Kezet emelni az öreg szülőre - Erőszakot szülhet a tehetetlenség

Az állam kihátrál az ellátásból, a családok pedig belerokkannak az öregedő szülők, nagyszülők gondozásába, és jön a szóbeli, majd a testi erőszak.

Olga és Vera a keleti határnál nőtt fel, egyikük Pestre került, a másik Szegeden maradt az egyetem után. Sűrűn látogatták a gyerekeikkel a szülőket, aztán már csak a mamát, apjukat elvitte a harmadik infarktus. Látták, hogy anyjuk egyre lassul, de önvédelemből nem foglalkoztak a várható bajjal. Egy vasárnap a helyi orvosi ügyelet hívta Verát: a néni elesett, eltörte a karját, menjenek érte, mert nem tudja ellátni magát. Így került hozzájuk egy évre. Ez alatt kiderült a cukorbaj, a szívritmuszavar, napi kétszer kapott inzulint, a szúrást csak a lányától fogadta el, így aztán Verát 10 hónap után elküldték a munkahelyéről. Kiszámolt gyógyszerek, hashajtók, etetés, fürdetés, naponta takarítás, rengeteg mosás és állandó panaszáradat, ha kitette otthonról a lábát. Ezt kapta cserébe, meg a vége felé az antidepresszánsokat, amikor az álmatlanság, a kilátástalan csapdahelyzet és a fáradtság miatt pszichiáterhez került.

Egy év után összeomlott, akkor vitte tovább Olga az anyjukat. Ő fél évig bírta. Attól kezdve hol itt, hol ott volt, a két lány szégyellte volna beadni egy otthonba, bár a családjuk erre biztatta őket. Azt érezték, kötelességük gondoskodni róla, de egyre gyakrabban robbant a szikra, jött a kiabálás, míg aztán elcsattant az első pofon. Olga kapta, s alig tudta visszafogni magát, hogy ne adja vissza az anyjának. Három évig harcoltak egymással ilyen-olyan felállásban. Amikor meghalt a mama, sokáig nem tudták megsiratni, csak űrt éreztek és szégyenteljes felszabadulást.

Megmagyarázhatatlan álszeméremből alig beszélünk az ilyen helyzetekről, meg azokról, amikor a pofon az idős családtagok arcán csattan, a feszültséget egy lökéssel vezeti le rajtuk a gyerekük vagy az unokájuk. Civil szervezeteknek hála, egyre többet foglalkozunk a nőket és a gyermekeket ért lelki és testi bántalmazásokkal, sőt ma már nem tabu az sem, hogy férfiak is vannak kiszolgáltatott helyzetben, de a családon belüli erőszaknak az időseket érintő szeletét mindenki igyekszik agyonhallgatni. Több rendőrségi nyilatkozat is úgy fogalmaz, hogy az összes családon belül elkövetett erőszakos cselekedetnek csak a tizede lesz nyilvános, az idősek bántalmazásának ennél is sokkal kisebb része. Vidéken különösen bezárkóznak a családok a bajukkal, hozzájuk még ritkábban ér el az intézményi segítség, mint a városlakókhoz.

A kormány egyre tapinthatóbban kihátrál az idősgondozásból, az egyházi és a magánszféra irányába tolja a gondozó intézményeket és bevallottan egyre nagyobb terhet ró a családokra. Elég csak a kötelező szülőtartás nagy vihart kavart jogintézményére gondolni.

A gondozó családtagok helyzetéről írta doktoriját Jeneiné Rubovszky Csilla, a fejlesztési tárca idősügyi infókommunikációs csomagjának gazdája. Dolgozata a kormányoldalon eddig szokatlan őszinteséggel kimondja: a gondozó családtagok fele hátrább lép, vagy kiszorul a munkaerő-piacról, és nem is tud visszakapaszkodni, mégis mindössze 9 százalékuk kap minimális állami támogatást azért, mert átlagosan 4 éven át gondozza idős hozzátartozóját.

Márpedig a pénztelenség indulatokat szül, Olga meg Vera története is csak a jéghegy csúcsa, a demens idősekre jellemző agressziónál sokkal gyakoribb az öregek megalázása, bántalmazása.

Szociális szakemberek szerint mind az állam, mind a család számára jobb lenne a helyzet, ha a mainál több átmeneti bentlakásos otthon működne, ahol szakszerűen gondoskodnának az idős emberekről, amíg az otthoni gondozójuk regenerálódik. A pécsi Dr. Szántó László Szeretetotthon vezetője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az állam épp most készül felszámolni az ilyen átmeneti, ideiglenes ellátást nyújtó otthonokat.

A törvény szerint 2023-ig ezek megszűnnek – emlékeztetett Goldmann Tamás, aki a mainál sokkal kreatívabb hozzáállást sürget. Portugália példáját említette, ahol éjszakai otthonokat hoztak létre, mert a sötétség a legnehezebb időszak. Ott az idősek éjszakára bemennek egy ilyen otthonba, majd reggel hazaindulnak, így mindenki tud pihenni, s ez jobban segíti a család együttélését, mint a mi nappali ellátásaink. Az ehhez hasonló rugalmas megoldásokhoz persze tudni kellene, mi a jó az adott településen élőknek, de a mi szociális törvényünk utasításokat ad, mintha minden ember egyforma lenne – zárta a gondolatot Goldmann Tamás.

Az intézetvezető szerint azért sem foglalkozik ezzel a kérdéssel a közvélemény, mert a megoldást kínáló szociális otthonokat egy rossz társadalmi sztereotípia „szegénységszagúnak”tartja. Ezért a családok az utolsó pillanatig húzzák a hozzátartozó beadását az intézménybe, miközben a kapcsolatuk folyamatosan romlik egymással. Sokan nem kalkulálják be azt sem, hogy hosszú a várakozási idő, náluk másfél-két év. Két éve a pécsi szeretetotthonban minikutatást végeztek, mert érezték, hogy a gondozó családtagok is segítségre szorulnak. A munkánk egyik legnehezebb része, amikor bejön az illető gyereke és itt sír az irodában, mert lelkiismeret-furdalása van, hiszen tényleg szereti az anyukáját, foglalkozik vele, de azt érzi, hogy nem bírja tovább – mutatja be a tipikus helyzetet az igazgató. A felmérés alapján tipikusan egy év után a család "bemondja az unalmast", jelzi a gondozónak, többnyire az anyának, hogy velük is foglalkoznia kell, ami miatt persze tovább fokozódik a feszültség.

Ez akkor is bekövetkezik, ha nem egy fedél alatt élnek az idős emberrel, mert a vele töltött idő akkor is elvész a család többi tagja számára. A helyzetet rontja, ha a mozgásképtelen mama fekszik az ágyban és dirigál, hogy mondjuk kellene takarítani – idézte a tipikus panaszokat Goldmann Tamás. Azt is nehéz feldogozni, hogy hiába tesz meg mindent a gondozó, látja, hogy napról napra rosszabbodik az anyja vagy apja állapota. Általános tapasztalat, hogy az első év végére egyre türelmetlenebbek és agresszívebbek lesznek a gondozók, rákiabálnak a mamára, az összeomlás határára kerülnek, testi tünetek jelennek meg náluk, egyre gyakrabban lesznek betegek.

Áldozatok lesznek

Rendőrségi statisztikák szerint nem csökken a 60 év feletti idősek sérelmére családon belül elkövetett bűncselekmények száma. A police.hu adatai szerint az idén, az év első 11 hónapjában a fővárosban 20 idős családtagot öltek meg, Borsodban 13-at, országosan 115 ilyen áldozatról tudnak. Az elrettentő számhoz társul, hogy nagyon nagy a testi sértések, vagyis verések, bántalmazások száma is. Budapesten 310 ilyen esetet rögzítettek, országosan pedig 2094-et.

A következő vízválasztó három év környékén jön el. A pécsi felmérés szerint ilyenkor már sokan olyan erős dühöt éreznek a szülővel szemben, hogy „földhöz tudnák csapni” és volt, aki el is ismerte, hogy megütötte a hozzátartozóját. Többen fogalmazták meg, hogy erős agressziót éreznek, és azt gondolják: jobb lenne, ha már meghalna. Mindez lezajlik a másik oldalon is, az idős emberben az elmúlástól való félelem és a bezártság miatt nő a feszültség, amit aztán arra az egy emberre önt rá, aki foglalkozik vele. Minden együtt van az agresszióhoz, és hiányoznak a levezető szelepek.

A „Szántóban” arra jöttek rá, hogy a hozzátartozókkal is foglalkozni kell, még mielőtt bekerülhet hozzájuk az idős ember, ezért felvettek egy félállású szociális munkást, akinek az a fő feladata, hogy kapcsolatot tartson a jelentkező családtagjaival. Goldmann Tamás véleménye szerint 100 férőhelyenként országszerte szükség lenne egy ilyen mentálhigiénés szakemberre.

Ehhez a feszültséglevezető munkához tehát növelni kellene a szociális szakemberek számát, de a pótlékok és kiegészítések tömegében elvesző alapbér nem vonzó, az idősgondozásban többnyire 50 év fölöttiek dolgoznak, ha ők nyugdíjba mennek, nincs utánpótlás. Marad a családon belüli agresszió.

Csoda, hogy csak ennyi az áldozat

Ahol már megjelent egy ápoló vagy szociális gondozó, ott megnyílik a feszültség levezetésére szolgáló szelep. A legnagyobb baj azokban a családokban van, ahol nincs semmilyen külső segítség, ahová senki nem lát be a zárt ajtók mögé.

Észak-Magyarország

- Nagyon szomorú történeteket látok magam körül. Egy olyan kiélezett, s mindennapos törődést igénylő helyzetben, mint a házi betegápolás, felszínre törnek olyan indulatok is, amelyek egy normál közegben nem fordulnának elő - meséli egy Eger környékén dolgozó házi betegápoló. Ő egy-két órára ugyan mentesíteni tudja a családtagokat - legfőképp egymás társaságától -, de aztán elmegy, a verkli pedig marad. Tapasztalatai szerint az elfojtott düh és fásultság jellemző, a tettlegesség ritkább, azok fegyvere, akikben egyébként is van hajlam, hogy a feszültségüket másokon vezessék le. A verbális agresszió azonban mindennapos: foghegyről szólnak oda a másiknak, durvábban érintik meg, vagy épp átnéznek rajta, mintha csak valamiféle kellemetlen tárgy lenne. A másik végletre is mond példát: - Ismertem egy férfit, aki egyszerre ápolta rákos édesanyját és édesapját, tisztába tette, etette őket. Konzervatív és szigorú nevelést kapott, így eszébe sem jutott, hogy a szüleit valamelyik hospice-szolgálatnál helyezze el. Az ápoltak már rég meghaltak, de a férfi még ma is antidepresszánsokat szed, mert felőrölte a betegápolás - mondja. D. J.

Budapest

A főváros a végletek helyszíne. Beszéltem olyan kertvárosi szociális munkással, aki naponta találkozik a mama elől lelakatolt hűtőszekrényekkel, ritkán, de bántalmazás nyomaival is. Ugyanakkor Tóth László, a XIII. kerület egyik idősgondozója azt mondta, a főváros közepén fizikai erőszakra nem panaszkodott a 700 gondozásuk alatt álló idős ember egyike sem és ennek fizikai jeleit sem látták rajtuk, nem érkezett ilyen jelzés sem a szomszédoktól, sem a postástól vagy háziorvostól, akikkel a családsegítő szolgálatok napi kapcsolatban állnak. A szociális szakember szerint a feszültségek oldásában nagy szerepe van az anyagi biztonságnak. Kerületükben azok is kapnak anyagi támogatást, akik ápolási díjban részesülnek, bár tagadhatatlan, hogy a törvények szigorítása megnehezíti a rászorulók segélyezését – tette hozzá.