Karácsony Gergely;párbeszéd;Együtt;

2017-12-08 09:18:00

Szakított Karácsony Gergellyel az Együtt

„Tegnapi napon lezárult egy történet, mi azt a tájékoztatást kaptuk, hogy kapott egy invitálást az MSZP-től Karácsonyi Gergely. A két párt szövetséget ezzel véget ért, nem lesz az Együtt listáján Karácsony” – mondta Szigetvári Viktor az ATV Start című műsorában. Az Együtt választmányi elnöke úgy fogalmazott: „a langyosokat kiköpi a Jóisten”, szerinte ez történt Karácsony Gergellyel is.

Szigetvári azt is elmondta, hogy Karácsony nem hisz abban, hogy az Együtt-Párbeszéd lista bejut a parlamentbe, ezért keresett más megoldást. Az Együtt választmányi elnöke megerősítette, hogy pártja továbbra is önálló listát akar, hamarosan megnevezik, ki lesz pártjuk miniszterelnök-jelöltje.

A Hír TV közölte csütörtök délután, hogy négyszemközt tárgyalt egymással Molnár Gyula és Karácsony Gergely a választási együttműködésről. Hírek szerint a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje arról beszélt a szocialisták elnökével, hogy ő lehetne a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, és a Párbeszéd közös listán indulna az MSZP-vel, cserébe pedig egy Párbeszéd-frakció is alakulhatna az Országgyűlésben.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában viszont cáfolta ezeket a híreket a Párbeszéd társelnöke: Nem vagyok az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje és nem vettem részt olyan tárgyaláson, amelynek az volt az elsődleges célja, hogy közös kormányfő-jelöltje legyen az ellenzéki összefogásnak – mondta Karácsony Gergely.