ÁSZ;Jobbik-Konzervatívok;tüntetés;

2017-12-16 06:07:00

Árpádsáv és uniós lobogó

Árpádsávos és európai uniós zászló, bőrfejű és demokrata. A Fidesz székházánál összegyűlt nagyjából 1500-2000 fős tömeg módfelett eklektikus képet nyújtott. Ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkészt, Schiffer Andrást (LMP), Juhász Pétert (Együtt) és a momentumos elnököt, Fekete-Győr Andrást is láttuk. Bár az MSZP-hez és a Demokratikus Koalícióhoz hasonlóan a Magyar Liberális Párt is bejelentette, hogy távol marad az eseménytől, egy férfi a Liberálisok dzsekijében jelent meg. A rend kedvéért: a jobbikosok erős többséget alkottak.

A fáklyás demonstrációt a Jobbik hirdette meg, tiltakozva az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kilátásba helyezett – összesen több mint 660 millió forintos – büntetés ellen. A szervezők mindent elkövettek, hogy a tüntetők közül senki ne érezzen késztetést megrohamozni a Fidesz-székházat: a Lendvay utcát lezárták, a színpadot a Hősök tere felőli oldalon alakították ki.

„Jó éjszakát Fidesz, jó reggelt Magyarország!” – köszöntötte a demonstrálókat Jakab Péter, a Jobbik szóvivője. Több szónok is a Rákosi-korszakhoz hasonlította a fideszes rendszert, amiért próbálja ellehetetleníteni egy ellenzéki párt indulását a választáson. Időnként felharsant a kórus: „Orbán, takarodj!” A nem jobbikosként felszólaló Puzsér Róbert újságíró a tömeg összetételére utalva kijelentette: ez egy szürreális koalíció. De – mondta – ugyanilyen szürreális a Fidesz rendszere is.

Fordulópontként értékelte a demonstrációt Vona Gábor, a Jobbik elnöke, mert sokféle ember jött el a pártja által meghirdetett tüntetésre. Orbán fél – jelentette ki Vona. A kormányfő lépései egy bukás felé tántorgó diktátor utolsó vergődésére emlékeztetik. Nem kell szeretni egymást, elegendő, ha elfogadjuk, hogy minden történelmi seb dacára együtt kell építeni az országot – mondta.

Pár órával a demonstráció előtt a Jobbik közzétette azt a jelentéstervezetét, amely alapján az ÁSZ büntetni készül a pártot. A Jobbik egyúttal kérte a szakembereket, értékeljék nyilvánosan az anyagot. Így a magyar értelmiség meg tudja majd adni a választ arra, hogy ez egy számvevői szempontból kifogástalan munka, vagy esetleg egy pártközpont megrendelésére készült kivégzési parancs végrehajtása. (A tervezetből nem derül ki, milyen konkrétumokra alapozta a számvevőszék a büntetést.)

Szintén a tüntetés napján a kormánypárti Pesti Srácok – szerződésmásolatokkal illusztrált – cikkében azt írta, hogy Simicska Lajos a plakátügyletek során „százmilliókkal tömte ki” Vona Gábor pártját. A Jobbik erre felidézte, hogy – más jogi lehetősége nem lévén plakátkampánya folytatására – 1100 reklámberendezést vásárolt, és azokon folytatta tovább 2017-es kampányát. A kormányhivatalok azonban a reklámberendezések Jobbik általi használatát jogellenesnek minősítették, a hatóságok táblánként 150 ezer közigazgatási bírságot kezdtek el kiszabni.

A reklámberendezések tulajdonjogát a párt a „héten eladni kényszerült”. Kérdésünkre, hogy kinek és mennyiért, a Jobbiktól ezt a választ kaptuk: rosszabb kondíciókkal, ugyanazoknak, akiktől vették.