár nyolcvan éves volt, és a hajdani primadonna sem lehetett sokkal fiatalabb. Az elővigyázatosság azonban elhamarkodottnak bizonyult: kerek tíz évet élt még Sík József, míg végül 1945. június elsejei elhunytáról a testvére gyászjelentésben értesítette a rokonokat és ismerősöket.

Hogy Sík Gizellával ezután mi történt, azt sajnos nem tudom megmondani. De talán nem kellett megérnie a napot, amikor 1952 elején a többi budapesti bérházzal együtt a Ferenc körút 35.-öt is államosították.