balesetek;buszsofőrök;kimerültség;

2017-12-15 06:00:00

Fáradtak a buszsofőrök, egyre több a koccanás

A munkaerőhiány miatt egyre többet túlóráztatja sofőrjeit a BKV, aminek az a következménye: mind gyakoribbak a koccanások.

Kritikus mértékűnek tartja a sofőrök túlóráztatását a BKV egyik szakszervezete. – Vannak olyan járművezetők, akik a decemberi törvényes 19 munkanap, 152 munkaóra helyett 25 napot dolgoznak, ami 210 vagy afeletti óraszámot jelenthet – mondta a Népszavának Szabó István. A Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a túlterheltségnek és a fáradtságnak súlyos következményei vannak: már a biztosítási statisztikák is arra utalnak, hogy sokkal több káresemény történik, mint korábban. „Emelkedtek a járművek töréses baleseteinek száma, ami a fáradtság jele is lehet. Az utasbiztonságon túl ez már csak azért is komoly gond, mert jelentősen nőhet, háromszorosára emelkedhet a szakszervezetünk által fizetendő biztosítási díj.” – fogalmazott.

A BKV szerint a több koccanás és a sofőrök munkaterheinek növekedése között nincs összefüggés. „Idén október végéig az autóbusz ágazatban bekövetkezett balesetek 40 százaléka (1163-ból 475), a trolibusz ágazatnál 30 százaléka (226-ból 69), míg a villamos ágazatnál 12 százaléka (357-ből 43) vezethető vissza a BKV sofőrök hibájára. 2016-ban ugyanezek az arányok a cég szerint nem sokkal voltak rosszabbak: a buszok és a trolik esetében 2-2 százalékkal volt kevesebb a saját hibás baleset, míg a villamos ágazatban 2017-re még csökkent is vezető miatti karambolok száma. „Az esetek számának alakulása nem mutat kiugró változást. A baleseteket objektív tényezők mellett sok esetben szubjektív, véletlenszerű okok is befolyásolhatják” – közölte a BKV.

Azt ugyanakkor a BKV kérdésünkre elismerte, hogy az idén többet kell túlórázniuk a sofőröknek. „A kollektív szerződés szerint a túlóra mértéke évenként maximálisan 200 óra lehet, de a munkavállaló egyetértésével 300 órára növelhető. 2017-ben az átlagos autóbusz- és trolibuszvezetői túlóra mértéke a két évvel ezelőttivel megegyező. Igaz, 2016-hoz képest, a járművezető-hiány miatt, már sokkal többet túlóráznak a sofőrök – ismerte el a cég.

A szakszervezeti vezető szerint a sofőrök arról is panaszkodnak, hogy a BKV nem engedi meg nekik visszautasítani a túlóráztatást. Volt olyan munkavállaló, akit még egy bírósági tárgyalásra nem engedtek el – mondta Szabó. A BKV eközben tovább keresi a hónap dolgozóját a sofőrök között. Erre válaszul a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezet is keresésbe kezdett a vállalat irányítói között. Az lehet a hónap menedzsere, szól az egyik kitételük, aki elősegítette, hogy egy sofőr a kormány által támogatott családmodellben a keresztényi értékek szerint minél többet tölthessen együtt családtagjaival.