Budapest;közlekedés;csúcstalálkozó;

2017-11-28 06:17:00

Védett vezetők - Káosz Budapesten

Kilométeres dugók, végeérhetetlen bosszúság. Ez jellemezte tegnap délelőtt a budapesti közlekedést. Köszönhetően a nemzetközi csúcstalálkozónak.

A kínai és a közép-kelet-európai országok kormányfőinek budapesti randevúja miatt még szerda délig várhatók a tegnapihoz hasonló forgalomkorlátozások. Addig nem lehet közlekedni a Lánchídon, a Széchenyi István téren, az Apáczai Csere János utcában és a környező utcákban, valamint a Pesti alsó rakparton a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között. A lezárás miatt a közösségi közlekedésben érintett járatok menetrendje is megváltozott, továbbá jelentősen meghosszabbodott. Budapest több pontján rövidebb ideig, egy-két óráig, de akár fél napig is lezárhatva tartanak egyes útszakaszokat.

De muszáj ennek így lennie? A lapunk által megkérdezett közlekedési szakértő szerint ez biztonsági kérdés, attól függ, a magas rangú politikusok ittléte alatt milyen előkészületeket kell megtenni, illetve életben tartani. Azt a védendő személytől függően jogszabály határozza meg, milyen szintű biztosítási elemeket kell végrehajtani.

Egy szintén név nélkül nyilatkozó biztonsági szakértő azt mondta, szakmailag indokoltak a kínai kormányfő, vagyis ilyen szintű vezető látogatása esetén azok a lezárások, amelyek ezekben a napokban történnek Budapesten. Ez más európai nagyvárosban is mindennapos gyakorlat, csak például Brüsszelben vagy Párizsban sokkal több alternatív útvonal segíti a közlekedőket, egy híd lezárása például nem okoz ekkora káoszt. Ilyen biztonsági fokozatban a világon mindenhol így járnak el.

Lehetnek azonban olyanok, akik fontos tárgyalást késtek le, ami komoly anyagi hátránnyal is járhat. Fordulhatnak-e jogorvoslatért valahová az őket ért kár miatt? „Kártérítésről csak abban az esetben lehetne beszélni, ha jogellenesség történt volna. Jogellenes károkozás esetében valamilyen jogszabálysértés történik, ez a delegációk miatti útlezárások esetében nem áll fenn” – mondta el lapunknak Borbély Zoltán közlekedési jogász. Az persze jogos kérdés, hogy megfelelő volt-e az előzetes tájékoztatás. Feltehetően sokan csak akkor döbbentek rá, mi a helyzet, amikor már a dugóban álltak és várakozni kényszerültek. Egy hétfő reggel, amikor amúgy is erős a forgalom, nagy csalódást jelenthet, hogy megszűnt a közlekedés Budapesten.

Mindenesetre ma is érdemes indulás előtt legjobb tájékozódni, merre érdemes menni. S még így is előfordulhat, hogy - közeledve a városközponthoz - dugóba ütközünk, hiszen a lezárások hatása továbbgyűrűzik. Kerülővel lehet próbálkozni, de ahhoz nagyon kell ismerni a várost, hiszen egy hosszú kitérő pont olyan fölösleges lehet, mint akár el sem indulni, s még a helyismerettel rendelkezők is belefuthatnak a lezárások következtében kialakult dugókba – akár a város másik felén is. A tömegközlekedéssel sem járunk feltétlenül jobban, azaz gyorsabban, hiszen több busz útvonala megváltozott, ha pedig nem, akkor is a zsúfolt utakon közlekednek a járatok. A BKK a kötött pályás tömegközlekedési eszközöket javasolja, de a sínek sem mindenhol futnak elkülönítve az utaktól, és tegnap a kis földalatti volt zárva néhány órát, ma pedig a kettes metró nem áll meg a Kossuth Lajos téren déltől este kilencig.

Ingyenesség?
Az Együtt azt javasolta, hogy a hét első három napján legyen ingyenes a tömegközlekedés Budapesten. Szerintük ezt a jelentős forgalomkorlátozások indokolták volna. Megpróbáltuk reagáltatni a BKK-t a javaslatra, de nem jártunk sikerrel. Ilyen ötleteket a főváros amúgy sem szokott pártolni.