karácsony;jutalom;Erzsébet-utalvány;Trócsányi László;

2017-12-20 12:14:00

Nem sajnálta a Jézuska a minisztériumoktól az Erzsébet-utalványt

Bőkezűen bánnak dolgozóikkal a minisztériumok, az igazságügyi tárca gáláns karácsonyi pulykapénzzel lepte meg alkalmazottait. Nem maradt ki a sorból a miniszter az államtitkáraival sem, 200 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kaptak. Más helyeken nem osztottak jutalmat. 

Orbán Viktor kormányfő hiába tiltotta meg évekkel ezelőtt, hogy állami vezetők jutalmat vegyenek fel, Trócsányi László igazságügyi miniszter nem tudott ellenállni a kísértésnek - írja a karácsonyi jutalmakról érdeklődő Magyar Nemzet. 

A minisztériumoktól kapott válaszokból kiderült, hogy az igazságügyi tárcánál minden dolgozó – a miniszter és a négy államtitkár is – 200 ezer forint értékű Ajándék Erzsébet-utalványt, valamint járulékokkal 12 100 forint értékű ajándékot kapott év végén. A csaknem ötszáz dolgozónak adott pluszjuttatás összesen több mint 150 millió forintba került.

A Lázár János vezette Miniszterelnökség, a Szijjártó Péter irányította Külgazdasági és Külügyminisztérium vagy a Rogán Antal alá tartozó Miniszterelnöki Kabinetiroda alkalmazottai egy forintot sem kaptak. Nem vesz fel jutalmat Orbán Viktor sem.

Nem úgy Pintér Sándor belügyminiszter, aki még az igazságügyi miniszterénél is nagyobb ajándékkal kedveskedett a dolgozóknak.

A minisztérium válasza szerint az 1280 dolgozó év végi juttatására csaknem 524 millió forintot költöttek járulékokkal együtt (egy főre átlagosan 408 ezer forint jutott). A pénzt Erzsébet-utalványban kapták meg. Pintér Sándor saját magának nem utalt ki év végi juttatást, és ugyanígy nem kaptak semmit az államtitkárok sem.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint „a felelős gazdálkodásnak köszönhetően” mind a 661 dolgozó külön juttatást kapott, ráadásul a tavalyinál tíz százalékkal magasabb összeget. Simicskó István miniszter és államtitkárai nem kaptak pluszjuttatást.

A Nemzetgazdasági Minisztérium dolgozói "150 ezer forint rekreációs juttatásban részesültek".