EU;EP;menekültek;Soros György;parlamenti határozat;"Soros-terv";

2017-12-12 13:49:00

Megszavazták - Határozattal mennek neki az EU-nak

Határozatot fogadott el az Országgyűlés az Európai Parlament november 16-án megszavazott, a "Soros-terv végrehajtásáról szóló" (kormányértelmezés - szerk.) határozatával szemben. A dokumentumot 142 kormánypárti és jobbikos igen és 3 - független képviselőtől érkezett - nem szavazattal fogadták el a képviselők (MTI).

MTI Fotók: Soós Lajos

MTI Fotók: Soós Lajos

Az MTI tudósítása szerint:

A parlament ezzel kimondja, hogy felháborítónak tartja, ezért elutasítja a bevándorlók befogadására és szétosztására irányuló rendeleti javaslatot, azt, hogy állandó betelepítést és kötelező szétosztást indítsanak el az európai nemzetek kárára. A bevándorlók kötelező kvóta alapján történő szétosztása visszafordíthatatlanul megváltoztatná Európa jövőjét és kultúráját - olvasható a határozatban.

A parlament azt is elutasította, hogy jogköröket adjanak át a bevándorlást támogató Soros-szervezeteknek annak érdekében, hogy részt vegyenek a bevándorlók behozatalában és szétosztásában. Az Országgyűlés kimondta azt is: elvárja az Európai Uniótól, hogy tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását, a magyarok népszavazáson kinyilvánított akaratát.

A Ház a kormányt is felszólítja, hogy ne engedjen az Európai Parlament és az uniós bürokrácia nyomásának, védje meg az ország jogait, utasítsa el a "Soros-tervet" és folyamatosan tájékoztassa Magyarország polgárait a "Soros-terv" végrehajtásának állásáról és a kormány intézkedéseiről.

A vasárnap, több fideszes és kereszténydemokrata képviselő által benyújtott javaslatot kivételes eljárásban tárgyalták meg, a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

Megírtuk:

A Fidesz teljesen oktalanul támadja határozatot, amelyet nagy többséggel fogadott el november közepén az EP plenáris ülése: ebben ugyanis még csak felhatalmazta a tárgyalóküldöttségét arra, hogy kezdje meg a megbeszéléseket a kormányok meghatalmazottjaival az EU területére érkezett menedékkérők elosztásáról rendelkező jogszabály-tervezetről. Az EP-képviselőknek ráadásul egyelőre nincs is kivel egyezkedniük, mert a tagállamok még nem tudtak közös nevezőre jutni a migránsok fogadását és áthelyezését szabályozó, úgynevezett Dublini Rendelet reformjáról. A kelet-európaiak ellenállása miatt a kormányközi testületben hosszú ideje egy helyben topogó tárgyalásokat eredetileg a hét második felében sorra kerülő EU-csúcs résztvevőinek kellene kimozdítaniuk a holtpontról. Értesüléseink szerint azonban a téma csak érintőlegesen kerülhet napirendre.

Az EP novemberi állásfoglalása szerint minden tagállamnak részt kell vállalnia a menekültek befogadásából, a teher nem hárulhat egyedül a frontországokra. Ez utóbbiakból egy állandó elosztási mechanizmus keretében költöztetnék el a szigorú biztonsági ellenőrzésen már átesett kérvényezőket az EU többi tagállamába. A menedékkérők csak többszöri vizsgálat és átvilágítás kaphatnák meg a nemzetközi védelmet. A parlament álláspontja szerint a menekültügyi eljárást fel kell gyorsítani, hogy a jogosultak mielőbb megszerezhessék a menekültstátuszt, az EU területén jogtalanul tartózkodók pedig mihamarabb visszatérjenek hazájukba. Azok az országok, amelyek nem működnek együtt, uniós forrásokat veszíthetnek. A parlament emellett előírná a biztonsági intézkedések szigorítását és a külső határok fokozott védelmét is.

Lásd még: Most az EP a Soros a Fidesznél