futball;Bajnokok Ligája;

2017-12-08 06:51:00

Téli álmok ideje a BL-ben

Hasonlóra korábban sosem volt példa: öt angol együttes várhatja a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek hétfői, nyoni sorsolását.

Kilencvenhat mérkőzés, 306 gól, 16 továbbjutó – ez a BL őszi szakaszának a gyorsmérlege.

A tavaszi folytatásra készülő klubok névsorát (lásd keretes írásunkat – a szerk.) végigböngészve elmondható, hogy 2017 őszén nagyjából érvényesült a papírforma, a csoportkört "túlélők" közül a korábbi évek eredményei alapján csupán az Atlético Madrid és a Dortmund, valamint az előzetes várakozásokkal ellentétben az olasz élvonalbeli Napoli hiányozhat.

Némileg meglepő lehet az angol klubok teljesítménye, az öt résztvevő (a legutóbbi angol bajnok Chelsea, a tavaszi ezüstérmes Tottenham, a harmadik helyezettként kvalifikáló Manchester City, a selejtezőből érkező Liverpool, valamint a legutóbbi Európa-liga győztes jogán BL-szereplő Manchester United) közül ugyanis a Premier League címvédőjén kívül valamennyien kvartettjük legjobbjaként biztosították helyüket a legjobb 16 között. A hétfői sorsolás egyik alapelve, hogy az azonos nemzetet képviselők még nem kerülhetnek össze egymással, tehát az sem elképzelhetetlen, hogy valamennyi angol ott lesz a negyeddöntőben is. Amint előzőleg arra sem volt példa, hogy az azonos ligából érkezők közül öten képviseljék az országot a nyolcaddöntőben, értelemszerűen az is kuriózumnak számítana, ha ennyien eljutnának a negyeddöntőkig (korábban kétszer fordult elő, hogy egy bajnokságból négyen jutottak be a nyolc közé).

Tekintve, hogy több sztárcsapat – akár a címvédő Real Madrid, a Bayern München vagy éppen a Juventus – csupán második lett csoportjában, s egy másik alapvetésként az őszi csoporttársak nem kerülhetnek össze egymással, minden esély megvan rá, hogy „előrehozott döntőket” rendezzenek a legjobb 16 között. Játék a számokkal csupán, de a regnáló bajnok például a Manchester United, PSG, AS Roma, Liverpool, Manchester City, Besiktas hatosból várhatja riválisát, míg a Barcelona megkaphatja akár a Bayern München, Chelsea, Sahtar Donyeck, Porto, Basel ötös fogat bármelyikét is. Mindkét esetben megvan az esély a szuperrangadókra, de akár a könnyebb útra is.

A sorozat magyar résztvevői számára a csoportkör után két út maradt: a Gulácsi Péterrel felálló, csoportja harmadik helyezettjeként végző RB Leipzig az Európa-ligában folytathatja, míg a fiatal magyar támadót, Sallai Rolandot is soraiban tudó ciprusi APOEL kiesett. A kapus német klubja a búcsú ellenére sem vallott szégyent a csoportküzdelmek során, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a lipcseiek újoncként szerepeltek a BL-ben. Gulácsi ennek megfelelően azt emelte ki, hogy a csapatnak és a klubnak is nagyon nagy lehetőség, hogy az Európa Ligában folytathatja szereplését, mert az együttesnek sok fiatal játékosa van, és a többségnek ez az első éve az európai porondon.

A hétfőn sorra kerülő sorsolás után átmeneti szünet következik a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban, amely február 13-án folytatódik. Addig a téli álmok időszakát éljük, hiszen a mezőny megfelezése után tizenhat futballcsapat még mindig reménykedhet abban, hogy jövő májusban elhódítja a BL-trófeát.

A nyolcaddöntő mezőnye:

Csoportelsők: Manchester United, PSG, AS Roma, Barcelona, Liverpool, Manchester City, Besiktas, Tottenham.

Csoportmásodikok: Basel, Bayern München, Chelsea, Juventus, Sevilla, Sahtar Donyeck, Porto, Real Madrid.