Szerintem;Soros György;
2017-12-09 07:25:00
1992-93-ban történt, amikor osztályvezető főorvosként dolgoztam az Országos Kardiológiai Intézetben. A kardiológia fejlődése során egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az érbetegség úgymond „generalizált betegség”, azaz nem csak az éppen panaszt okozó érszakaszt érinti. Akinek koszorúér betegsége van, infarktusa volt, annak nem ritkán a nyaki és az agyhoz futó artériájában is lehet érszűkülete. A stroke sokszor az ilyen nyaki érbetegség talaján alakul ki. Az intézetben akkor évente 1500-2000 koszorúér festés/katéteres tágítás és 700-800 koszorúér műtét történt. Egyre sürgetőbbé vált, hogy ezeken a betegeken rutinszerűen el lehessen végezni a nyaki artériák ultrahang vizsgálatát, a koszorúér festést is a műtét előtt, hiszen ezzel az operáció biztonságát lehet növelni.
Akkoriban az intézetünkben csak egyetlen ultrahang készülék működött, szinte „éjjel-nappal” használtuk, remény sem volt arra, hogy ezzel a nyaki érvizsgálatokra is sort lehet keríteni. Az intézet akkori költségvetése nem tette lehetővé egy második, több tízezer dollárba kerülő ultrahangkészülék megvásárlását. A Soros Alapítvány vett az intézetnek még egy készüléket, és néhány orvos számára lehetővé tett egy amerikai utazást is az új eszköz és módszer megismerésére. Tíz éven keresztül a berendezés mellett kis réztábla hirdette a falon, hogy a készülék a Soros Alapítvány ajándéka. Lehet őket szidni, de mindenkinek tudnia kell, hogy sok-sok honfitársunk életét menthették meg ezzel is. Ezt el kellett mondanom.