Egy ember élete

Minden józan gondolkodású embernek egyet kell értenie, hogy a Kertész Imrééhez hasonlóan nagyformátumú és gazdag életművet lehetetlen, s mi több, méltatlan egy szűklátókörű kurzus igényeire leszűkítve értelmezni. A Kertész utókoráról cikket író Urbán Csillának pusztán egyetlen mondata késztet vitára, mely szerint „a holokauszttal nemcsak válságba került a keresztény, humanista, európai értékrend, hanem fel is számolódott”.

A kijelentés első fele igaz: valóban az emberiség történelmének legmélyebb válságát jelentette a holokauszt. Mégsem gondolhatjuk, hogy a keresztény, humanista, európai értékrendet fel tudta volna számolni. Például azért nem, mert a vészterhes időkben is akadtak olyan emberek, akik éppen ennek az értékrendnek az indíttatására saját életüket is kockáztatva próbáltak ellenállni az őrületnek. S itt hivatkozhatunk Hetényi Varga Károly kutatásaira, aki számos publikációt jelentetett meg Kálló Ferenc tábori esperesről, Egyed Antal piarista szerzetesről, Salkaházi Sára szociális testvérről és más, hitvalló keresztényekről, embermentőkről.

Hetényi „Akiket üldöztek az igazságért” címmel könyvet (Ecclesia Könyvkiadó, 1985) is írt erről a mozgalommá ugyan nem növekedett, de mindenképpen példaadó ellenállásról. Hozzájuk hasonló nem-zsidó személyiségeknek állít emléket Jeruzsálemben a Jad Vasem, a Világ Igazai fasor. Napjainkban már férnek el a zsidómentő igazak emlékezetére ültetett fák, ezért kőbe vésve jegyzik fel a neveket. Igaz, még ennek alapján sem mondhatjuk, hogy ez volt a többség. Noha itt nem is lehet számtani mértékegységgel mérni. Inkább annak a szemléletmódnak a felelősségével, amire a Carl Lutz Dob utcai emlékművén olvasható talmudi idézet tanít: „Aki megmenti egy ember életét, az egy egész világot ment meg.”

Ugyanakkor önkritikusan meg kell állapítanunk, hogy a náci-fasiszta ideológiával szemben a keresztény, humanista értékrend gyengének bizonyult: annak erőszakosságát a vészterhes időkben nem tudta megállítani. Az egyéni hősiesség nem volt képes meggátolni az embertelen őrületet. De mégis, amíg voltak és lesznek - akárcsak elenyésző számban is - olyanok, akik az európai értékrend védelmében ellenállást tanúsítanak a kirekesztéssel, a világégést okozó gyűlölettel szemben, addig bízhatunk abban, hogy a humanizmust nem lehet mindenestül felszámolni. Már csak azért sem, mert ugyan késedelmesen, de mégis ez az európai értékrend és humanizmus tudta legyőzni a fasizmust.

Végezetül hozzá kell tennünk, hogy Urbán Csilla megjegyzése eszmetörténeti értelemben is vitatható. Mert a keresztény humanizmusnak és az európai értékrendnek zsidó gyökerei vannak. A judaizmus hagyományvilága, amely Kertész Imre műveiben is hangsúlyosan jelen van, szervesen kapcsolódik a keresztény, humanista, európai értékrendhez. S éppen azért kapcsolódhat hozzá, mert ha nem is kellő mértékben és koronként változó intenzitással, de mindig fennmaradt; megsemmisítőnek látszó vereségei ellenére minden egyébnél életképesebbnek bizonyult.

A közfelfogásban alig, de a vallástudományban annál inkább jelen van az a zsidó gondolkodókat és keresztény-keresztyén teológusokat egyaránt jellemző felismerés, hogy a kereszténység nem az izraelita vallás ellentéte, hanem a folytatása. S a vallási meggyőződés különbözősége nem feledheti a régmúltban gyökerező rokonságot, sőt erős indíttatást nyújt a jelen feladatainak közös erőfeszítéssel történő megoldásához, hogy az emberiség számára elkerülhető legyen a soához hasonló tragédia. Ilyen értelemben inkább azt kell hangsúlyoznunk, hogy Kertész Imre életműve az európai értékrenden túl a keresztény humanizmust is gazdagította.

Hogy Kertész Imre is a zsidóság és a kereszténység egymást gazdagító összefüggésében értelmezte a saját művészetét, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Nobel-díj átvételekor mondott beszédében Pilinszky Jánost idézte.

2017.12.11 07:01