Theresa May;Brexit;Damian Green;

2017-12-22 06:35:00

Lemondott May első embere, mert hazudott

Másfél hónap alatt harmadik miniszterét veszítette el a brit kormányfő. Theresa May lemondásra szólította fel helyettesét, Damian Greent. Nehezen vált meg egyetemi évfolyamtársától, barátjától, első számú politikai bizalmasától, de két szakértő ajánlására mégis lépnie kellett. Ők ugyanis úgy vélték, hogy Green “magatartása nem ütötte meg a társadalom által elvárható mércét”, amikor novemberben letagadta, hogy tudott volna a komputerén talált “illetlen” felvételekről. Az óriási mennyiségben letöltött pornográf anyagot a rendőrök találták parlamenti számítógépén még 2008-ban. Ráadásul a 61 éves politikusról november elején egy nála harminc évvel fiatalabb újságírónő a The Times hasábjain nyilvánosságra hozta, hogy - két évvel korábban - egy kocsmai beszélgetésnél Green megsimogatta a térdét, majd 2016-ban, egy róla kihívó öltözetben készült fotó láttán meghívta egy pohár italra. Emlékezetes, nemrég a védelmi tárcát irányító Sir Michael Fallon szexuális molesztálás gyanújába keveredett, a nemzetközi fejlesztési tárcavezető, Priti Patel pedig felhatalmazás nélkül magas szintű politikai tárgyalásokat folytatott Izraelben.