Putyin;Soros György;

2017-11-25 07:11:00

A Soros-Putyin tengely

Egyértelmű, hogy igenis létezik a Soros-terv és az is bizonyos, hogy a magyar származású amerikai milliárdos a markában tartja az Európai Bizottságot, a brüsszeli bürokraták pedig Soros György zsebében vannak és az ő kottájából játszanak. Mindezt magától Orbán Viktortól tudom és nincs okom kételkedni, hiszen igazságának gránit szilárdságú alapot ad, hogy egyszer azt nyilatkozta, ő sosem hazudott a "zembereknek".

Ezért sem értem, hogy miért maradt közömbös a hazai közélet, a sajtó, miért nem robbant bombaként, amikor fény derült a Soros-Putyin tengelyre. Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője ugyanis egy éves munkával elérte, hogy megkapja azokat az iratokat, amelyek bizonyítják, hogy Brüsszel a háttérben lepaktált a magyar kormánnyal. Tippeket is adtak, hogyan kerülheti el Budapest a Paks2 ügyében indított kötelezettségszegési eljárást. A paktum lényege, hogy az oroszok mellett nagy nyugat-európai cégek is részesülhessenek a papíron is több mint 3 ezer milliárd forintos bizniszből.

Ezt támasztja alá, hogy Günther Oettinger német uniós biztos is közvetíthetett Brüsszel és Budapest között, és hozzájárulhatott a kötelezettségszegési eljárás beszüntetéséhez. A 444.hu írta meg, hogy 2016 májusában Klaus Mangold magángépén repült Budapestre Oettinger, ahol Orbán Viktorral vacsorázott. Klaus Mangold Moszkva bizalmas embere, aki a magyar kormány tanácsadójaként működött közre.

Ha Orbán nem hazudik - és miért tenné -, akkor kizárólag Soros György utasíthatta a Bizottságot a kiegyezésre a magyar kormánnyal. Viszont Paks2 Putyin "kérése"' volt, amit a szabadságharcos miniszterelnök mint szuverén államférfi készséggel teljesített.

Egyértelmű tehát, hogy ez az egész paksolás üzlet a Soros-Putyin tengely alkujának eredménye.

Esetleg nem.