Ijeszteget a WHO: még kövérebbek leszünk

Publikálás dátuma
2017.11.27 13:24
Shutterstock illusztráció
Fotó: /
Az európai országokban az elkövetkezendő időszakban növekedni fog az elhízás mértéke és ez alól csak kevés ország kivétel - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.

Ledia Lazeri szerint átfogó intézkedésekre van szükség a probléma leküzdésére, és örömmel tapasztalja, hogy Magyarország sokat tett a gyermekkori elhízás megelőzése érdekében. A WHO adatai szerint a 6-9 év közötti gyermekek közül minden harmadik elhízott vagy túlsúlyos. A 11 éves fiúk 11-33 százaléka elhízott, a lányoknál ez az arány 9-22 százalék - írja az MTI.

A magyarországi irodavezető arról is beszélt, hogy a WHO gyermekkori elhízás elleni bizottsága "radikális cselekvésre" szólította fel a tagállamokat, és arra bíztatja az országokat, hogy olyan környezetet alakítsanak ki, ahol csökkenthető vagy megelőzhető az elhízás.  Ledia Lazeri elismerően szólt az elhízás megelőzésére tett eddigi magyarországi intézkedésekről, ide sorolva például a mindennapi testnevelés bevezetését, a cukor, só, zsír visszaszorítását az iskolai étkezésből vagy a népegészségügyi termékadó (csipszadó) bevezetését.

Kiemelte, hatékony eszközök kellenek az elhízást visszaszorítására, és Magyarországon számos jó és hatékony példa van erre vonatkozóan. Ledia Lazeri egyúttal örömét fejezte ki, hogy 2018 a család éve lesz Magyarországon, ami szintén jó lehetőség arra, hogy a gyermekkori elhízás problémájával is foglalkozzanak. A WHO magyarországi irodavezetője elmondta, a világszervezet tízéves táplálkozási akcióterve az, hogy 2025-re 25 százalékkal csökkentsék a nem fertőző betegségek arányát és az elhízás mértékét.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, az elhízás visszaszorítása nem csak az egészségügyi ellátórendszer feladata, mindenkinek van benne szerepe.  Az államtitkár úgy fogalmazott, ahhoz, hogy lehessen javítani a helyzeten, elsősorban az emberek életmódjában kell változást elérni. Ha a jelenlegi trendeken nem tudunk változtatni, akkor néhány éven belül kétmillió ember fog valamilyen krónikus betegséggel küzdeni, és ez nagy kihívást fog jelenteni már az egészségügyi rendszernek - mondta.

Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt tíz évben tett erőfeszítések és a WHO magyarországi irodájával közös együttműködések példaértékű eredményeket hoztak. Örvendetesnek nevezte, hogy az adatok szerint a gyerekkori elhízásban ha javulás nem is, de egyfajta stagnálás figyelhető meg.

Mint mondta, valóban sok és kreatív kezdeményezés van Magyarországon, ami az elhízás elleni küzdelemben segít, ezek közül kiemelte a két kistérségben - Dunaharasztiban, Szerencsen - zajló pilot programot, ahol dietetikusok segítségével az iskolákban és a családoknál folynak figyelemfelhívó, konzultációs programok a témában. Ezeknek köszönhetően a mérések alapján hét százalékkal sikerült csökkenteni a programban résztvevő gyermekek súlyát - emelte ki Pozsgay Csilla.

Szerző
2017.11.27 13:24

„Megpróbálnak végképp kiéheztetni” – útban van a Politikatörténeti Intézet

Publikálás dátuma
2018.07.21 18:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Földes György igazgató szerint a hatalom régóta hadjáratot folytat a baloldali műhely ellen.
„Tudományos intézetként, egyedülálló levéltárként és könyvtárként, baloldali szellemi műhelyként működünk. A kormány régóta hadjáratot folytat ellenünk” – nyilatkozta lapunknak Földes György, a Politikatörténeti Intézet (PTI) ügyvezető igazgatója. „Most éppen bűnbaknak akarnak megtenni. Pedig a legkevésbé sem a mi hibánk, hogy a Kúria egyelőre nem tud beköltözni abba az épületbe, amelynek egy részét évtizedek óta jogszerűen használjuk” – tette hozzá. A Kossuth tér és az Alkotmány utca találkozásánál, az Országházzal szemben álló hajdani Igazságügyi Palotáról van szó, amely az 1970-es évektől egészen a közelmúltig a Néprajzi Múzeumnak is otthont adott. Az egykori Párttörténeti Intézet jogutódjaként a PTI egy 1990-es megállapodás révén kapta meg további használatra az épületrészt. A megváltozott jogszabályokhoz igazodva 1996-ban új szerződést írtak alá. A máig érvényben lévő szerződés szerint a PTI térítésmentesen használhatja az ingatlant. Földes György tájékoztatása szerint az épületrész három szintje több mint 5000 négyzetmétert tesz ki. A kormány a legfelsőbb bírósági fórumnak, a Kúriának szánja az épületet. A Néprajzi Múzeumot a Liget Projekt keretében a Városligetbe telepítik, a PTI helyzete azonban évek óta rendezetlen. A kormánypárti Magyar Idők a minap azt írta, hogy az intézetnek „év végéig el kellene hagynia” az ingatlant, a Kúria különben Esztergomban kaphat új székhelyet.
„A kezdetektől, 2012 óta azt mondjuk, hogy megfelelő ellentételezés esetén, jogaink és az érdekeink tiszteletben tartása mellett hajlandók vagyunk elköltözni” – hangsúlyozta Földes György. A megfelelő ellentételezés anyagiakat és/vagy ingatlant jelent. A vitából bírósági per lett. A megegyezés érdekében a PTI tavaly hozzájárult ahhoz, hogy felfüggesszék az eljárást, amit aztán a kormány, pontosabban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezdeményezésére mégis folytattak. A Fővárosi Ítélőtábla néhány hete jogerős döntésében megerősítette, hogy az intézet jogszerűen használja az épületrészt – közölte Földes. A Magyar Idők cikke szerint különleges felülvizsgálati eljárásban a Kúria elé kerülhet az ügy, tehát ahhoz a fórumhoz, amely így saját székházának sorsáról hoz döntést. Felvetésünket, hogy a kormány netán a „baráti sajtó” közreműködésével akar nyomást gyakorolni a Kúriára, Földes György nem szerette volna kommentálni. Azt a beállítást azonban, hogy a PTI „bárminek is az akadálya lenne”, mindenképpen hamisnak tartja. Az intézet régóta nem kap költségvetési támogatást, és más forrásokból is kevés bevétel érkezik. A munkatársak száma a minimálisra csökkent. „Egyértelmű, hogy a kormány megpróbál végképp kiéheztetni minket” – jelentette ki Földes György. A használati jog értékét illetően a PTI ügyvezető igazgatója nem akart találgatásokba bocsátkozni. Bár tudomása szerint a kormány készített értékbecslést, ennek tartalmát ő nem ismeri. A megnyugtató az lenne – jegyezte meg –, ha az értékbecslést független szakértők végeznék el. Földes György szerint az egészen biztos, hogy az ellentételezésként megállapított összeg, vagy a csereingatlan értéke a töredéke lesz annak a sok tízmilliárdos kiadásnak, amit a kormány a Néprajzi Múzeum áthelyezésére, a Kúria költöztetésére, az Alkotmány utcai épület felújítására fordít.
2018.07.21 18:00
Frissítve: 2018.07.21 18:46

Jótékony célra fordítják a béremelést – több mint 3 millió forintot oszt szét minden hónapban az MSZP

Publikálás dátuma
2018.07.21 13:11

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
A párt elnöke egyértelművé tette, hogy a döntés alól senki nem vonhatja ki magát.
Javában készülnek az MSZP július 30-ai elnökségi ülésére benyújtandó határozatok. Lapunk úgy tudja, a legfontosabb ezek közül az, miszerint az MSZP vezérkara eldönti, milyen célokra, és milyen ütemezéssel fordítja jótékony célra a képviselői fizetésemelésből származó többletet – ami körülbelül 200 ezer forintot jelent honatyánként. Mivel az MSZP-Párbeszéd húsz mandátumot szerzett az áprilisi választáson, és ebből tizenhat erősíti a szocialista frakciót – megközelítőleg bruttó 3 millió 200 ezer forintról van szó. Információink szerint nem lesz automatikus elosztási mechanizmus, havonta összeül majd az elnökség, és eldönti, hogy az adott hónapban mire fordítja az említett summát: legyen szó rászoruló gyerekek támogatásáról, hajléktalanok segítéséről, független médiumok felkarolásáról vagy éppen szegény sorsú gyerekeknek adandó ösztöndíjakról. A párt elnöke teljesen egyértelművé tette, hogy a kötelező felajánlás alól senki nem vonhatja ki magát.  Mint megírtuk, a július 17-én megszavazott képviselői béremelés híre komoly felháborodást váltott ki, hiszen a kormány eközben megadóztatná a cafeteria-elemeket, és csípőből utasítja vissza az otthonápolási díjak növelését. Az ellenzék az ügyben nem volt könnyű helyzetben, ugyanis a Fidesz annak érdekében, hogy a Tisztelt Ház elé vihesse a fizetésemelésről szóló törvényt, gyakorlatilag megzsarolta a többi pártot (olyan tervvel állt elő, ami lényegében leradírozta volna az ellenzéket a térképről).

Az MSZP összes tisztviselője (legyen szó pártpolitikusról, parlamenti vagy önkormányzati képviselőről) jelenleg is kiveszi a részét a közösségi finanszírozásból, ugyanis alapszabály szerint a párt révén kapott jövedelem 10 százalékát köteles befizetni a pártkasszába,

2018.07.21 13:11
Frissítve: 2018.07.21 13:45