Leekens álma - Megtelik majd az új Puskás-stadion

Publikálás dátuma
2017.12.16 14:07
A kapitány (j) egyelőre tájékozódik. Fotó: Tóth Gergő
Fotó: /
A magyar válogatott belga szövetségi kapitánya nyílt személyiségnek tartja magát, aki nem ijed meg a problémáktól. Úgy véli, soha nem szabad másik edzőt másolni, és a magyar válogatott játékosainak harcolniuk kell azért, hogy visszaszerezzék a tiszteletet - olvasható a Magyar Nemzetben.

Georges Leekens eddigi tapasztalatairól, terveiről adott interjút a lapnak, ebből idézünk néhány részletet.

– Már több hete jár mérkőzésekre, ismerkedik a honi közeggel. Mi az, amit pozitívnak ítél, és mi az, amit nem?

– Az örömteli, hogy mindenki szenvedélyes, lelkes. De azt látom, hogy néha jobban kéne kontrollálni a pályán történteket, gyorsabban gondolkodni. Sokszor a játékosok túl gyorsan akarnak cselekedni, akár két dolgot akarnak egyazon pillanatban végrehajtani. Ez nem lehetséges. Egyeztettem az NB I-ben tevékenykedő edzőkkel, akikkel a cél természetesen minél magasabb szintre jutni. Abban állapodtunk meg, kapcsolatban maradunk, kapok majd információt a játékosokról (az éppen háttérben lévőkről is), ahogy a kluboknál folyó munkáról is beszámolnak. Meglátogatok további klubokat, akadémiákat, hogy minél többet tudjak.

A szövetségi kapitány arra a kérdésre, hogy mi viheti sikerre a válogatottat, így válaszolt:

– Hit, szenvedély, motiváció. Persze lehet olykor rossz napunk, de akkor is az adott napon lehetséges legjobb formánkat kell hozni, és törekedni kell arra, hogy megnehezítsük az ellenfél dolgát. Összességében a sikert neked, saját magadnak kell megteremtened, az nem pottyan csak úgy az öledbe.

Az interjú így végződik:

– Többször előfordult, hogy élő szerződését felbontotta. Mi a garancia arra, hogy ezúttal nem távozik idő előtt?

– A garancia az, hogy tisztelem az embereket, és úgy vélem, ők is tisztelnek engem. Garancia a kemény munkám és az, hogy Magyarországra költöztem. Minden szakmai tapasztalatommal segítem a magyar labdarúgást. Amennyiben hallgatnak rám és követnek a körülöttem lévő emberek, át tudom adni a bennem lévő szenvedélyt. És azt látom, hogy Magyarországon nemcsak a futball, de a sport egésze rengeteg támogatást kap az ország vezetésétől. Hinni kell a sikerben, és kevésbé negatívan hozzáállni a dolgokhoz. Persze ha rosszul játszol, el kell fogadnod a kritikákat, ahogy én is elfogadom. Ám nap mint nap egymást segítve keményen kell dolgozni, hogy elérjük a kitűzött célt. Együtt kell győzni. Épp ezért szeretem azokat a játékosokat, akik a csapatért játszanak. Azokat, akik nem egyedül, hanem a csapattal együtt akarnak győzni. Persze egyes labdarúgókban rejlő képességek jelenthetnek pozitív különbséget egy ellenféllel szemben, de alapvetően a csapat a legfontosabb. Ugyan jelenleg vesztettünk pár tapasztalt játékost, de ez egyben azt is jelenti, hogy másoknak kell vállalni a felelősséget. Olyan együttest szeretnék, amely keményen dolgozik, olyat, amelyet tisztelnek az embernek, s amelyért kimegy majd 70 ezer ember az új Puskás-stadionba. És az az álmom, hogy a csapat érje ezt el! Nem én, hanem a csapat, mert én sosem nyertem semmit, amióta edző vagyok, mindig a csapataim nyertek bármit is! Hiszek benne, hogy az álmok valóra válhatnak, ha keményen dolgozunk értük, és hiszünk bennük.

Részleteket itt talál!

Szerző
2017.12.16 14:07

Öttusa Eb: Marosi Ádám és a csapat is ezüstérmes

Publikálás dátuma
2018.07.22 20:34

Fotó: MTI/ Kovács Tamás
Marosi Ádám ezüstérmet szerzett a férfiak versenyében a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon. Szintén másodikként zárt a magyar csapat, kiegészülve Demeter Bencével és Regős Gergellyel.
Egyéniben Demeter az ötödik, Regős huszonhetedik helyen végzett. Győzött a francia Valentin Prades, míg a harmadik helyet a brit Joseph Choong szerezte meg. Csapatban a franciák voltak a legjobbak, a bronzérmet pedig az ukránok harcolták ki.
Marosi a tizedik legjobb eredményt érte el a 200 méteres úszásban, a vívása azonban nagyszerűen sikerült, erős pluszban zárt, 23 ellenfelét győzte le és csak 11-től kapott ki. Ezzel ebben a számban második volt és összetettben is ebbe a pozícióba zárkózott fel. Lovaglása során csak egy akadályt vert le - a 6-osnál esett le a rúd -, így a maximálisan megszerezhető 300-ból 293 pontot szerzett és őrizte második helyét.
A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásban a 2009-ben egyéni világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes, 2013-ban Eb-győztes Marosi az első két lövészet után az élen haladt, aztán a harmadik, gyengébben sikerült sorozatát követően Prades megelőzte, negyedikre viszont - pontos célzásának köszönhetően - megint ő futott ki elsőként a lőállásból. Az utolsó 800 méteren Prades előbb befogta, elment mellette, majd Marosi előzött vissza, de a végét a francia bírta jobban.
Szombaton a nők versenyében Kovács Sarolta bronzérmes lett, a magyar csapat Alekszejev Tamarával és Földházi Zsófiával együtt az első helyen végzett. 
A kontinensverseny hétfőn a vegyes váltók versenyével ér véget.
Szerző
Témák
öttusa
2018.07.22 20:34
Frissítve: 2018.07.22 20:45

Az esélyesek könnyed sikerével kezdődött a szezon

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:46

Fotó: MTI/ Bodnár Boglárka
A címvédő MOL Vidi FC és a tavalyi ezüstérmes Ferencváros is négy gólt szerezve győzött az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idényének első játéknapján.
Lesz mérkőzés? – kérdezték a Bozsik-stadion fedett tribünjén helyet foglaló szurkolók szombat este, amikor a kispesti szezonnyitó kezdetére dörgéssel, villámlással és heves esőzéssel megérkezett az ítéletidő. Addigra Felcsúton hivatalosan is megkezdődött a 2018/2019-es hazai labdarúgóidény, a Honvéd–Haladással párhuzamosan pedig további három találkozó zajlott: a Vidi különösebb megerőltetés nélkül nyert a több, mint 80 percig emberhátrányban futballozó újonc Kisvárda ellen.
Végül a XIX. kerületben is volt játék, melyet a nem csillapodó időjárásra való tekintettel Berke Balázs játékvezető csupán egyszer, az első játékrész hajrájában szakított meg. A kilátogatók öt gólt, egy kiállítást és helyenként kifejezetten látványos megoldásokat is láthattak. A hazai közönség nagy örömére a végjátékban már nem a villámok, hanem a kispestiek saját nevelésű fiataljai villogtak, a 22 éves Lukács Dániel első élvonalbeli gólját jegyezte, az NB I-ben szombaton, 17 esztendősen debütáló Czipf Dominiket pedig csupán a felső léc akadályozta meg abban, hogy gólt ollózzon Király Gábornak.
„Sikerült mindent megcsinálom, amit a mester kért, de ennél is jobban örülök annak, hogy megszereztem az első gólomat a Honvédban. Még a kispadon ülve kigondoltam, hogy ha betalálok, a vizes füvön megcsinálom a becsúszós gólörömöt, nagy élmény volt az első gólom. Külön jóleső érzés, hogy ezt még a Bozsik-stadionban élhettem át” – értékelt lapunknak a bő fél órát játszó Lukács, aki csapatával együtt a harmadik fordulóban szerepelhet utoljára az építkezés miatt lebontás előtt álló Bozsikban hazai pályán.
Kispesten a válogatott másodedzőjeként jelen volt Gera Zoltán is, aki másnap az Üllői úton, a Ferencváros stábtagjaként kapott szerepet. Gera és a stadion hazai szektoraiba (az egyik kapu mögötti rész egy korábbi büntetés miatt zárva volt) jegyet vásárlók vasárnap jóval több helyzetet láthattak, mint csütörtökön, az Európa-liga kieséssel végződő izraeli mérkőzésen. A házigazda végig irányította az összecsapást, amely igazából már 45 perc alatt eldőlt: az FTC a Videotont „másolva” szintén négy gólig jutott.

Gól, kiállítás, bocsánatkérés (Népszava-interjú)

Az FTC-ből kölcsönadott Priskin Tamás szerezte a Haladás egyenlítő gólját Kispesten, ám a csatár a teljes mérkőzést nem játszhatta végig, mivel egy ütésért a hajrában kiállították. – Magasról zuhant a mélybe, hiszen bár góllal segítette új csapatát, később piros lapot kapott. – Elismerem, hogy hülyeséget csináltam, nem szabadott volna visszaütnöm. A gólnak viszont ennek ellenére is örülök, fontos, hogy már az első mérkőzésemen sikerült betalálnom. Sajnálom, hogy nem sikerült pontot szereznünk. – Volt csapattársát, Batik Bencét találta el. Ír majd neki egy üzenetet? – Előtte én is kaptam tőle, azt nem vette észre a játékvezető, az enyémet viszont igen, ilyen a futball. A csapattársaimtól elnézést kérek. – Újrakezdés – a mellőzöttség időszaka után ez lesz a jelszava? – Egyértelműen a több játéklehetőség reményében érkeztem Szombathelyre, a legfontosabb, hogy minél többet játszhassak. Bízom benne, hogy az idei szezon más lesz, mint az előző.

Az 1. forduló eredményei

Puskás Akadémia–Debrecen 0-1 Felcsút, 931 néző. Játékvezető: Vad II. Gólszerző: Calvente (77.) MOL Vidi FC–Kisvárda 4-0 Felcsút, 1744 néző. Jv.: Bognár T. Gólszerzők: Lazovic (16.), M. Scepovic (36.), Juhász R. (44.), S. Scepovic (92.) Kiállítva: Vári B. (Kisvárda, 12.) Mezőkövesd–Paks 3-1 Mezőkövesd, 1977 néző, v: Erdős. Gólszerzők: Drazic (30.), Szalai A. (38.), Cseri (80.), illetve Kulcsár D. (33.) Budapest Honvéd–Haladás 3-2 Bp., Bozsik-stadion, 1670 néző. Jv.: Berke. Gólszerzők: Danilo (38.), Kamber (67.), Lukács D. (76.), illetve Priskin (45.), Bamgboye (80.) Kiállítva: Priskin (Haladás, 81.) FTC–DVTK 4-1 Bp., Groupama Aréna, 6920 néző. Jv.: Andó-Szabó. Gólszerzők: Tamás Márk (öngól, 14.), Heister (25.), Varga Roland (45+2, 69.), illetve Bacsa (45.) 

2018.07.22 19:46