Bulvár;MTV;Tatár Csilla;

2017-12-07 18:18:00

Tatár Csillának nem jött be az állami tévé - Levették a műsorról

Műsor nélkül kezdi az új évet Tatár Csilla, a tévést ugyanis kollégájával, Harsányi Leventével együtt váratlanul leváltották A Dal 2018-as évadában - pletykálkodik az nlcafé. ( és mostmár mi is)

Harsányinak állítólag lesz másik műsora, Tatár Csillának azonban úgy hírlik, legalábbis egyelőre nem. 

A Bors érdeklődésére az MTVA sajtóosztálya azt közölte, hogy nincs semmi különös a háttérben, időnként minden sikeres műsornak meg kell újulnia. Ez pedig nem csak a díszletet érinti, hanem a műsorvezetőket is. 

Tatár Csilla nem bánkódik. Ez az élet rendje - mondja bölcsen - és egyetért az MTVA sajtóosztályával, miszerint jót fog tenni a műsornak egy kis frissítés. De abban azért bízik, hogy a közmédia a továbbiakban is foglalkoztatja majd. Így nyilván célszerű vissszafogottan fogalmazni a történések kapcsán.

Vannak tervek, de ezek még megbeszélés alatt állnak, így biztosat még nem tudok mondani, de egyáltalán nem vagyok elkeseredve – mondta a műsorvezető. 

A Dal műsorban a zsűriben is történtek változások, Zséda és Pierrot helyett Schell Judit és Mező Misi érkezik, a műsorvezetést pedig Rátonyi Krisztára és Fehérvári Gábor Alfrédra (Freddie) bízták.