Földvári Zsuzsa: Ausztria új csodagyereke? (Kritikus könyv Sebastian Kurzról)

Publikálás dátuma
2017.12.16 08:45
PÉLDÁTLAN MÓDON FELÜGYELI MAGÁT - Sebastian Kurznak nincs egy véletlenül kiejtett szava, váratlan mozdulata FOTÓ: AFP/SEBASTIAN
Fotó: /

„Ha Sebastian Kurzból mégsem lesz kancellár, az talán nekünk is köszönhető” – fogalmazott Barbara Tóth az osztrák állami televízióban. A Falter című osztrák hetilap több nívódíjjal kitüntetett újságírója, kolléganőjével, a szintén ünnepelt Nina Horaczekkel közösen írt könyvet „Sebastian Kurz, Ausztria új csodagyereke?” címmel. Portréjuk az október 15-i előrehozott általános választások után készült, de még azelőtt, hogy az osztrák néppártot (ÖVP) vezető Kurz lezárta volna a koalíciós kormány megalakítására vonatkozó tárgyalásokat a szélsőjobboldali szabadságpárttal (FPÖ).

Önkontroll és mosoly

Sikerült-e a 31 éves politikusról (szokatlan, hogy valakiről már ebben az életkorban könyv készül) valami újat megtudni? – kérdezték a szerzőpárostól a Morawa kiadó boltjában tartott bemutatón. A szerzők, akik könyvüket Kurz tudtával, de nem hozzájárulásával írták, alaptulajdonságaként fedezték fel, hogy példátlan módon felügyeli önmagát, nincs egyetlen véletlenül kimondott szava, váratlan mozdulata, vasalatlansága. És a kontrollálás képessége minden nyilvános szereplésére kiterjed. Megrendülés, esetleges megbántódás, ijedtség sohasem látszik rajta, szinte soha nem válik meg elégedett mosolyától.

A szerzőpáros idézte az osztrák államfőtől az állítólag magyar diplomaták révén kiszivárgott megjegyzést; Alexander Van der Bellen uniós nagykövetek előtt úgy fogalmazott, hogy az irritáló Sebastian Kurz nem dohányzik, nem fogyaszt kávét, s nem iszik alkoholt. Ehhez a szerzők annyit tettek hozzá, hogy asztmája akadályozza a 186 centis fiatalembert a dohányzásban. Nem is illik a cigi sportos viselkedéséhez, amely tinédzser korától a néppárti exkluzív Duna-parti vízi klubban alakult és fejlődött ki. Kurz sok időt töltött gyermek- és ifjúkorában alsó-ausztriai anyai nagymamájánál, aki magyar, s még a 2. világháború idején ment férjhez egy Waldviertelben élő férfihez. A nagymamánál tanult meg „Basti” olyan szinten teniszezni, hogy diákkorában teniszedzőként jutott zsebpénzhez. Kurz kávét sem iszik, de az alkoholt, persze csak legbizalmasabb barátainak szűk körében, munka után nem veti meg. A Horaczek-Tóth duó vette észre, hogy a szigorúan ellenőrzött fotókon Kurz sohasem nevet önfeledten, magánemberként viszont el tudja engedni magát. „Sem a szüleim, sem a barátnőm nem igénylik a nyilvános szereplést” – magyarázta Kurz a szóló fellépéseit. Amikor szerepelt az Ö3 rádió „Reggeli velem” című vasárnapi portréműsorában -, amelyben a híres vendégek rendszerint otthonukban tálalnak kávét és süteményt Claudia Stöcklnek, a műsor házigazdájának - a külügyminisztérium volt a találkozó színhelye.

Ugyanilyen zárkózott a zselével hátra fésült hajú férfi a barátnőjével, „Susi” Thierrel kapcsolatban is. A bécsi pénzügyminisztériumban dolgozó lánnyal 18 éves koruk óta járnak együtt, a bulvársajtónak is csak annyit sikerült kinyomoznia, hogy 13 éves kapcsolatuk során két ízben szünetet tartottak. A szép szőke lány Kurz választási győzelmének ünnepén bukkant fel, egy rövid puszi erejéig gratulált barátjának. A portrékötet írói szerint a matt színűre kikent Kurznak szabályos, lágy az arca, így nőknek és férfiaknak egyaránt tetszetős lehet.

Öt férfi és egy nő

Az osztrák sajtó több helyen megírta, most a kötet is kibontja, hogy a 16 éves korától ÖVP-tag fiatalembert – aki akkor lépett be a pártba, amikor Wolfgang Schüssel kancellár az FPÖ-vel közösen kormányzott hat éven át, s Kurz-cal ellentétben rengetegen tüntettek a kabinet ellen – politikai karrierjének kezdetétől egy 30-as, illetve 40-es évei elején járó, szűk, hat tagú tanácsadói gárda veszi – vagy inkább zárja – körül. Öt férfi és egy nő alkotja a 2011 óta olajozottan együtt dolgozó csapatot: Gernot Blümel, Philipp Maderthaner, Gerald Fleischmann, Stefan Steiner, Axel Melchior és Elisabeth Köstinger. Utóbbi közülük a legismertebb, hosszú évek uniós képviselősége után Köstinger ma az osztrák parlament elnöke, a második legmagasabb rangú közéleti szereplő. Kurz esze, az isztambuli elit St. Georgs-Kollegben felnőtt Steiner. Melchior, aki a többséghez hasonlóan az ÖVP alsó-ausztriai káderképzőjében ismerkedett meg Kurzzal, a személyzeti főnök, s a szervezési ügyek irányítója, Fleischmann pedig a szóvivői és a PR-teendőket látja el. A nyurga Blümel, a bécsi ÖVP elnöke Kurz közeli barátja, ott ül a koalíciós tárgyalásokon, s ha megalakul a kormány, ő lesz a kabinetfőnök. Maderthaner vezette Kurz kampányát, s korábban is kommunikációs szakemberként állt főnöke mellett.

A hatok mindegyikének – írja a Horaczek-Tóth páros – ideológiai eszmélése arra a három évre esett (2008-2011), amikor Josef Pröll volt a néppárt elnöke, s egyben Werner Faymann kancellár helyettese. A királycsinálónak tartott alsó-ausztriai tartományi miniszterelnök, Erwin Pröll unokaöccséről van szó, aki neoliberális volt, pártreformot, modernizációt hirdetett, kivívva az ifjak lelkes tiszteletét. Párttársai eleinte sokallották Kurz nyüzsgését, de aztán ügyesen igazodott, 21 évesen már népszerű vezetője az ÖVP országos ifjúsági szervezetének (JVP). Ismerősei szerint a fiatalember borzasztóan fontosnak tartotta, hogy a szervezet élére kerüljön. Ellentétben más karrierépítőkkel, akik a politikai pálya kezdő, nem is meghatározó pontjának tekintik az ifjúsági mozgalmat, úgy ítélte meg, hogy életre szóló kapcsolatokat alakíthat onnan ki, s megindulhat felfelé. Kurz tele volt kezdeményező kedvvel, s bár társai kínosnak tartották első nagy programját, amelyben egy hatalmas Hummer terepjáróval furikázva népszerűsítette a néppárti fiatalságot, s a modernség jegyében percenként nevezett mindent „geil”-nek, ami magyarul talán szexinek, bujának fordítható. De azért népszerű volt, szerették.

A szerzőpáros elismeréssel adózik Kurz kommunikációs képességének, korát meghazudtoló magabiztosságának, amivel, ahogy fogalmaznak, szemmagasságban mer tárgyalni külpolitikai világsztárokkal. Főleg az idősebb partner mondanivalójának odaadó hallgatásában remek a külügyér, aki úgy szívja a tudást magába, mint a szivacs. Ugyanakkor úgy vélik, hogy Kurznak egyáltalán nincsenek eredeti gondolatai, véleményét professzionális könnyedséggel változtatja, persze mindig konfliktuskerülően, mindig nyomdakészen.

ÖVP-elnök, FPÖ-program

A „geil-korszak” után kapta meg 24 évesen az integrációs államtitkári kinevezést, az akkori pártelnök és alkancellár-külügyminiszter, Michael Spindelegger fedezte fel őt. Igaz, Kurz rengeteget nyüzsgött, káderképzőkön vett részt, majd irányította is az ÖVP pártakadémiáját. Befolyásos politikusoktól, bankároktól, üzletemberektől tudakolta, hogy mi legyen belőle, ha nagy lesz, milyen irányba forduljon - kitüntetéses érettségijével, a bécsi jogi egyetem elkezdésével. A menekültek befogadását (jelszó: integráció, ha van cserében teljesítmény), remekül kommunikálta a multikultit. A többi párttal és az NGO-kal szemben saját embereit hozta helyzetbe. Liberális hangot ütött meg az oktatás, a nyelvtanulás, az esti iskola kérdésében, de a migránsok munkavégzésének tiltásában semmi sem változott.

Amikor 2013-ban ő lett a külügyminiszter, korábbi dédelgetett programját, hogy már az óvodában tanítsák meg a külföldi gyerekeket németül beszélni, egy szóval sem említette. Az államszerződés aláírásának ünnepén a 27 éves fiatalember viszont szenzációs beszédben sürgette a konzervatív néppárt korszerűsítését, megnyitását az egész világ előtt. Ekkor látták meg benne igazán a politikusok a jövő nagy ígéretét. Aztán amikor 2015-ben a tömeges bevándorlás elérte Ausztriát, a mindig az idők szavát követő szuper konformista Kurz már nem kért a multikultiból, határzárat sürgetett, s tanácsadói javaslatára nem ment el a bécsi Nyugati-pályaudvarra, ahol számos kormánypolitikus személyesen köszöntötte a menekülteket.

Az immár külügyminiszter Kurz, megérezve a lakosság növekvő türelmetlenségét az idegenekkel szemben, egyre inkább a rend visszaállításának, a határok lezárásának hívéül szegődött, s a nemzetállamok megerősítéséért szállt síkra. Közben nagyon sokat utazott, mindig menetrendszerű járatokon. Ausztria nem tudta, hogy az ifjú tehetség már 2016 májusától, attól a pillanattól kezdve, hogy az osztrák államvasutak addigi vezérigazgatója, Christian Kern átvette a szociáldemokrata párt, az SPÖ és a kormány vezetését népszerűtlen elődjétől, Werner Faymanntól, kipróbált csapata segítségével nekiállt megtervezni a hatalomátvételt. Az elszikkadt ÖVP felélesztését, az öreg káderek kiiktatását. Idő előtti választásokat, a kancellári pozíció megkaparintását.

Kurz, amennyit lehetett, annyit hiányzott a kormányülésekről, s amikor végül, nem kis mértékben az ő intrikáinak hatására, a párt vezetője, Reinhold Mitterlehner eldobta összes tisztségét, úgy lépett a helyére, hogy elhitette az emberekkel: a semmiből támad fel, nem pedig a kormány egyik legrégebbi tagjaként veszi át az irányítást. Az összeesküvők időközben kiszivárgott irataiból kiderült, hogy megint csak a néphangulatot követve, a feketéből türkizbe öltöztetett ÖVP új főnöke eltökélte, magáévá teszi a szélsőjobboldali FPÖ programját, csak enyhített változatban, s még inkább finomított hangvételben. Így nyerte meg október 15-én az előrehozott választásokat. Közben a szükségesnél durvábban támadta a hivatalos Törökországot, bírálta Angela Merkel bevándorlási politikáját. Aztán már a győzelemmel a zsebében, csókokat hintve az unió felé, gyorsan leült tárgyalni a koalíciós kormányzásról a „megszelídült”, a migráció kérdésében „meglopott” FPÖ-vel.

Eleinte gyakran elhangzott, hogy Kurz a francia elnök, Emmanuel Macron politikáját követi. „Nem igaz – idézik a szerzők a német politológus, Herfried Münkler véleményét –, Macron a franciaországi jobboldali populizmussal egy saját, Európa-párti programot szegezett szembe. Kurz ellenben tökéletesen idomult az ország hangulatához, saját programjaként kikeverve az agresszív jobboldali konzervativizmust az átvett jobboldali populizmussal.”

2017.12.16 08:45

Kácsor Zsolt: Népi-nemzeti tárca

Publikálás dátuma
2018.07.21 09:30

Fotó: Fortepan/
„A jó plebejus falusi ember gyerekkori barátja 2010-ben miniszterelnök úr lett, és egyszeriben csoda történt a szegény emberrel: még a hangyák is búzaszemeket kezdtek hordani a szájába.”
Körülnéztem otthon, hogy népibb, plebejusabb értékek alapján milyen alapanyagokból tudnék tárcát írni, de nem találtam odahaza más értéket, csak könyveket. Egy rakás izét, hogy is mondják, úgynevezett prózát, ami eleve gyanús, mert a próza nem is magyar plebejus szó, ugye. Ráadásul az otthoni prózák között van egy csomó Esterházy, Nádas és Spiró – mindannyian súlyosító körülmények nemzetpolitikailag. Puff neki, én hülye. Hagytam, hogy a saját ízlésemet kövessem, nem pedig a Párt mögé beállt magyar csordáét. És ez lett belőle. Most aztán megnézhetem magamat. Vakarhatom a fejemet, hogy miképpen lesz ebből népi, plebejus tárca, ami nem csak szexi és menő, de forradalmi is, és be kell látnom, hogy alkalmasint sehogy. Pedig a Párt mögé beállt magyar csorda veszettül bőg, ki van nagyon éhezve a népibb, plebejusabb mondanivalóra, hát meg kellene valamivel etetni, én meg itt állok korszerű konzervatív tárca nélkül. Mit adjak a magyar dolgozó tömegeknek enni?
Csak tudnám, hogy a népi mérce hangadói miért éppen az írókat pécézték ki maguknak. Kipécézhették volna például a kortárs grafikusokat is. Biztosan köztük is vannak népi plebejusok és liberális urbánusok, akiket az állami támogatások ügyes variálásával egymásnak lehetne ugrasztani azzal az indokkal, hogy másképpen húzgálják azokat az izéket, a kontúrokat. Merthogy valahol az is művészet, ugye. Össze-vissza húzgálni azokat az izéket, miket is, kontúrokat. Ja, ez nem jó, ez nem magyar szó, ez a kontúr, valami népibb, plebejusabb, szexibb és menőbb szó kellene helyette. De persze pont most nem találok egy jó magyar szót se, amikor a népi-nemzeti tárcámat írom. Jellemző. Ülök az eleve gyanús fővárosban, mint egy urbánus liberális, és igazi magyar proli-plebejus létemre nem találom sehol a jó magyar szavakat. A spájzban nem néztem, hahaha, mert az se magyar. Spájz kihúzva, helyette beírni: kamra. Az olyan jó népi, plebejus szó így elsőre. Milyen kár, hogy eredetileg latin. Tessék, ez is milyen jellemző, hogy belekötök minden szóba. Ahelyett, hogy a Párt minap elhangzott felszólításának megfelelően csöndesen tudomásul venném "a baloldali-liberális gondolat összeurópai kimerülését", és elfogadnám, hogy "a konzervativizmus, a kereszténydemokrácia, a populizmus, a polgári, nemzeti-keresztény felfogás manapság az egyetlen számottevő gondolati erő".
Azt mondja, gondolati erő. Na, ez jó, ezzel lehetne valamit kezdeni. Írhatnék egy számottevő népi-nemzeti tárcát a szegény falusi emberről, a jó plebejus Mészáros Lőrincről, és az ő nagy gondolati erejéről.
A jó plebejus falusi ember gyerekkori barátja 2010-ben miniszterelnök úr lett, és egyszeriben csoda történt a szegény emberrel: még a hangyák is búzaszemeket kezdtek hordani a szájába. Így lett belőle egy új magyar plebejus Midász király. Csak ül odahaza Mészáros Lőrinc tátott szájjal, míg a hűséges, gyerekkori barát, akinek az Isten (a magyaroké!) felvitte a dolgát, ott dirigál a sok-sok magyar hangyaboly fölött, és keze intésére az apró kis állatkák buzgón masíroznak az érett kalászokkal ringó búzamezőkről a jó magyar búzaszemekkel Mészáros Lőrinc tátott szájához. És a hangyáktól még el is várják, hogy ennek ők is örüljenek. Azért ebből a buzgólkodásból jó kis népi, nemzeti, plebejus tárcát lehetne írni. Mi az, hogy tárcát! Regényt! Olyan izét, mit is, prózát. Persze, egy akárki nem tudna ebből jó magyar irodalmat csinálni. Az ásatag múltat képviselő urbánus és liberális szerzők nem jöhetnek szóba, mert igen gyanús ez a posztmodern irodalom. A magyar csorda számára minden posztmodern, ami érthetetlen, és szeretik a liberális buzik. A posztmodernekre, bárkik is azok, és bármi szentségtörőt művelnek ebben a hazában, ki lett adva a kilövési engedély. Mármint az írókra. Felkészülnek: képzőművészek, zeneszerzők, filmesek, csepűrágók, balett-táncosok. Ja nem, ez utóbbiak már meg lettek fingatva, mert buzik. Akkor maradnak a képzőművészek, zeneszerzők, meg esetleg a fényképészek, ha fotóművésznek merik magukat nevezni. Pedig valahol az is művészet, ugye. Kattintani egyet, kinyomtatni A3-as papírra fekete-fehérben, oszt’ kész is. Biztosan vannak népi, nemzeti, plebejus fotóművészek, ezekre mostantól nem ártana odafigyelni, nehogy elkapja őket az urbánus ragály. Ki kéne hajtani mindet a magyar pusztába, hadd fotózzák a fenséges magyar szürkét a lemenő nap fényében. Esetleg hajnalban. És ki kéne hajtani a pusztába a filmeseket is, hadd forgassák újra a Szegénylegényeket, ha már az a gyanús, liberális, urbánus Jancsó elrontotta. Új Szegénylegényeket a népi, plebejus magyar hazának! Sorstalanság helyett sorsot! Nehezet, keményet, férfiasat, magyart! Művésztelepeket a magyar pusztába, ahová nem elutazni kell, hanem áhítattal el-za-rán-do-kol-ni. Hittel, hűséggel, bátorsággal, igaz magyar szívvel, kipödört bajusszal. És slambuccal kell betömni a pusztába kihajtott művész urak pofáját, hadd tudják meg, milyen az igazi magyar élet a lemenő nap fényében. Esetleg hajnalban.
2018.07.21 09:30
Frissítve: 2018.07.21 09:30

Miniatúra: Németh Miklós

Publikálás dátuma
2018.07.15 14:00

Fotó: Fortepan/
„Németh Miklósnak és csapatának jelentős érdemei vannak a rendszerváltás támogatásában. A korabeli médiafogyasztó erőteljesen épülő politikai figurát látott (...) A jövőnek szóló, jelentős formátumú ember beszélt hozzá. Csakhogy, népszerűsége dacára, saját politikai pályája érdekében végül nem sokat tett.”
Az öregedő Ken Follett is Németh Miklóst választotta. Ugyan Kádárt Grósz, és nem Németh Miklós váltotta le, az Évszázad trilógiájának harmadik részében (Ken Follett: Az örökkévalóság küszöbén, Gabo, 2014.) mégis az történik, hogy midőn Rebecca, egyik hősnője viszonyba keveredik Frigyessel, a befolyásos magyarral, így beszélgetnek: „Kádár elmozdíthatatlan? Nem szükségszerűen. Közeli ismerősöm egy ígéretes fiatalember, Németh Miklós.” És a mese folytatódik a szabadság kiteljesedése és az olvasó örömére bekövetkező szerelmi végkifejlet felé Rebecca és Frigyes között.

A vállalatvezetői lobbi

Németh Miklósnak és csapatának jelentős érdemei vannak a rendszerváltás támogatásában. A korabeli médiafogyasztó erőteljesen épülő politikai figurát látott: a miniszterelnök szerény lakásban él, templomba jár, őszintén beszél, az országért dolgozik, határozott, jól megjegyezhető politikai üzenetei vannak. A jövőnek szóló, jelentős formátumú ember beszélt hozzá. Csakhogy, népszerűsége dacára, saját politikai pályája érdekében végül nem sokat tett. Németh maga említi az önálló (szociáldemokrata, másutt keresztényszocialista) párt alakításának kósza gondolatait, de aztán elveti ezeket. (Oplatka András: Németh Miklós, Helikon, 2014.) Kifejezetten kedvelte a miniszterelnöki feladatokat, de nem érzett különösebb vonzalmat a pártvezetői pozíció iránt.   Németh Miklós 1988 novemberében kezdődő kormányzásának első felét határozott intézményi reformcsomag és radikális külpolitikai nyitás jellemzi. Szoros viszonyt ápolt az őt támogató vállalatvezetői csoportokkal. 1989-ben még többféle forgatókönyv látszott lehetségesnek, egyebek mellett, hogy a párt befolyását a tulajdon felől megkérdőjelező vállalatvezetői csoport kerül hatalomra. Németh támogatta is a vállalati önállóság kiteljesedését, amely a radikális őrségváltás felé mutatott a kor gazdasági és politikai elitcsoportjában. Mindez természetesen vállalati kezdeményezésű (helytelenül: spontán) privatizációt is jelentett. A folytatásban a hatalom folyamatosan csúszott ki a pártelit kezéből, amelyet azonban a gazdasági elit nem szerzett meg. Ahhoz, hogy utóbbi bekövetkezzék, az állami vagyonkezelés gyökeres átalakulása mellett – és ez a fontosabb-, a gazdasági elitnek önálló politikai formációt kellett volna létrehoznia, ám erre nem volt képes.   Németh Miklós miniszterelnöki kinevezését részben a sikeres vállalatvezetői politikai lobbinak köszönheti. Velük indult az átalakulás története, amely máshogyan folytatódott. 1989 végére a hatalom "belső" átvételének lehetséges projektjei megbuktak (Korántsem a legfontosabb, de lényeges jele ennek a "spontán" privatizáció felváltása a központival. Ez már csak részben szól a hatalomról, inkább arról, hogy a roskatag költségvetésnek is kell pénz.), jóllehet a vállalati kezdeményezésű vagyoni tranzakciók folytatódtak.
Az odáig vezető folyamat során a gazdasági elit nem különböztette meg magát felismerhetően pártközpontos vetélytársaitól. Ehelyett gyakran pártreformerekként léptek fel. A forrongó közhangulat nem jobban működő mechanizmusokat, hanem más rendszert akart, és ellenezte, hogy a gazdasági elit szerezze meg az államosított vagyont. A pártelit kezéből kicsúszó hatalom már az új politikai erők felé billent.

Az ország talpon tartása

A választásokhoz vezető folyamatot többször színezték botrányok, a megfigyelési ügyek, az iratmegsemmisítés, agg hadfiak koholt lázadása, vagy akár Pozsgay Imre köztársasági elnöki ambíciója és a négyigenes szavazás, amely meggátolta Pozsgayt a poszt megszerzésében. Korához képest Németh csapata mesterien kezelte a kommunikációt. A folyamatok és a közvélemény középpontjában kormányzott. S mivel még a választások előtti hetekben sem lehetett tudni, ki kerül hatalomra, ezért - a magyar alkuvilág kellős közepén - a politikai intézményekre kellett koncentrálnia. Stratégiai külön alkut akkor nemigen lehetett kötni, és veszélyes is lett volna, ahogy azt Pozsgay Imre és az MDF megkeseredő románca mutatta. 
Amikor tisztázódtak a viszonyok, különös kísérletek történtek. 1990 májusában Németh Miklós átadta a képviselők soraiban meghúzódó ügynökök vélhető listáját Antall Józsefnek. A lépés önmagában is felesleges volt, hiszen a titkosszolgálati adattár is a kormányhoz került, ám a források nélküli lista zavart keltett, a titkok a hatalom piacára kerültek. Németh Miklós Gál Zoltánra mutatott, tőle kapta, ő csak postás; pedig az akció valódi forrását és indokát Németh Miklós manipulatív játékai között érdemes keresnünk.
Mindezzel együtt is Németh elősegítette a választások utáni korszak vértelenségét. Az egész folyamat könnyen, bár sokak szerint túl könnyen zajlott le. A vér hiányát ne sajnáljuk, az izzadságét igen. Az ország későbbi vezetése a hagyományos európai demokrácia tanfolyamán közepes eredményt produkált: mást tanultak helyette, ahogy ennek tanúi vagyunk.
Németh idejében a kormány dolga az volt, hogy talpon tartsa az országot, visszafogja a költségvetést, folytatható állapotokat őrizzen meg. Eközben az MSZP vezetői saját (gyakran zavaros) céljaikat követték, a médiát szórakoztatták nyilatkozatokkal, vagy valamelyik belháborújukat vívták. Jóllehet az MSZP már nem volt állampárt, igyekezett a kormányzás egyfajta felső kapcsolatának látszani. Mindez olyan korszakban történt, amikor a napi kormányzás a túlköltés visszafogását, a restrikciót jelentette, és nem a szociális érzékenység tettre váltását. A szociáldemokrata szöveg és a piacgazdasági építkezés valósága ütközött. 
Tény az is, hogy a megújult párt kommunikációjának közepében a szabadság-demokrácia-megújulás szentháromsága csillogott, és sokan bátrak, szókimondók voltak. A párt egésze azonban kaotikus képet sugárzott önmagáról. Az MSZP állandósult belharcainak tükrében talán nem is kell csodálnunk, hogy Németh kiszállt az elnökségből, és saját pártalakítási ambíciók híján, a választások után külföldre ment. Gondolatai azonban itthon maradtak.

Látogató a munkahelyén?

Röviden számba vesszük Németh Miklós egyéniségének pár rétegét. A róla szóló könyv hátránnyal induló, de szorgalmas vidéki tehetségnek, a feltörekvő politikai csoport tagjának mutatja, aki az egyetemen részt vett a városi káderelit elleni harcban, a vidéknek járó juss megszerzésében. Könyvének intimpistás megjegyzése Bartha Ferencről elég árulkodó részlet. Talán barátok voltak korábban, s mégis, évtizedekkel később, Bartha halála után, Németh súlyosan személyeskedve emlékszik rá - akár úgy is lehetett, ahogy írja, ám akkor miniszterelnökként osztozik a felelősségben. ("Barthának, a Nemzeti Bank elnökének majd leesett az álla, mikor közöltem vele a döntést - a forint leértékeléséről van szó (T.I.). Most pedig – mondtam - a kormány és az MNB kiad egy közös közleményt. Tíz perc alatt történt mindez. Szólhattál volna reggel, dünnyögte Bartha. Nos, valóban nem ezt tettem, de azt is tudtam, miért nem. Minden leértékelés a korrupció és a nyerészkedés melegágya. A felértékelés is." Oplatka, 199.o.) Pályája során olykor nehéz helyzetekkel találkozik, amelyeket többen csak alkohollal képesek enyhíteni. Szemlélődik, gyakran meglepődik. Az is meglepetésként érhette, amikor Grósz miniszterelnöknek javasolta.
Ekkor a kortárs olvasó már csóválja a fejét. Oplatka András, a Némethről szóló könyv szerzője (inkább szerkesztője) hajlamos a volt miniszterelnök legendáját túlépíteni, amely szerint a tehetséges vidéki srác derekasan helytállt a városban, s később is a munka és a kitartás vitte előre, soha a karrier természetes vágya. És ott aztán, egyre feljebb, csuda dolgokat látott. Mintha csak látogató lett volna munkahelyén. Az Oplatka-Németh kettős időnként túllő a célon. Némethnek a folyamatokban való meghatározó részvétele akkor is értékelendő, ha közben a cukrozott árvalányhajat nem fújják be aranyfüsttel. Feltoluló iróniámat visszafogva sietek megerősíteni, hogy a könyv több pillanata forrásértékű. 
Németh okos, fürge agyú ember, attitűdje gyakran ironikus és intrikus. Fellépéseit kordában tartotta, ízes beszédmódját, hanghordozását megtartotta, nem vette át az apparátus ködös, fontoskodó félrebeszélését, vagy az értelmiség habzó modorát. Képességei segítették fényes karrierjét a pártközpontban, ahol nem elsősorban a könyvéből kitetsző jámborságot, hanem cselekvő együttműködését várták el, és kapták meg. Szakértői kormányának mítoszát csupán okos kommunikációnak kell minősítenem. (Szakértői kormánynak azért nevezték, mert korábban "nem szakértői" kormány - MSZMP-felügyelet - volt, illetve kormányában, különösen a másodikban, számos szakember dolgozott. De azért ez is túlzás. A Németh-kormány – helyesen - politizált, a pártok helyett, gyakran ellenük. Ezt akkor meg lehetett tenni, később nem.) Tapasztalt politikussá vált, nívós tanácsadókkal vette körbe magát. Megérezte a rendszerváltás hangulatát, végrehajtotta, amit lehetett, amire képes volt. S végül ez számít, a haza hálás lehet neki.
(Ez a szöveg egy várhatóan szeptemberben, a Joshua Könyvek kiadónál megjelenő kötet kéziratának szerkesztett alfejezete.)
2018.07.15 14:00
Frissítve: 2018.07.15 14:49