karácsony;menekültek;

2017-12-23 07:35:00

Karácsony

Tegnap újabb településen kellett a rendőrségnek intézkedni migránsok miatt. Az éjszaka folyamán egy menekült pár önkényesen bement az egyik üres ház istállójába. Kora reggel a gyereksírás hallatán egy szomszéd átment körülnézni. Öltözékük alapján rögtön látta, hogy idegenek.

"Migránsok a Béláéknál!" kiabálással rohant a szomszédhoz, aki riasztotta az őrsöt. Perceken belül felbolydult a 272 lelkes falu élete. Többen összegyűltek és inzultálták a férfit és a nőt, aki éppen szoptatta újszülöttét. Később a rendőrök őrizetbe vették és elszállították a családot. Egy hatósági közlemény szerint a lakosság éberségének köszönhető, hogy sikerült elkapni az illegális határsértőket. Megtudtuk, hogy a férfi neve N. József, neje Mária.

Értesítették a miniszterelnököt is, aki örömmel nyugtázta az esetet és továbbolvasta a számára írt beszédet az isteni gondviselésről - szentestén szól majd népéhez. Külön aláhúzta a részt, miszerint tévedés gyűlöletnek tekinteni a kampányt egy 87 éves magyar migráns és a menekültek ellen, mivel az a keresztény hazaszeretet kifejezése. Az, hogy ez a szópárosítás egy oximoron, nem tűnt fel neki.