Soros György;

2017-12-23 06:10:00

7-en a 7-ről - Ön szerint is van akkora hatalma Soros Györgynek, hogy megszüntesse a karácsonyt, a hanukát és az újévet is?

Arató András Klubrádió

Ma reggel óta tudjuk, ha van is neki, akkor sem szorulunk rá. Azt mondta ugyanis a miniszterelnök, hogy Magyarország az Unió pénze nélkül is éppúgy növekedne, sőt. Ebből egyenesen következik, hogy a NER vezére Soros nélkül is képes megszüntetni a karácsonyt hanukástul, újévestül. Hiszen ő számolta fel az április negyedikét, meg a november hetedikét is.

Avar János újságíró

Úgy vagyok, mint a viccben a moszkvai, aki azzal mentegette gyűrött ingét, borotválatlan arcát, hogy mivel a tévéből, rádióból minden csatornán a Lenin-centenárium harsog, már a villanyborotvát és vasalót sem meri bekapcsolni. Pedig Soros rovásán csak egy dolog van: a Fidesz pártalakulásának pénzelése. Ez igazi kártevés volt.

Bolgár György rádiós újságíró

Természetesen van. Vérbeli spekulánshoz illően arra játszik, hogy Szulejmán szultán egyesíti a muzulmán világ haderőit, és a sereg Jumurdzsák vezetésével hamarosan megindul Magyarország felé. Mivel a déli határon két sor megmászhatatlan kerítés fogadja őket, ezért rakétákat és légierőt is bevetnek, amilyen ravaszak. Ha tehát Orbán nem állítja meg őket még Nándorfehérvárnál, akkor nemhogy karácsonyunk, újévünk sem lesz. Soros pedig nyer a tőzsdén.

Farkasházy Tivadar Hócipő

Én jól ismerem Soros Györgyöt, az se kizárt, hogy megveszi a Golf-áramlatot, elviszi máshová és télen Vlagyivosztok egy Dubaj lesz Londonhoz képest. Kövér László bajuszát pedig egy éjjel ellopja és úgy jár a házelnök, mint Sámson. Minden színházat lepénzel, hogy 2018-ban csak az Emigránsokat adják Mrozektől. Sőt, tönkreteszi Kósa Lajos feleségének a cégét, letelepedési kötvényeket szór Rogánné helikopterére, hogy ne tudjon felszállni, tudom, barter, de a kötvények is azok lesznek. Szóval végünk, még a Puskás Akadémia 155 milliós teakonyhájába is menekült sváb bogarakat telepít, hogy más ne férjen már bele. Ez az ember egy Soros!

Friss Róbert újságíró

Erre teljes biztonsággal csak január 1-jén tudok válaszolni. Már, ha lesz január elseje...

Horváth István hírlapíró

Soros mindenre képes, csak egyre nem: ezt a rablóbandát eltüntetni innen.

Veress Jenő a Népszava főmunkatársa

Akkora neki a hatalma, hogy már meg is szüntette a józan észt az általa fizetett hatalmi szellemi lúzerekben. Azt meg biztos forrásból – Habonyéktól – tudom, hogy a napéjegyenlőséget is megszünteti, sőt globális lehidegedést idéz elő, hogy az afrikai migránsok minél többet fázzanak a terve szerint leigázott Európában.