Sebes György: A média szép új világa

Publikálás dátuma
2017.12.23 08:00
FOTÓ: MARKOSZOV SZERGEJ
Fotó: /

Április 8-a után már nem folytatom - mondja az ismert és népszerű rádiós. Persze a műsoráról van szó, valamint arról, hogy abban az esetben nem csinálja tovább, ha a jelenlegi kormány hosszabbíthat. Mert ha ismét ők győznek, akkor nem volt értelme az egész eddigi munkájának. A műsorvezető úgy érzi, hogy - a magyar belpolitika sajátosságaiból adódóan - az utóbbi években inkább haditudósító volt. Mert természetesen ő is - másokkal együtt - igyekezett felhívni a figyelmet, milyen országban élünk, de amennyiben ez a hatalom tovább működhet, úgy érezhetik, pusztába kiáltották szavaikat.

Tovább, ahogy eddig volt

Rádiós kollégám persze nem nyilatkozott, nem interjút adott, nem a nyilvánosságnak szánta szavait. Szigorúan magánbeszélgetést folytattunk, tehát most, hogy leírtam, titkot sértettem, mégsem tudtam megállni, hogy ne ezzel kezdjem. Minthogy pontosan témánkba vág. Mi lesz a médiával, valamint a sokat emlegetett és gyakran hiányolt sajtószabadsággal a következő parlamenti választás után? Pontosabban akkor, ha bejön a "papírforma" és Orbán Viktorék folytathatják, amit elkezdtek. Vagy még inkább: véglegessé formálhatják nagy művüket.

Most egyszerűnek látszik a válasz: "business as usual", vagyis minden megy tovább, ahogy eddig volt. A média túlnyomó része már úgyis a kezükbe került. Mészáros Lőrinc, Andy Vajna és Habony Árpád sajtóbirodalma biztos lábakon áll. Feladni nem fogják hosszú évek kitartó munkájával megszerzett tulajdonukat, de megváltoztatni sem. Változatlanul kiszolgálják, néha pedig képviselik a hatalmat, s megtesznek továbbra is mindent, hogy az emberekkel elhitessék: ez a létező világok legjobbika. Számukra ez szabadon - a megfelelő érdekek mentén - választott feladat, de erősíti őket az egykor közszolgálati, ma már csak annak csúfolt média is, élén a Magyar Távirati Irodával, amely ennyire dicstelenül még a pártállami években sem szerepelt.

Ebben a 2010 óta következetesen és biztonsággal kialakított rendszerben - a feltételezett 2018-as fideszes győzelem után - akár meg is maradhatnak azok az orgánumok, amelyeket kormánykritikusnak nevezhetünk. Ahogy eddig, később sem sokat ártanak, viszont lehet velük dicsekedni. A nemzetközi színtéren létükkel és hangjukkal igyekezhet a kormány bizonyítani, hogy ebben az országban virágzik a demokrácia és van még sajtószabadság. Persze a Népszabadság szomorú sorsa mindenkinek figyelmeztető lehet: ha túlságosan sokat képzelnek magukról, előfordulhat olyan gazdasági kényszer, ami miatt az illető lap, vagy rádió/tévé - sajnos - nem működhet tovább. Ne legyenek kétségeink, a hatalomnak ma is megvannak és sajnos meg is maradnak az eszközei arra, hogy ne szabadulhassanak el túlzottan az ellenzékinek tartott orgánumok. A gyeplő ki van engedve, de az egyik - vagy ha úgy tetszik: a másik - végén biztos kezek tartják.

Mi lenne, ha...

Tulajdonképpen abban az esetben sokkal nagyobb zűrzavarra számíthatnánk, ha valamilyen most még nem látható ok miatt nem jönne be a papírforma. Akkor ugyanis az új kabinet ellenséges médiakörnyezetben lenne kénytelen kormányozni, nem beszélve - az új kormány szemszögéből ellenzéki többségű - közmédiáról. Az lenne csak az embert próbáló feladat, amihez képest a 2002-es hídfoglalás, meg a többi akció, sőt még a 2006-os Kossuth téri tüntetéssorozat is gyerekjátéknak tűnik. Bár a jelenlegi kilátások nem arra utalnak, hogy a mostani ellenzék bármely pártjának ilyen gondokkal kellene szembenéznie, azért eljátszhatunk a gondolattal, mi lenne, ha...

Az új kormánytöbbség azt tenné-e, amit az ellenzék akkori vezére 2002-ben. Miután ugyanis - számára váratlanul - távoznia kellett a miniszterelnöki székből, az államfőhöz fordult, mert "megítélése szerint sorozatos támadások érték a magyar sajtó szabadságát és súlyos helyzet alakult ki". Ha most - még váratlanabbul - újra ellenzékbe kerülne, az új kormány tehetne panaszt a nem létező köztársaság jelenlegi elnökénél (és tételezzük fel, hogy ő hajlandó is lenne egy ilyen ügyben legalább találkozni a panasztevővel.) Hiszen nagyon is aktuális, amit Orbán Viktor akkor - egy egészen más helyzetben - írt: "az elmúlt időszakban a Magyar Televízióban történt jogsértések veszélybe sodorták a közszolgálati csatorna pártatlan és független működését”. Tényleg valós veszély napjainkban, hogy "egyoldalúbbá válhat a magyar televíziós tömegtájékoztatás” (ha ugyan ez még lehetséges), így "tovább fokozódik a magyar média amúgy is súlyos kiegyensúlyozatlansága”.

Orbán Viktor - akaratlanul - a jövőt (vagyis napjaink helyzetét) festette le 15 éve. Annak idején azt is kérte Mádl Ferenc köztársasági elnöktől, hogy "alkotmányos jogkörével élve vesse latba befolyását a törvényes viszonyok, a sajtó szabadságának helyreállítása érdekében”. Ma már ilyent nem kérne, még ha - találkozva egy fiatalemberrel, amit Karinthy oly remekül megírt - látná is, hogy hová fajultak a dolgok saját uralkodása alatt. Azt meg valószínűleg sosem tudjuk meg, mit tennének az újonnan győztesek, ha az előző kormány médiatúlsúlya közepette kellene működniük.

Mindenesetre Orbán Viktor 2002-ben hamar rájött, hogy hiába a szép szavak, a szerinte káros egyoldalúságot és kiegyensúlyozatlanságot még az államfő sem képes helyrebillenteni. Másra hallgatott tehát. Alig néhány héttel a Mádl-Orbán találkozó után Medgyessy Péter azt mondta: „akinek televízió kell, vegyen magának”. Az akkori miniszterelnök egyébként elődje - történetesen Orbán Viktor - felvetésére reagált. A Fidesz vezetője ugyanis még próbálkozott egy kicsit az általa demokratikusnak tartott megoldással, s azt javasolta, osszák fel az akkor még valóban közszolgálati Magyar Televíziót. Olyan médiatörvényt szorgalmazott, amely két egyenrangú csatornára osztotta volna a köztévét: az egyiket kapták volna a kormányzó szocialisták, a másikat meg a "polgári, nemzeti erők".

Ám ez sem jött be. Így régi harcostársával, Simicska Lajossal hozzáfogtak saját médiabirodalmuk felépítéséhez. Az eredményt már 2010 után is láthattuk, s az egykori szobatárssal való szakítás - 2014 után - csak fokozta Orbán harci kedvét. A mai magyarázat erről úgy szól, hogy sikerült visszabillenteni a médiaegyensúlyt, s végre megszűnt a balliberális megmondóemberek „valóságértelmezési monopóliuma”. Az senkit sem zavar, hogy a libikóka annyira átbillent, hogy már teljesen alkalmatlan a hintázásra.

Nem saját vélemény volt

Így jutottunk el napjainkhoz, amikor már semmilyen bírálat, vagy jótanács nem érdekli őket. Hiábavalók a szövetségesek - az uniós vagy a NATO-tagállamok - figyelmeztetései is. Ezek közül a leginkább feltűnő az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivőjének közelmúltban tartott előadása volt. Az elhangzottakat persze a magyar kormány azonnal visszautasította, majd megkísérelték úgy beállítani, mintha David Kostelancik saját véleményét mondta volna el. Az sem zavarta őket, amikor több helyről is megerősítették, egy amerikai diplomata nyilvánosan sosem mond olyasmit, amit ne egyeztetett volna Washingtonnal. Márpedig ott súlyos hiányokat látnak a sajtószabadság terén. Kifogásolják, hogy a médiapiacot a kormány és szövetségesei uralják, ezzel egy időben pedig - természetesen - csökkent a kormánykritikus cikkek száma. Hiányolják a nézetek ütköztetését, ami pedig nagyon fontos egy képviseleti demokráciában. Az sem tetszik nekik, hogy az állami hirdetéseket a baráti médiatulajdonosok kapják, miközben a független médiumoknak szinte semennyi nem jut. Még annak a híre is eljutott Washingtonba, hogy a magánvállalkozásokkal közlik, ne hirdessenek a független médiumokban, ellenkező esetben retorziókra számíthatnak. És így tovább. A jelek szerint Magyarország eddigi barátai nem értik, milyen "szép, új világot" teremtettek hazánkban. Ha így áll a helyzet, akkor persze már az is kérdéses, hogy a barátaink-e. Majd mi megmutatjuk - ez a hivatalos kormányzati állásfoglalás.

Mindennek meg is van az eredménye. A 2017-es sajtószabadság-index alapján 180 állam közül Magyarország a 71., a közép-európai térségben pedig az utolsó előtti helyen áll. Ez azt jelenti, hogy 2010 óta 48 hellyel került hátrébb. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet idei éves jelentése azt is szóvá teszi, hogy Orbán Viktor az utóbbi több mint hét évben egyre szorosabbra fogta a médiát. S a magyar kormány talán magára veheti azt a megállapítást is, hogy sok demokratikus állam a szabadságjogokat elnyomó, a propagandának túlzott teret adó korszakába lépett.

A már említett Kostelancik ügyvivő idézte Thomas Jeffersont, Amerika egyik alapító atyját és harmadik elnökét. Ő azt írta egykor, hogy „inkább teszem ki magamat a túl sok szabadsággal járó kellemetlenségeknek, mint a túl kevéssel járóaknak.” Vagyis úgy vélte, a valódi demokrácia összes hibájával és problémájával együtt még mindig jobb, mint amikor a hatalom dönti el, mit kell gondolni, és milyen hangokat szabad meghallgatni. A média feletti szinte teljes uralom közepette sem ártana elgondolkodni az ilyesfajta régi igazságokon. A 21. században, Európa közepén legfeljebb csak ideig-óráig lehet kísérletezni az idő kerekének visszafordításával. A lakájmédia pedig sosem biztonságos, mert - ahogy Simicska esetében is bebizonyosodott - a szél fordulásával ők is megfordulnak.

Igaz, a tanulságok messzire mutatnak. A közeli jövő viszont nem ígér változást.

Szerző
2017.12.23 08:00

Zöld energiáról álmodik a kormány

Publikálás dátuma
2018.07.21 11:00
A kép illusztráció
Fotó: SCIENCE PHOTO LIBRARY/
Az Orbán-kormány eddig az atomenergia mellett tette le a voksát, ami mellett mostanában kezd megjelenni a napenergia. Mostanra eljutottunk oda, hogy a kormány hivatalosan szinte teljesen karbonmentes jövőről álmodik.
Magyarország 95 százalékban szén-dioxid-mentes energiatermelést céloz meg – közölte a héten Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló tanácskozásán. Szavai szerint ez atomenergia-felhasználást jelent, de szerepet kap a biogáz, valamint a geotermikus- és a napenergia is.  A jövőbeni „energiamix” kérdésének súlyához képest ez ismét némi hangsúlyeltolódást mutat nem csak az előző Orbán-kabinet, de még Palkovics László újdonsült energiaügyi államtitkára, Kaderják Péter néhány hete elhangzott álláspontjához képest is.  A Fidesz-KDNP 2011-es energiastratégiája még „atom-szén-zöld” forgatókönyvet fogadott el. Bár ez formailag még érvényes, három éve aláírtuk a szénégetés kivezetését célzó párizsi klímaegyezményt. Pedig a második legfontosabb termelőnk a helyben bányászott, környezetszennyező lignitből áramot előállító Mátrai Erőmű, amely idén Mészáros Lőrinc érdekkörébe került. Bár az egység új lignitblokk-építési engedélyért előszobázik, az Orbán-kabinet erről mindeddig nem nyilatkozott határozottan. Igaz, Kaderják Péter a hónap elején az Inforádióban a szénalapú áramtermelés jövője ellen foglalt állást.  A lehetséges fejlesztési irányok közül az előző Orbán-kabinet – a számos szakértői aggály dacára - egyetlen egy mellett kötelezte el magát határozottan: ez az atom. Ám később, az EU-források megjelenése, a beruházási költségek zuhanása és az – amúgy általuk rendszeresen bírált – német kísérletek sikere nyomán a napelemek mellett is hitet tettek. Igaz, a maguk módján: az erre felvehető EU-támogatásokat igyekeztek hozzájuk közeli körben tartani, a mezőgazdasági termelőket noszogatták beruházásra, a megtérülést viszont rontották, a szélerőművek építését pedig – a szakértők általános megrökönyödésére – lényegében betiltották. Ennek lendületében Lázár János egykori kancelláriaminiszter idén év elején a jövő áramellátását a behozatal lenullázása mellett 50 százaléknyi atommal és ugyanennyi napelemmel képzelte el. Különösebben nem zavartatta magát, hogy ilyen esetben a magas áramigényű kora-esti órákban – importstop mellett – a hazai lakások jó része elsötétülne.  Az évtizedekig energiagazdasági kutatóintézetet vezető Kaderják Péter – az atom és a megújulók melletti elköteleződés mellett - nyilatkozatában szinte először pendítette meg, hogy a kiegyensúlyozott áramellátáshoz a jövőben a könnyen fel- és leszabályozható földgáz-alapú egységekre is szükség van. Igaz, ezek telepítését a piacra bíznák.  Palkovics László a földgázt nem említette, ellenben az eddig kiemelten kezelt napelem előtt hozta szóba még a termelési módok között mindeddig eltörpülő biogázt és földhőt. Ráadásul a kutatói székből Kaderják Péter még sürgette a szélerőmű-ellenesség felülvizsgálatát is. Arról se esik szó, hogy a "megújuló energia” ma Magyarországon legnagyobbrészt a fa elégetését jelenti. A miniszter emellett sürgette az e-autók elterjesztését és dicsérte a hazai vízipart.
2018.07.21 11:00
Frissítve: 2018.07.21 11:00

Kizárhatja a Néppárt a Fideszt, de ennek lesznek következményei

Publikálás dátuma
2018.07.21 10:30

Fotó: Európai Parlament/ Pablo Garrigos
Az egész Unióra nézve súlyos következményei lennének, de lehet, hogy szakít a Fidesszel mostani európai pártcsaládja – mondta Schöpflin György, a párt EP-képviselője, aki biztos benne, hogy a parlamenten átmegy a 7. cikk alkalmazását kezdeményező javaslat.
– Mit szól hozzá, hogy egy bevándorló ország válogatottja nyerte a futball vébét? – Bevallom, nem néztem a meccset. De Franciaországban tényleg sok bevándorló van, és azt is láthatjuk, hogy Emmanuel Macron sokat szigorított a szabályokon. Egyre rosszabb is a viszony Franciaország és Olaszország között, az olaszok odaküldik a bevándorlókat, a franciák visszaküldik, Franciaország célország lett. – Ön egy bevándorló ország állampolgára is, hiszen brit útlevele is van, és ez a Fidesz retorikája alapján szörnyű lehet. Milyen érzés britnek is lenni? – Angliában a külföldi mindig is külföldi marad, még ha ezt nem is szabad kimondani. Ez az európai bevándorlókra még inkább vonatkozik, mint a nem európaiakra. Ha egy lengyelt inzultálnak, az nem rasszizmus, az „csak” lengyel-ellenesség. Ez vonatkozik természetesen a magyarokra is. – Ön szerint demokráciában élünk? – Mi az ön demokrácia definíciója? – Mondjuk a szabadságra, vagy az egyenlőségre törekedés. – Szabadság van, egyenlőség nincs. De nem csak nálunk, sehol sincs. Mindenütt vannak különbségek, mindenütt van hierarchia. – Egy 2016-os interjúban azt mondta: „A demokrácia többek között az állandó jellegű konfliktusrendezésből áll, aminek központi eleme a vita.” Mintha a saját pártjának az egyik hiányzó képességéről beszélt volna. – Ezt a baloldaltól tanulták meg. Nézzük meg, mi történt ebből a szempontból a rendszerváltás óta. Kialakul a magát „demokratikusnak” definiáló baloldali-liberális ellenzék, amely kialakít egy olyan ellenzék-képet saját magának, amely a kezdetektől, emlékezzünk csak a taxis blokádra, abból áll, hogy meg kell törni a demokratikusan megválasztott kormány akaratát. Ez nem változott. Ebben a kultúrában működik a jobboldal, ebben működik az összes magyar politikai párt. Magyarországon nincs vita. – De volt. – Csak ordibálás volt. – Orbán Viktor is részt vett egykor miniszterelnök-jelölti vitákon. – Ezek egyedi esetek voltak, amiből nem vonnék le következtetést. Magyarországon két kollektivitás létezik, aminek nincs közös nevezője. A Fideszen belül van eszmecsere, gondolom, a baloldalon belül is. És van egy állandó jellegű eszmecsere Brüsszellel. Mint politológus, hogyan látja: a mai ellenzéknek van még visszaút a hatalomba a mostani állapotát látva? Természetesen van. De ezt a mostani baloldali ellenzék nem tudja felvállalni, mert zsákutcában vesztegel. Ennek következtében a kormányra sem tudnak hatni, ami nem biztos, hogy egészséges.
– Mi lenne a kiút?  – Az első lépés, hogy a baloldal kérjen bocsánatot 2006. október 23.-ért. A második lépés, hogy az ellenzék magára vonatkozóan döntést hoz: abbahagyjuk a lejáratást, és egy paktumot szeretnénk kötni a kormánnyal. Hollandiában ezt megtették 1917-ben: a különböző politikai közösségek megállapodtak egy ilyenben, és bár azok a társadalmi csoportok, amiket képviseltek, viszonylag elszigeteltek voltak egymástól (ez volt az úgynevezett „oszlopos társadalom”), az elitek egyeztettek, és ezzel egy évtizedekig jól működő, stabil politikai rendszert hoztak létre. Ezt éppen a nagyszabású bevándorlás bolygatta meg. Egy ilyen megállapodást el tudok képzelni Magyarországon is. Ha az ellenzék ilyen ajánlatot tenne, a jobboldalon is elgondolkodnának rajta. A harmadik feltétel pedig, hogy a baloldal fogadja el: a nemzet létező entitás, ennek a fogalomnak van tartalma, az emberek számára ez egy megélhető élmény. A probléma, hogy a baloldal liberális része ezt képtelen elfogadni, mert csak univerzalizmusban tud gondolkodni. – Az ön felesége észt, így közvetve érintett is: mit szól ahhoz, hogy újranyitja a kormány a 2014-ben, Navracsics Tibor döntése miatt bezárt tallini magyar nagykövetséget? – Természetesen nagyon örülök, nagyon rossz döntés volt bezárni, ezt elmondtam akkor is. Klasszikus esete annak, amikor a könyvelő csinálja a külpolitikát, nem a külügyminiszter. – Korábban azt mondta, a liberalizmus legnagyobb baja, hogy nem áll szóba azokkal, akik másképp gondolkodnak. A mostani kormány nem ezt csinálja? – A kormány 2014-2018 között három fontos ügyben nagyon is szóba állt a társadalommal, ha nem is feltétlenül az ellenzékkel. Érzékelve a társadalom reakcióit visszavonták az olimpiai pályázatot, a vasárnapi boltbezárást és az internetadót. Mindhárom téves döntés volt, de belátták. 2003 február 15-én egy hideg téli napon egy millióan tüntettek Londonban azért, hogy a brit kormány ne vegyen részt az Irak elleni invázióban. Tony Blair kormánya nem foglalkozott velük. – Az említett három ügyben nem kérdeztek meg senkit, megfutamodtak egy esetleges referendum elől. Mit szól a Brexit mostani állapotához? – Siralmas. Katasztrófa. Nem tudom elképzelni, hogy az EU belemegy abba, amit a brit kormány kér tőle. Hogyan képzelheti bárki is, hogy októberre meglesz a megállapodás? Attól tartok, nagyon kemény Brexit lesz és az a baj, hogy a kilépést támogatók ezt egyszerűen nem fogják fel. Van egy csomó nagyon égető gyakorlati probléma. Mi lesz Calais-val, mi lesz Doverrel? Ha elkezdik ellenőrizni a kamionokat, két perc alatt káosz lesz a torlódásból. Mi lesz fapados járatokkal? Nem kapnak majd engedélyt a repterek használatára. Nem lehet majd minden héten viszonylag olcsón hazautazni Budapestre. A Brexitet támogatók ezekbe bele sem akarnak gondolni. Aztán majd, ha bekövetkezik a baj, mutogatnak ránk, hogy „Azok a gaz kontinentálisok!”. – A kint élő magyaroknak kell aggódniuk? A letelepedési engedélyüket megtarthatják, de hosszú távon nem tudom, hogy milyen lesz a közeg velük szemben. Nem biztos, hogy befogadó. – Kizárják a Fideszt az Európai Néppártból? – 2018. július 19.-én, amikor beszélgetünk, azt mondanám, nem. De holnapra változhat a helyzet, minden nagyon cseppfolyós. Lehet, hogy eljutunk idáig is. A néppárton belül van egy baloldali szárny – a Benelux államok, a svédek, a portugálok egy része, akik kényelmetlenül érzik magukat velünk egy frakcióban. De mi történik, ha kizárják a Fideszt? Én feltettem egyszer-kétszer ezt a kérdést már, és nem kaptam választ. Pedig ez nagyon fontos. – És mi lesz?  – Eleve nehéz egy pártot kizárni a frakcióból. Egyéneket lehet (érdekes, hogy ez éppen a frakciószabályzat hetes cikkelye), de arra nincs szabály, hogy egy egész nemzeti delegációt kizárjanak. Egyénileg hogy zárnak ki? Majd kiállítanak minket a pódiumra, és egyenként szavaznak rólunk? Emberileg ez milyen lenne már? – Tegyük fel, hogy mégis megtörténik.  – Akkor lehet, hogy komolyabban vesszük majd Matteo Salvini ajánlatát, hogy legyen az Európai Parlamenten belül egy eurókritikus csoport, a Ligák Ligája. És akkor mindenki szembenézhet majd a következményekkel. – Mik lesznek a következmények?  – Létrejön egy blokkoló kisebbség, ami megvétózza mondjuk az új költségvetést. Működésképtelen lesz az egész EU. Vagy nem lehet majd új uniós biztost választani, mert ezek a „felforgatók” majd belekiabálnak a konszenzusba, amivel eddig mindig megválasztották a biztost. Én elkerülném ezeket a következményeket. – Milyen eredményt vár a jövő évi EP-választásoktól? Az elég valószínű, hogy a Néppárt és a szocialista frakció létszáma is csökkenni fog. – A hetes cikkelyt beveti Magyarország ellen az EP? – Persze. A négy baloldali frakció kivétel nélkül megszavazza majd. Sőt, vélhetően a Néppártból is lesznek, akik egyetértenek vele. A nagy kérdés csak az, hogy megkapja-e a kétharmados többséget. Más kérdés, hogy miképpen kezeli az ügyet a Tanács. – Professzorként mit gondol a CEU máig tartó kormányzati vegzálásáról? – Nem követem közelről az ügyet, de a megoldás küszöbén vagyunk. Nem tudom egészen pontosan, hogy most mire vár a magyar kormány, de megoldható a dolog. A CEU, azt hiszem, túlpolitizálta ezt az ügyet az első perctől kezdve. Én csak a magyar bürokrácia érzéketlenségét látom az egész ügyben, amelynek végül politikai tartalma is lett. A CEU úgy vélte, hogy a Fidesz-kormány megpróbálja az egyetemet bezárni. A másik tényező pedig a rektor személyisége, hiszen ő mégiscsak politikus volt. Úgy érezte, hogy politikai ügyet kell csinálnia az egészből, természetesen tárt karokkal fogadták Brüsszelbe.  – Kötelezettségszegési eljárás indult az ügyben, ahogy a Stop, Soros! miatt is. – Nem tudom, hol tart az eljárás a CEU-ügyben. Magyarországon azt senki sem nézi meg, hogy hány ilyen eljárás folyik összesen. Spanyolország vezeti a listát, mi a középmezőnyben vagyunk, tűrhetően teljesítünk. Mindenképp lesz megoldás, nem fújnám fel különösebben. A CEU-ügy elfelejtődik maximum két év múlva. – Ön 2016-ban arról posztolt az egyik közösségi oldalon, hogy levágott disznófejeket kellene rakni a határkerítésre, amelyek távol tartják a bevándorlókat. Most is kirakná ezt az üzenetet? – Az egy válasz volt egy másik üzenetre. Nem gondolkoztam azon, hogy most kitenném-e, ezért erre a kérdésre nem is tudok egyenes választ adni.

Névjegy

A Fidesz európai parlamenti képviselője, politológus, egyetemi tanár 1950-ben távozott a családjával Londonba, iskoláit a szigetországban és Belgiumban végezte. Volt a világ legrangosabb nemzetközi politikával foglalkozó intézetének, a Chatham House-nak a munkatársa, de dolgozott a BBC-nek is. 2003-ban lépett be a Fideszbe, 2004 óta EP-képviselő.

2018.07.21 10:30
Frissítve: 2018.07.21 14:04